A Szerbiai Református Keresztyén Egyház
ÍRÁSOK„Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek.” Jn 20, 8-10
Kedves Testvérek!
Az idei évben rendhagyó módon éljük meg a böjti időszakot, a nagyhét eseményeit, de magát a keresztyénség egyik legnagyobb ünnepét, a húsvétot is. Templomos gyülekezet, úrvacsorai közösség nélkül, házi karanténban, családi körben, magányosan, betegágyon reménykedve a gyógyulás lehetőségében, kiszolgáltatottan, félelemben, szorongások közepette. Ha a teljes húsvéti ünnepkört figyelembe vesszük, akkor eszünkbe jut a virágvasárnapján Jeruzsálembe bevonuló tömeg, amely örömujjongással fogadja a bevonuló Krisztust, majd néhány nap múlva félredobja, megveti, keresztrefeszíti. Mostani élethelyzetünkben, sajátos ünneplésünkben a mi pillanatnyi élethelyzetünket, emberi sorsunkat is felismerjük. Megállított Isten bennünket a nagy rohanásunkban, az állandó időzavarunkban. Soha semmire nem jutott idő addig, sokszor még az istentisztelet kínálta áldott lehetőséggel sem éltünk, mert akadtak – szerintünk - fontosabb dolgaink. Mert vasárnap kellett bevásárolnunk, kirándulnunk, mindenféle ügyeinket intézni, ilyenkor akartuk bepótolni, amit hétközben elmulasztottunk, mert csak ilyenkor van együtt a család. A kifogások sora mindig végtelenül hosszú volt. Isten pedig ráér, majd megvár bennünket, amikor megöregszünk, amikor érezzük a halál közelségét.
Az idei húsvét ünnepén – ha eddig nem is sikerült – be kell látnunk, hogy tévedtünk. Megálljt parancsolt Isten, hogy önvizsgálatot tartsunk, mélyedjünk el jobban az Ő Igéjében. A nagypénteki események kapcsán az ember eljátszotta az utolsó lehetőségét is Jézus fizikai megsemmisítésével. Ezután az következik, hogy az ember megpróbálja Istentől függetlenül rendezni az életét. Isten viszont most is megmutatta a maga kegyelmét és nem bosszúval válaszolt az emberi gonosz cselekedetre, hanem húsvéti tettel. Feltámasztotta Jézust, Úrrá tette, létjogosultságát igazolta. Jézus feltámadása Isten pecsétje Krisztus megváltó munkáján, szolgáló szeretetén, amellyel odahajolt az elesett emberhez, hogy felemelje és új úton indítsa el. Jézus feltámasztása azt is jelenti, hogy ezekről az eseményekről nem lehet múlt időben beszélni, Jézus ma is él és cselekszik. Az idei esztendő húsvétján azt üzeni nekünk Isten, hogy mi is új úton induljunk el a jövőben. Tartsunk önvizsgálatot, jobban figyeljünk egymásra és a halál fölött győzedelmeskedő Krisztusra is. Legyen Ő a mi mindennapjaink része, engedjük, hogy félelmeink helyett a maga békéjével és szeretetével formáljon bennünket, hiszen Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ámen.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves testvérünknek, a körülményekhez képest áldott húsvéti ünnepeket!
Kelt: Bácsfeketehegy, 2020 húsvétján
Testvéri köszöntéssel,
Orosz Attila
református lelkész – bácskai esperes
170 éve nagy tragédia érte a délvidékieket. Az 1848/49-es szabadságharc egy válságos pillanatában a Délvidékről kivonták a magyar haderőt, ezért 1849. január 23-án, Mária napján bekövetkezett az, amitől mindenki tartott. A szenttamási sáncokból kitörő szerb katonák a magyarok lemészárlásával, fosztogatásával igyekeztek zűrzavart kelteni a szabadságharc éppen sebezhető területén. Bácsfeketehegy lakossága gyalog, szekereken menekült északi, északnyugati irányba. Kiskunhalason és Soltvadkerten fogadták be őket. Több mint ezer bácsfeketehegyi lakos nyolc hónapon át volt Kiskunhalason, ahol szállást és ellátást is kaptak. Erről az eseményről emlékeztünk meg február 3-án istentisztelet keretében is, amikor Édes Árpád kiskunhalasi lelkipásztor hirdette az igét. A XIX. századi esemény felidézése mellett párhuzamot vont a jelen aktuális tragédiáival. Az ördögi erők rögtön megnőnek, ha teret kap a kapzsiság, bosszúvágy, a közöny, a lelki dermedség, mely fokozatosan sötétségbe taszít minket. A történelemben meg- megmutatkozó ördögi erő legyőzésének legfőbb módszere a szeretet gyakorlása. „Részestársai vagyunk a Krisztusnak, mind a közösen elszenvedett szenvedésekben, mind pedig a szenvedések fölötti győzelemben. Hiszen a szeretet, a kedvesség a befogadásnak a gesztusai segítenek abban, hogy a történelemnek a szörnyűségét túléljük, sőt hogy lélekben győztesen kerüljünk ki ebből.” Fogalmazta meg gondolatait többek között Édes Árpád lelkipásztor.
A megemlékező istentiszteleten részt vett a Kiskunhalasi Református Egyházközség küldöttsége és a Szilády Áron Társaság delegációja is Lukács László elnök úrral az élen. A megemlékezésen részt vett még Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség, és Mgr. Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
Az istentisztelet után a mártírhalált halt Berhidai Keresztes József lelkész sírját koszorúzták meg a megemlékezők. Itt Kórizs József nyugalmazott gyógyszerész, helytörténész beszélt a korabeli eseményekről. Ezután a kiskunhalasi kötődésű Szilády János sírkövét is megkoszorúzták a résztvevők.
Orosz Attila
lelkipásztor - esperes
Reformátusok Újvidéken
Amikor Újvidéket mint várost jellemezzük, leggyakrabban többnemzeti, többkultúrájú és többvallású hagyományát emlegetjük. A város többvallásúsága nem csak az ortodox, a római katolikus, a zsidó és örmény viszonylatban érdekes, hanem az újvidéki magyarság esetében, a római katolikus, és a református vallás viszonylatában is.
Az ágostai evangélikusokat azért nem emlegetjük, mert az összeírások szerint ők németek és szlovákok voltak. Az ágostai evangélikusok jelenlétét a városban, a katolikus vizitációkban tényként emlegetik, hogy már a 18. században éltek a városban, de számukról és betelepülésük körülményeiről nem írtak. Érdujhelyi Menyhért és a későbbiekben Buda József tiszteletes az egyházi könyvekre alapozott adatok szerint reformátusok 1802 és 1803 előtt nem voltak Újvidéken. Az 1803-ból származó adatok viszont arról szólnak, hogy 30 református vallású család élt a városban, ekkor még templomuk nem volt. Hovatartozásuk szerint kizárólag magyarok voltak. Az istentiszteletet magánházban tartották, ahol gyermekeik számára iskolát is szerveztek. Az első írásos adatok, amelyek a református egyház adatai, arról is szólnak, hogy az akkor még Piroshoz tartozó közösség tagjai legnagyobb számban Pirosról, Pacsérról és Moravicáról költöztek Újvidékre, és az iskola és templomtornyuk fölépítéséhez szükséges téglaégetésre kértek engedélyt a városi hatóságoktól. Ekkor még sem állandó kántoruk, sem tanítójuk nem volt. Érdujhelyi Menyhért Újvidék történetét összegező monográfiájában magabiztosan állította, hogy az újvidéki református közösség tagjai a pirosi „kolóniával együtt (települtek), vagy abból szakadtak ki”. A későbbi betelepülők pedig a belső migráció eredményeként Pacsérról és Moravicáról települtek a városba, és számuk 1806-ban sem változott, mert a vizitáció 80 református vallású személyt jegyezett föl. A következő évben, 1807-ben, tömegesebb betelepülést feltételeztek, mert ekkor már az egyházközösség a templom tornyának felépítéséhez szükséges fa vásárlására kért engedélyt és segítséget. Majd 1808-ban több ezer tégla égetéséhez kérik a város támogatását, amit meg is kapnak. Egy biztos, hogy egyházi anyakönyveiket 1804-től vezették, és a mai Knićanin utcában, a katolikus temető mögött, kezdtek el temetkezni. 1808-tól a megvásárolt „Futó házban”, állandó, saját imaházat rendeztek be. Papjaik, Csíkos Lajos (1808–1814) és Szappanyos Horváth (1808–1818) voltak. Az 1810-ben mintegy 400 lelket számláló közösség László István személyében első református tanítóját tisztelhette. A református magyarok betelepedését Érdujhelyi „szakaszosnak” jellemezte, amely szinte állandóan a Pacsérra és az Ómoravicára idetelepülők gazdasági okokból való továbbvándorlása hozta a délebbre fekvő és pezsgőbb életű városba, Újvidékre. A reformátusok a város Első negyedébe települtek, amely az egykori Kamenicai utcát és környékét, és a Városi erdő környékét jelentette. A kedvezőtlen életkörülmények, a vizenyős talaj, az árterület bizonytalan feltételei miatt aztán a városon belül, a III. negyedben lévő egykor Damjanich, Árpád és Attila utcáknak nevezett részbe (a mai Branimir Ćosić, Turgenjev és Szlovák utca) települnek. 1814-ben a császártól azt kérik, hogy utasítsa a városi magisztrátust arra, hogy számukra, a templomuk fölépítéséhez szükséges telket biztosítsa, mert ezt a Mária Teréziától kapott szabadalomlevél 8. pontja biztosítja. A város ekkor azt válaszolta, hogy ilyen kötelezettsége csak a pravoszláv és a római katolikus egyház iránt van, és a református közösség kérelmét is, mint a görög katolikusokét is visszautasította. Emiatt az újvidéki reformátusok templomukat önerejükből újították föl. 1834-ben a református iskolának 102 tanulója volt. 1844-ben az egykori Vásártéren újabb temetőt nyitottak. Az 1849-es ágyúzáskor templomuk és az egyház tulajdonában lévő ház is romba dőlt, és ekkor az újvidéki reformátusok többsége kiköltözött a városból, ahova 1850-ben tért ismét vissza a pirosi lelkészük kezdeményezésére. Ekkor Cséki Mihály tiszteletesükkel felújítják régi templomukat, majd Mányoki Imre lelkészük tevékenységének eredményeként 1865-ben Molnár György újvidéki építész tervei alapján új templomot építettek, amelyet Török Pál református püspök szentelt föl 1865. október 15-én.
Ózer Ágnes
forrás: Magyar Szó
A munkálatok a magyar kormány támogatásának köszönhetően valósulhattak meg
Hálaadó istentiszteleten köszönte meg a pacséri református gyülekezet a temploma megújulását. A rendezvény egyben a falu 231 éves újratelepítése és az anyák napja a jegyében is zajlott.
Csányi Erzsébet, a gyülekezet lelkipásztora prédikációjában a reformáció 500. évfordulójára emlékezve az istenben való megújulás fontosságára hívta fel a figyelmet.
– Köszönjük az anyaország anyagi és erkölcsi támogatását, ami nélkül a pacséri templom külső-belső állapotán a mind erősebben fogyatkozó gyülekezet képtelen lett volna javítani – tette hozzá a lelkésznő.
A magyar kormány nevében ünnepi beszédet mondott Káldi Gyula építész, a Teleki László Alapítvány kuratóriumának tagja, aki maga is tanácsokkal látta el a kivitelezőket. Üzenetében rámutatott, hogy Magyarország szívén viseli nemcsak a pacséri, de a határon túl élő összes nemzettárs sorsát is.
– A pacséri református templom a klasszicista építészet gyönyörű példája. Helyreállított tisztaságával, rendjével utat mutat. Sok mindent meg kellett oldanunk, például a mennyezeten keletkezett gondokat és a falak vizesedését is. Az épület az első támogatását a 2000-es évek legelején kapta, több szakaszban körülbelül 10 millió forintba kerültek a munkálatok.
Most csak képletesen teszünk pontot a felújítására, hiszen egy műemléki épület állapotát folyamatosan fenn kell tartani, soha nem lehet véglegesen befejezettnek tekinteni – mutatott rá Káldi Gyula építészmérnök, aki egy zománctáblát ajándékozott a gyülekezetnek, a felújítási munkálatoknak emléket állítva.
A pacséri református gyülekezet ősei előtt tisztelegve az anyák napi istentiszteletet kisújszállási vendégek körében ünnepli immár évek óta. Ennek az oka, hogy az elődök 231 évvel ezelőtt a Kunság ezen városából költöztek a Bácskába. Kecze István, Kisújszállás polgármestere köszöntötte az ünnepi gyülekezetet. Szombathy Zoltán, Pacsér helyi közösségének tanácselnöke rámutatott a jelen kor kihívásaira, amiben nehéz kapaszkodókat találni.
– Nehéz időket élünk, és nehéz efelett elsiklani, még ha ünnepelni is gyűltünk össze. Reméljük, hogy lesz egy-két évszázad múlva is közösségünknek képviselője, aki majd köszöntheti a kisújszállási vendégeinket.
Az ünnepségen megjelent Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki a sajtónak tett nyilatkozatában rámutatott a vajdasági magyar politikum és az egyházak együttműködésének fontosságára, hiszen ez a közösségünk megmaradásának a záloga.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy miközben az egész közösségünk nehéz helyzetben van, Pacsér megmutatta, hogy lehet és kell megújulni.
Az istentiszteletet énekükkel tették ünnepélyesebbé a pacséri gyülekezet Csemete játszóházába járó ovisok, illetve a helyi általános iskola hittanos diákjai. Az ünnepség a templom előtti parkban felállított kopjafa koszorúzásával zárult.
K.P.D.
2017. május 8.
forrás: MagyarSzó
Ami az egyházközségünk életét illeti, az elmúlt időszakban, mindenképpen be kell számolnunk a 2016. február 7-én megtartott presbiteri tisztújításról. Mivel a 24 tagú testület 12 tagjának 6 éves megbízatási ideje lejárt, egyházi törvényeink értelmében szükségessé vált a tisztújítás. A mostani presbiter választás alkalmával a következő személyeket választották meg, illetve erősítették meg eddigi tisztségükben a gyülekezetünk szavazati jogukkal élő tagjai: Csete József, Bede Zsolt, Lódi Zoltán, Kelemen János, Oroszi Sándor, Gombos László, ifj. Konc László, Őri Sándor, Hallgató Imre, Harangozó Attila, id. Kerekes János és id. Paczal Lajos.
Március 6-án az istentisztelet keretében tettek presbiteri esküt: Bede Zsolt, id. Kerekes János és Oroszi Sándor, akiket a gyülekezet első alkalommal választott meg erre a tisztségre. 24 évnyi szolgálat után nem jelöltette magát Bertók József eddigi gondnok, akinek megköszöntük eddigi lelkiismeretes szolgálatát és szerény ajándékkal ajándékoztuk meg. Ennyi év szolgálat után, Bertók József gyülekezetünk tiszteletbeli presbitere maradt. A gondnoki tisztséget most Csete József tölti be.
Orosz Attila
lelkipásztor - esperes
Nem szokásom a belső ügyek nyilvánosságra hozása, még kevésbé a szennyes teregetése sőt, azt kimondottan nem tartom helyesnek. Országos Egyházunk vezetésébn kialakult helyzet sajnos arra kényszerít, hogy röviden tájékoztatót adjak a kialakult állapottal kapcsolatban. Amit most elmondok, azt még augusztus folyamán beadvány formájában Zsinati Tanácsunk elé utaltam, valamint a Püspöki Hivatalnak is eljutattam. A beadvány a mai napig nem került megtárgyalásra. Országos Egyházunk kormányzásában az elmúlt egy évben számos súlyos törvénysértés történt, amelyekről kevesen tudnak, akik pedig tudnak, azok többségében mélyen hallgatnak. Ezekre folyamatosan írásban reagáltam a Püspöki Hivatalnál, de a mai napig azokra választ nem kaptam. Sajnos, semmi jele a folyamatos törvénysértések orvoslásának. A kialakult helyzetről sokan érdeklődnek nálam, közben Halász püspök úr egyoldalúan, nyilatkozik a médiában, ebből kifolyólag sok a pontatlan és valótlan információ. Ezért döntöttem úgy, és szükségét látom annak, hogy kilépjek a hallgatás homályából és közreadjam a tényeket.
56. Zsinatunkat 2014. október 4-én kezdtük, majd november 8-án folytattuk és be is rekesztettünk. A Zsinat határozata alapján december 6-án össze kellett volna ülnie a Zsinat mint rendkívüli bíróság testületnek, amelyen Kiss Nándor nagybecskereki lelkész és mások által koholt vádak alapján összeállított fegyelmi ügyet kellett volna megtárgyalni. Az ülésen Dr. Csete Szemesi István ny. püspök úr betegsége miatt nem tudott részt venni. Molnár András ügyész úr és jómagam annak rendje – módja szerint megjelentünk, valamint ott voltak a Zsinat alkotó tagjai azzal, hogy négy személy minden indok nélkül le lett cserélve. Az ülés kezdete előtt az ügyész úr ismertette Szabályrendeleteink szerint a testület megalakításának lehetőségét, az eljárási rendelkezéseket hangsúlyozva, hogy az törvényeink szerint szabályos módon ott és akkor nem alakulhat meg, mivel a tagok többsége ellen kivételezési indítványt adott be. Erre a figyelmeztetésre Halász püspök úr elutasítóan, pontosabban fenyegetően reagált. A szabálytalanságok miatt az ülést az ügyész úr és én is elhagytuk, nem akartunk részesei lenni egy tisztességtelen és törvénytelen eljárásnak.
Ennek ellenére a Zsinat mint rendkívüli bíróság megalakult, ülésén jegyzőkönyv lett vezetve, amelyből egyértelmű az elkövetett törvénysértés valamint, hogy azt az eskütételt megelőzően Orosz Attila esperes, Dr. Kákonyi József em. gondnok, Szombathy László OE számvevő, Csete József OE pénztáros, Kelemen János, Németh Károly és Szakál Julianna tagok szintén elhagyták, nem akartak részesei lenni az előre megbeszélt és begyakorolt színjátéknak. Ezt részükről gerinces kiállásnak tartom és tettük előtt mindenkor fejet hajtok. Az ülésen bennmaradtak a panasz aláírói és Csányi Erzsébet jegyző. Így alakult ki az a helyzet, hogy a jegyző kivételével a jelenlevők Halász püspök úr elnöklete alatt egy személyben voltak panasztevők, vádlók és bírák is! Ilyen eljárási mód valamikor a török időkben volt alkalmazásban. Gyakorlatilag egy rögtönítélő bíróság állt fel, amely 25 vádpontot tárgyalt le hét óra leforgása alatt. A kiadott jegyzőkönyv a hangfelvétel alapján készült el és név szerint pontosan tartalmazza a felszólalásokat. A lefolytatott ülés után a mai napig senki sem kapott semmilyen ítéletet! Ismétlem, azóta sem lett az elmarasztaló ítélet megírva és az „állítólagos vétkeseknek” kikézbesítve. Miért nem? Két okból kifolyólag, az egyik, mert nem tudják törvényes alapokra helyezni és indokokkal, tényekkel alátámasztva megírni másrészt, mert az ellen fellebbezési jogorvoslat is létezik. Halász püspök úr így, Kiss Nándor jogi tudására hagyatkozva és tőle tanácsolva, inkább a hallgatást választja.
A történtek után én természetesen, továbbra is a SZRKE szabályosan megválasztott főgondnokának tartom magam. És nemcsak én, hanem minden törvényt tisztelő egyháztag is.
A törvényszegésnek itt még nincs vége. A testület minden alapot mellőzve kiírta a választásokat a „megüresedett“ tisztségekre, holott az kizárólag a Zsinat hatáskörébe tartozik. Erre is idejében reagáltam, írásban tájékoztatva a Püspöki Hivatalt és valamennyi lelkészünket. Mi több, levélben tájékoztattam a Generális Konvent Elnökségét is. A tájékoztatás ellenére a Konvent ez év június végén Budapesten tartott plenáris ülésén, a tények pontos ismerete nélkül vagy azok szándékos mellőzésével a leváltásunkról tájékoztatta a jelenlevőket, szemet húnyva és ezzel rábólíntva a sorozatos törvénytiprásra!
A Reformátusok Lapja 2015. július 5-i számának egyik cikkében Halász püspök úr nyilatkozott, amely szerint: „ a tavaly év végi rendkívüli zsinatuknak a korábbi szerbiai egyházvezetést elmarasztaló ítélete után ez év elején időközi részleges tisztújítást tartottak“.... A nyilatkozatot a reformatus.hu c. honlap is leközölte. Rendkívüli Zsinat Alkotmányunk szerint nem létezik, magától értetődően nem is tartható és nem is volt ilyen megtartva.
A törvéynellenes választásokkal kapcsolatban 2015. február 28-án Bácsfeketehegyen Marton Károly elnöklete alatt a Választási Bizottság ülésén számba lettek véve a beérkezett fellebbezések amelyek az elkövetet mulasztásokra utaltak. Az ülésen Halász Dániel lelkipásztor hülyének nevezte („hülyékkel nem tárgyalok“ és bevágta az ajtót) az ott jelenlevő Csányi Erzsébet jegyzőnőt, Orosz Attila em. esperest, Hallgató Imre főgondnokot, Dr. Kákonyi József em. gondnokot és Csete József OE pénztárost. Az eset szomorú - főleg egy lelkésztől, de tény. Jegyzőkönyv az ülésről a mai napig nem készült el és a beérkezett fellebbezések sem lettek a mai napig sehol megtárgyalva!
A fellebezések figyelembe vétele nélkül 2015. június 16-án szabálytalanul összehívott Zsinati Tanács ülésen Bácskossuthfalván Halász püspök úr megint csak törvényellenesen iktatta be tisztségébe Dr. Dautermann Margitot, Kiss Nándort és Gyenge Szlifka Tildát. Az ülésről jegyzőkönyv a mai napig nem készült el!
A Szabályrendeletet mellőzve Halász püspök úr egyedül,semmibe véve a törvények rendelkezését, a főgondnok tudta és aláírása nélkül 2015. május 7-én Bácsfeketehegyre hívta össze a Zsinati Tanácsot. Jegyzőkönyv itt sem lett készítve. Az ülést egyedül vezette, a témákat önkényesen maga határozta meg. Egy ilyen spontánul felvetett javaslatában indítványozta, hogy mondjak le főgondnoki tisztségemről. Ezzel maga is elismerte, hogy én vagyok Országos Egyházunk főgondnoka! Az ülésen valamennyi lelkipásztor és Zsinati Tanács tag jelen volt, valamint Dr Dautermann Margit, így igazolni tudják, hogy felvetését határozottan elutasítottam, egyben javasoltam, hogy Országos Egyházunk kormányzását vissza kell helyezni a törvényes keretek közé, amely munkában elnöktársa kívánok lenni. Javaslatomra sem akkor, sem a mai napig nem reagált.Csak hallgatott. Indítványomat a továbbiakban is fenntartom!
2015. június 20-án Molnár András ügyész úr felkeresett azzal a kérelmével, hogy Halász püspök úr által szerb nyelven megírt dátum nélküli sürgős kérelme alapján vegyem át a kért dokumentumokat, amelyek a peres ügyekben nála vannak. A dokumentumokat Bácsfeketehegyen a Lelkészi Hivatalban jegyzőkönyvileg, tanúk jelenlétében vettem át. Az átvételről e-mailben tájékoztattam a Püspöki Hivatalt. Az átvett dokumentumokat Halász püspök úr, a mai napig nem vette magához, nem is érdeklődött irántuk.
Maradékon lett volna 2015. szept. 30-án a Zsinati Tanács ülése megtartva. Ott megjelent valamennyi szabályosan és szabálytalanul megválasztott tag, valamint minden magyarázat nélkül Móricz Árpád, Halász Dániel lelkipásztorok és Szilágyi Zoltán püspöki segédlelkész. Az ülés kezdetén Halász püspök úr a napirendi pontok felállításakor kihagyta a beadványom megtárgyalását, amely tételesen tartalmazta a fent elmondott sorozatos törvénysértéseket. Erre szerettem és akartam volna választ kapni. Kértem, hogy beadványomat tekintettel az ügy fontosságára ahogyan azt írásban is inditványoztam, a püspöki jelentés után tárgyaljuk meg. Ezt a püspök úr nem fogadta el, e helyett rendőrséget hívatott fia Halász Dánel közreműködésével és megszakította a tanácskozást. Intézkedését Orosz Attila esperes és Dr. Kákonyi em. gondnok azonnal elmarasztalta, hiszen semmilyen rendbontás nem történt. A két rendőr megjött, az udvaron tárgyaltak a püspök úrral, majd bejöttek az imaterembe, ahol az ülést tartottuk, személyesen engem keresve. Természetesen az eljáró rendőrök kérdéseire higgadtan válaszoltam. Ez valamennyi résztvevő előtt történt. Távozásukor kértem őket, hogy szeretnék külön tájékoztatót adni a részükre, amelyet udvariasan elfogadtak, megtéve azt az imatermen kívül. Az eljáró rendőröknek elmondtam, hogy nincs szándékomban az ülésen semmi olyat tenni, és eddig sem tettem, ami a helyhez és alkalomhoz nem illik. Püspök úr előttem csak azt tudta megerősíteni a rendőröknek, hogy a napirendi pontok sorrendjét nem az ő akarata szerint javasoltam. A rendőrök kikérték az ügyeletes ügyész véleményét is majd tájékoztatták a püspök urat a további intézkedések megtételének formájáról arról, hogy alaptalanul hívták ki őket. Tőlem az eljáró rendőrök elnézést kértek, amit én természetesen méltányoltam és kézfogással megköszöntem nekik a korrekt eljárást. Az ülés e miatt kb. egy órát szünetelt. A folytatásban kértem Halász püspök urat és Halász Dániel lelkészt, hogy a jegyzőkönyvben rögzítsék mi is történt és miért tették mindezt. Erre nem voltak hajlandók, e helyett a püspök úr berekesztette az ülést. Így egyetlen napirendi pont sem került megtárgyalásra. Nagy kérdés, hogy az ülésről készül - e jegyzőkönyv és az mit fog tartalmazni? Eddig még nem készült. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez után sem fog. A lényeg, Halász püspök úr és a fia Halász tiszteletes úr is jócskán lejáratták magukat.
Tájékoztatásul közlöm, hogy 2014. november 6-a óta egyetlen szabályosan összehívott Zsinati Tanács ülés sem lett tartva, egyetlen egy beadvány sem a törvényeinkel öszhangban megtárgyalva. Majd egy éve Országos Egyházunknak nincs ügyésze – jogásza. Szerintük nem is kell, így sokkal egyszerűbb minden, úgy járnak el ahogy nekik megfelel. Az egyházi törvények meg mélyen a fiók alján porosodnak. Tudjuk, hogy a református (protestáns) egyházkormányzás alapja a Zsinat – presbiteri alapelv, azaz a kettős kormányzás minden szinten. Nem véletlenül. Őseink erőrelátóan így gátolták meg az egyszemélyes egyház létezését, az önkényt. Halász püspök úr viszont ezt testesíti meg, az önkényes főnököt. Döntéseit nélkülem és a Zsinati Tanács nélkül hozta, és hozza meg. Senki véleménye nem érdekli. Ebben a törvénytelen egyházkormányzásban amely jelen pillanatban valószínüleg matematikai többséget (de semmiképen etikai többséget nem) képez, a felelősség a szabálytalanul eljáró elöljárókat terheli, a tudatos törvényszegőket, meg azokat is akik ezzel tisztában vannak és mégis hallgatnak. Tudjuk, hogy valamennyi tisztségviselő és lelkipásztor is az írott törvényeinkre tett esküt – fogadalmat és nem azok be nem tartására, szándékos tiprására.
Meglátásom szerint az idő múlása nem fog és nem tud megoldást hozni a mind súlyosabb gondokra. Maroknyi Országos Egyházunk nem ilyen kormányzást érdemel, mert ez a kormányzás már így is a szakadék szélére sodorta. Ma is ismételten, azt tudom mondani, hogy Országos Egyházunk kormányzását csakis a törvényeink betartása mentén kell végeznie mindenkinek, amelynek felügyelete legfőképpen esküje alapján Halász püspök úrra hárul. Ezt a feladatot, és nem csak ezt, képtelen ellátni, hisz ő a törvénytelenség zászlóhordozója.
Szeretném, ha itt nem lenne vége. Szeretném, ha Halász püspök úr és a név szerint megnevezettek tényekre, bizonyítékokra hívatkozva cáfolnának meg. Egyben erre fel is szólítom őket emlékeztetvén, hogy a hallgatás most már majd egy éve tart, és ez csak az én igazamat igazolja.
Soli Deo gloria!
Bácsfeketehegy, 2015.okt.27
Hallgató Imre, főgondnok
REAGÁLÁS Akarsz-e meggyógyulni? és a SzRKE Közleményére
A Magyar Szó ez év január 17.,18., szombat-vasárnapi számában Móricz Árpád lelkipásztor Akarsz-e meggyógyulni? írására és a SzRKE Közleményére Halász Béla református püspök neve alatt megjelentettekre szeretnék az alábbiakban reagálni. Szeretnék, egyben kötelességemnek is érzem, mivel ott az én nevem is szerepel, és így ha közvetett módon is, de „fel lettem (vagyok) szólítva”. Előljáróban, meggyőződésem hogy mindenhol, a családban, más közösségekben, így az egyházakban is (és nemcsak a reformátusban) vannak kisebb-nagyobb gondok, bajok amiknek orvoslását, letárgyalását és tisztázását nem a nyilvánosság előtt kell lefolytatni, hanem kizárólagosan házon belül. A „szennyes teregetésébe” akaratom ellenére vagyok berángatva. Így, ha kényszeredetten is, el kell mondanom a magamét, ami véletlenül sincs valami féle „kitálalásnak” szánva, csupán a tárgyilagosság és a tisztánlátás miatt teszem. Teszem, habár tudom, ezzel „piszkos munkát” végzek. Ezért a Tisztelt olvasó megértését kérem.
Bevallom, Móricz Árpád lelkipásztor írását többször olvastam el. Többször, és nagyon figyelmesen. Azonban, már az első olvasatkor sok minden átcikázott az agyamon – miért ír ő bármit is és miért nem az, aki erre illetékes volna. Írása dr. Trkulja szövegére nem válasz, nem érinti, és érdemben sem mond róla semmit. Miért csak az a sok, a véget nem érő kérdésáradat, miért nem válaszol rájuk. Miért nem ír a karácsonyi újvidéki látogatásáról, miért...és – felmerült az a kérdés is bennem, miért hallgat heteken keresztül Halász Béla püspök, hiszen a református egyházról, egyházunkról van szó?
Hiszem, az olvasónak tartalmasnak, tárgyilagosnak, tényszerűnek, jónak tűnik az írás, hiteles személy, hosszú évek óta a gyakorló lelkipásztor tollából, aki egyháza ügyét nagyon is szívén viseli. Nekem, nagyon kedves barátnőm, az irodalomtudományok doktora, az Újvidéki rádió művelődési műsorának volt fő és felelős szerkesztője is szívből gratulált neki. A szöveg csak a látszat. Sajnos, az. A tények ismeretében a helyzet egészen más és a magyarázatok is nagyon egyszerűek, érthetők. Napilapunk az ünnep előtt röviden tájékoztatott, hogy Halász Béla püspök megbízásából karácsonykor Móricz Árpád tiszteletes Újvidéken tart majd hosszú idő után Istentiszteletet. Valóban, a tiszteletes meg is jelent 8 óra előtt a Telepen, hogy megtartsa az Istentiszteletet. Az utcán addigra már ott volt a rendőrségi autó, két rendőrrel. Ide tartozik, hogy az újvidéki templomok kulcsai, ezzel a birtokuk is (a telepinek és a városinak) Botos Elemér, menesztett, a palástjától megfosztott lelkipásztornál vannak. Annál a Botosnál, aki jogerős egyházi ítélettel lett eltávolítva az egyházból, aki időközben az újvidéki Alapfokú bíróság jogerős ítélete alapján pert veszített és annak végrehajtási végzése alapján ki is lett lakoltatva a paplakból, aki az említett bíróság jogerős büntető ítélete alapján egy év feltételes börtönbüntetésre lett ítélve két éves felfüggesztéssel, aki ellen folyamatban van a templomok kulcsainak átadási és vagyonjogi pere is, aki magát önhatalmúlag püspöknek nevezte ki és aki, eddig még, jogtalanul bitorolja egyházunk vagyonát. Annak az egyházét amely az Országos egyház kötelékébe tartozik. Sejtik, mikor Móricz tiszteletes ott megjelent, Botos is már ott volt. Higgadtan, szépen tudtára adta, hogy ott és akkor karácsony ünnepén, minden úgy fog történni ahogy ő mondja vagy sehogy. Móricz tiszteletes, ha már megjelent a hét, számban is 7, követővel ő utána a megszabott időben tarthat egy rövid igehirdetést, ám az Úrvacsora kiosztását egyedül csak Botos végezheti el. És Móricz ezeket a feltételeket elfogadta. Mikor sor került az Úrvacsora kiosztására követőivel (egyik közülük előtte nem is oly rég Botostól vett Úrvacsorát egy magánlakásban) elhagyta a templomot. Ez a forgatókönyv aznap megismétlődött 10 órakor a városi templomban is. És a rendőrségnek nem kellett beavatkoznia.
Botos, tetszik ez valakinek vagy sem, rendkívül intelligens, aznap szakmailag és emberileg is messze túlszárnyalta Móricz tiszteletest és Halász püspököt. Helyzetfelismerésben meg hatványozottan. Mi több úri módon viselkedett, és volt annyi esze, hogy nem adott indokot rendőrségi beavatkozásra. Karácsonykor, Jézus születésekor rendőrségi biztosítékot kérni a templomok elé, templomot menni foglalni hét egyháztaggal, válogatott és a legenyhébb kifejezést használva is, nagyfokú, bődületes butaság. Tudtommal az egyház politikája testületileg van kialakítva (legalább is kellene) és meghatározva, a Zsinati tanácsot természetesen erről nem tájékoztatták, az engdélyeztetésről nem is beszélve. Az újvidéki kiruccanás, ami inkább a két személy által eldöntött partizánakcióra emlékeztetett, mely ugyan nem a szokványos happy end-el végződött, hanem teljes leégéssel. Többszörös leégéssel. Az oktatta ki Móricz tiszteletest, határozta meg szolgálata formáját, keretét és idejét aki nem is lelkész másfelől meg, a gyér, szóra szinte nem is érdemes hívői részvétel arról is meggyőzhette a tiszteletest, hiszem hogy tudatosodott is nála, hogy Újvidéken bizony rá és a szolgálatára nem hogy valami képpen, hanem egyáltalán nem tartanak igényt.
Amiben Móricz tiszteletessel teljes egészében egyetértek az, hogy református egyházunk beteg s amit kifogásolok, hogy nem válaszolta meg miért. Helyette majd én megmondom. Az egyházat mint közösséget emberek alkotják. Emberek személy szerint, egyenként és közösen a meghatározói annak milyen is az egyház. A mi egyházunkban Móricz tiszteletes a legfegyelmezetlenebb lelkészek közé tartozik. Az egyházi fegyelmi bíróság marasztalta el, mert az iskolában a hittan órákat nem tartotta meg, az utánuk járó fizetést pedig felvette. Vagy a külföldi adományok suba alatti elosztását, azoknak a pénzekét amit az Országos egyház kasszáját nagy ívben elkerülik, és amelyek elosztásában Móricz tiszteletes vastagon szerepet vállal. Sorolhatnám, nincs sok értelme. Mellette van még egy-két zugprókátor a lelkipásztorok között akik az egyházi törvényeket kényük kedvük szerint magyarázzák és akiknek nagyon is megfelel a zavaros, csinálnak vagy nem csinálnak, főleg nem csinálnak, senki sem kér tőlük semmit számon. Ezek Halász Béla püspök fő tanácsadói. Külső hatásra, na meg hiányos képzettsége folytán, mivel teológiai levelező tanfolyamot fejezett be, amit azóta be is szüntettek és nem azért mert jó volt, nem nőtt fel a feladathoz, természetes vezetői adottság hiányában meg alkalmatlan a püspöki tisztség ellátására, amit azzal egyensúlyoz hogy az egyházi törvények tudatos és szándékos megszegésében, amelyekre felesküdött, élen jár. Beszéd és íráskészsége alapszintű. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségének jóhiszemű tanácsát, hogy a háttérben feszülő indulatokat fel kell oldani, tisztázni a félreértéseket, s az egyházi törvények és szabályrendeletek betartásával folytatni az ügyintézést, semmibe vette, mondván ez rá és a mi egyházunkra nem kötelező. Eddigi aktivitása az állandó utazásokban, és az egyház különben sem búsás pénzének a költésében ill. a napidíjak elszámolásában merült ki. Mulasztásait hosszan sorolhatnám, itt sincs sok értelme. A lelkipásztorok zöme tisztességes és becsületes. Tudják, látják mi folyik, ám félelmükben inkább hallgatnak és gazsulálnak. Nem hallgathatom el, hogy azért a lelkipásztorok között vannak hárman akik tiszták és hófehérek, makulátlanok és kőkemények, akik előtt mélyen meghajolok. Olvasva Móricz tiszteletes írásának címét Akarsz e meggyógyulni? jut eszembe, ezt megelőzi egy másik, időszerűbb kérdés Akarsz e megjavulni? Akarsz e Móricz tiszteletes és a hozzád hasonlók, akarnak e, tudsz és tudtok e megjavulni? Erre volna szükség. Arra, hogy változtassatok magatokon, életviteleteken. Ezért beteg a református egyház. Miattad Móricz tiszteletes, Halász püspök miatt, a veletek egyívásúak miatt, a gazsulálók miatt, miattam, és sok más miatt, mert amit megtehettetek, megtehettünk volna és meg kellett tenni nem mindig a megfelelő módon tettük, lehetett volna talán jobban, másképpen is. Időközben volt Zsinat, több is és Móricz tiszteltes azokon egyiken sem reagált és nem is javasolt semmilyen megoldási lehetőséget.
Gondolom, a végére összeálltak a kockák és minden világos. Nagyon is. Móricz tiszteletes írásával falaz, ködösít, a válasz nélküli kérdéseivel, jó politikus mintájára, a zavarost még érthetetlenebbé teszi, mindenről beszél csak a lényeget hallgatja el. Az újvidéki leégést. Azt a csúfos leégést. A szöveg megírására meg azért vállalkozott, mert Halász püspök erre képtelen.
A SZRKE Közleményével kapcsolatban tudni kell, hogy a Zsinat mint rendkívüli bíróság törvényellenesen állt fel, a panasztevők (az érthetőség miatt: a vádlók) egyszemélyben voltak a bírák is, érdekeltség miatt 17 közülük nem szavazhatott volna mégis szavazott, semmilyen eljárás nem lett lefolytatva, semmilyen bizonyíték felhozva, mérlegelve, senki meghallgatva, rögtönítélő bíróság mintájára határoztak úgy, hogy a mai napig a végzés nem lett kikézbesítve erről a koncepciós ügyről. Ez is világos, az egész falrahányt boró, semmis.
Ha nem volna igaz, akkor még jót is derülhetnénk rajta. Sajnos igaz. És sajnos, az is igaz, a református egyház beteg. És sajnos, sokáig még, nagyon sokáig az is fog maradni, ha nem lesz, aki változtat rajta, a törvényeink betartása és betartatása mentén.
A vétkem, Hallgató Imre főgondnokkal együtt az, hogy a törvényesség betartását kértük számon Móricz tiszteletesen, Halász Béla, esküjét megszegő, püspökon és a többi törvényszegőn.
Végezetül, megköszönöm Móricz Árpád lelkipásztornak és Halász Béla püspöknek a közvetett módon adott nemvárt (úgy tartom – égből, az Úrtól kapott) lehetőséget, hogy az auditor et altera pars (hallgattasék meg a másik fél is) római kori alapelv alapján igaz röviden, de azért elmondhattam a lényeget egyházunk újabbkori helyzetéről.
A fentiekkel Hallgató Imre, okl. építőmérnök - főgondok mindenben, teljes mértékben egyetért.
Újvidék, 2015. január 20.
Molnár András, ügyvéd
Pünkösd maga csoda, de az embernek megadhatja az Úr, hogy saját maga is átéljen ezen a napon olyan eseményt, amely csodának mondható. Ilyen eseményt éltem át egy régebbi pünkösd ünnep első napján, amely tulajdonképen egy mélyen hívő ember imádságának a meghallgatásából fakadt.
1965 nyarán alkalmam volt egy fizikai munkával teljes evangéliumi táborozáson részt venni a Church of Scotland (Skót Református Egyház) által kialakított, régi templomot, kolostort újjáépített missziói központban Iona szigetén. Iona 5x2 négyzetkilométer nagyságú, a Golf áramlat által melegített sziget a Belső Hebridákon. Felix Mendelshon (aki a másik zeneköltő óriást, J.S. Bachot újra felfedezte és akinek felesége hugenotta református volt) egyik legismertebb zenedarabjában, a Hebridák Nyitányában állít emléket ezeknek az egyedülálló szépségű szigeteknek. De hogy még közelebb kerüljünk elbeszélésem színhelyének, a szigetnek lényegéhez, történelmi nagyságához: Iona a skót és ír keresztyénség-kereszténység legfőbb szent helye: itt van eltemetve 48 skót és ír király vagy királynő és a szigetet világhírűvé tevő, az V. századbeli Colomba, az ír misszió vezetője. Bár kevesen tudják és hiányolom az elhanyagolását: első királyunknak, Istvánnak a dédunokája is itt van eltemetve: Árpádházi Margit, skót királynő, aki Malcolm király ( Shakespeare Lear király drámájában is említi apját Duncant) felesége volt és jóval a reformáció előtt a skótok keresztyénségét megújította munkatársaival. A skótok ma is egyik legszeretettebb királynőjüknek tartják. (Nem azonos a másik Árpádházi Margittal, akiről a Margit szigetét nevezték el
De leírom az Úr által adott csodálatos ünnepnapot. Előzménye, hogy az Edinburghi Teológián egész nyárra felkészülve bepakoltam a holmimat és Oban kikötővároskába vonatoztunk néhány teológus társammal. Egy kisebb hotelban szálltunk meg, másnap korán indult a hajó. Egy kétszáz személy szállítására alkalmas hajóra szálltunk, amely a nagy Mull szigetét megkerülve Iona előtt is le szokott horgonyozni és kisebb motoros hajók vitték át a sekélyebb kikötőjű szigetecskére, Ionára a pünkösdi istentiszteletre jövő több mint száz érdeklődőt és bennünket teológus kollegáimmal együt
A hajóút jó két óra hosszan tartott. A nyitott fedélzetre ki sem lehetett menni, mert ömlött az eső. Beljebb álltunk a fedett folyosószerű részen. Valaki azt mondta: -George Macleod ezúttal nem tervezett jól! Kint a pázsiton, nyílt színtéren akarja tartani az istentiszteletet és úrvacsorát – mondta az egyik teológus társunk. -Hátha kivételt tesz és a templomban tartjuk –mondta valaki az úti társaságból. -Tudjátok milyen makacsul ragaszkodik elhatározásaihoz. Említették előtte az ünnepi istentisztelet tervezésekor, hogy eső is lehet, ha a szabad téren tartjuk. Akkor azt felelte: ő imádkozik azért, hogy szép idő legyen. (George Macleod skót református moderátor-püspök volt fiatalabb korában, majd az Iona Közösség, ez egész világra kiterjedő református missziói közösség vezetője lett 1938-ban.A fiatal Erzsébet királynő trónra lépése után, az egyházak közötti testvéri viszonyok fejlesztéséért lordi címet ajándékozott neki. Történetünk idején, 1965-ben hetven éves volt.)
Közeledtünk a szigethez és kimerülni látszott a téma. Mindenkin(aki már járt a szigeten vagy aki még nem járt) ünnepi hangulat kezdett eluralkodni. Először is, mert pünkösd ünnepe kezdődött e nap, másodszor a sziget szépsége , egyháztörténeti és történelmi hírneve kellemesen feszültté tette a megérkezés perceit. A hajó túl nagy volt, hogy a sziget kisebb hajók kikötéséhez épült, sekélyebb vízben álló mólójához kikössön. Így két kisebb, tíz-tíz személyes motorcsónak többszöri utat tett meg a kiszállításkor a hajó és a sziget között. Az utasok mind a pünkösdi istentiszteletre jöttek, mi pedig ezen felül a nyári evangelizációs és építkezésnél segítők táborába.
Gyalog igyekeztünk, esernyősen vagy esőkabátosan ballagtunk, az V. században, Columba ír misszionárius és társi által épített, (majd a vikingek által lerombolt, Margit, magyar származású skót királynő által először újraépített, George Macleod által végleg restaurált) templommal egybeépült apátság, missziói központ felé. Ha valaki a számítógép műholdas keresőjén beírja, hogy „Iona island” (Iona sziget), majd elkezdi a szigetet nagyítani: megláthatja a kis mólótól derékszögbe elkanyarodó utat, amely a végén az Iona Abbey felírással felülről mutatja a központ épületeit, amelynek az u.n. West Range (Nyugati szárny) építésében fizikailag én is részt vettem, nevem belülről bele van vésve a kapu alatti falba. Az eső, amely a hajóút folyamán szakadt, most ahogy az apátsághoz közeledtünk, szitálássá változott. Fél órás gyalogolás után mi, akik egész hónapra jöttünk, az ebédlőbe leraktuk csomagjainkat, a több mint száz, -csak a délutáni hajóig itt maradó- látogató pedig a kolostor négyszárnyú „kerengő” eső biztos árnyékában várakozott. - Talán meggondolja magát George Macleod és a templomba tartják az ünnepi istentiszteletet- mondta ki valaki mindannyiunk óhaját. De azonnal megszületett a felelet valaki más ajkán: _- Amiben hisz és amit kimond abból ritkán enged. Ilyen volt Columba, az alapító is, írják róla az V. századbeli kortársai. Mi azért továbbra is készítsük az esernyőket és esőkabátokat. Végre elérkezett az istentisztelet ideje, délelőtt tíz órakor. Kivonultunk az apátság előtti óriási tisztásra A Brit TV kameramanja fölé egy óriási esernyőt tartottak, bár az eső az előbbi permetezésből enyhe csepergéssé változott. Ekkor jött ki George Macleod, a missziói közösség (Iona Community) lelkész vezetője egy kis létszámú énekkar élén. Az odakészített asztalkára tette le Bibliáját. Csend volt, száz méterre a Golf áramlat által melegített tenger hullámainak halk csobogása hallatszott és madárdal, a fűben barátságosan elvegyült százszorszép virágkelyhek és a fű illata érződött. Mintha Kapernaumba lettünk volna, az Úr Jézus hegyi beszédje alkalmával.
Ahogy felhangzott George Macleod előfohásza:… „A mi segítségünk az Úrtól van, Aki teremtette az eget és földet és benne mindeneket”…mintha egy függönyt húzott volna félre egy óriási kéz: AZ ELVÉKONYULT FELHŐKBŐL ELŐBUKKANT A NAP és az ünnepi, pünkösd vasárnapi teljes istentisztelet alatt ragyogott, mint azok a lángnyelvek a lelkipásztor által felolvasott Igében, a tanítványok feje felett, a z Apostolok Cselekedeteiről írott könyv második fejezetének leírásából megjelent lelki szemeink előt
A nap előbukkanásának pillanatában morajlás futott végig a gyülekezeten. Szomszéd szomszédra nézett, többen azt suttogták a mellettük állónak: -George imádságát meghallgatta az Úr!!! Vagy: -Nem hiába imádkozott! Többen csak ezt mondták: -Ez csoda! Mivel nem azonnali, élő adásban hozta az istentisztelet felvételét a Brit TV, mert a tekercset a délutáni hajó, majd Oban kikötőjéből Londonba vonat vitte, így az egészet pünkösd másnapján az apátság nagy ebédlőjében levő TV készüléken láthattuk. Képernyőn ismét megjelent az előző nap átélt csoda: a moderátor-püspök első kimondott, Isten segítségét kérő szavai után megvilágosodik a táj, sőt: fényözön váltja fel az elég homályos kép helyét. 1965 pünkösdje volt ez, az évszázad egyik legjobban nyárba nyúló pünkösd napja: június 10-én.
Az Igehirdetés, amely akkor elhangzott: a Szent Lélek félelmet eloszlató, bűntől megtisztító tüzéről, fényéről szólt, amely lelkünket áthatja, ha azzal az alázatos várakozással vagyunk, mint az első tanítványok és az Úr nyomdokaiba eredünk, a minden népeket tanítvánnyá tevő óriási küldetésben.
A Brit TV archívumában megvan még mindig az Iona szigetén, az apátság temploma előtti füves térségben tartott pünkösdi istentisztelet felvétele.
A hirtelen fényárba boruló Iona szigete és gyülekezet: a Biblia utolsó könyvének színhelyére emlékeztet azóta is. Éreztük, hogy ígéretét betartva ott volt akkor is közöttünk a János apostolnak is megjelent Úr Jézus. Az, Akinek szemei olyanok, mint a tűzláng és Aki azt mondta: „Én vagyok az Alfa és Omega”…
Dr. Csete Szemesi István
Fennállásának 215. esztendejét ünnepelte meg, afféle családi
bensőségességgel, a torontálvásárhelyi református gyülekezet. A három napos találkozó
Úrvacsorával egybekötött, vasárnap délelőtti istentisztelettel lett teljes, amelyen az Ígét a
hódmezővásárhely-ótemplomi gyülekezet lelkésze, nt. Bán Csaba hírdette. Rendhagyó
módon járva körül az alkalomhoz választott passzust ( „Barátom, hát ezért jöttél?” Mt.26,
50 ). Párhuzamot vonva az emberi közeledések módozatai között, egymás és Jézus felé.
Egyúttal azon kérdésekre is választ keresve: tudunk-e egymáshoz közel menni, s ha igen,
meddig, és főképp: mily módon? Botokkal-e, esetleg akaratosan? Vagy inkább
szeretettel? Hogy buzgóságunkban azért mégse gázoljunk bele egymás életébe! A
Nemzeti ima akkordjait, majd az elbocsájtó áldást követően, a templomkerti kopjafák
megkoszorúzására is sor került. Magyarország szerbiai külképviseletének nevében,
alkalmi bátorító gondolatokkal körítve, Andrékó Gábor úr, a Szabadkai Főkonzultus
konzulja helyezte el az emlékezés virágait. Rajta kívül, valamint a nt. Gyenge Károly
lelkész által vezetett vendéglátó egyházközség képviselői mellett a hódmezővásárhelyi,
illetve a nagyatádi delegáció koszorúzott. Ez utóbbi küldöttséget nt. Jakab László Tibor
lelkész vezette. Az ünnepi pillanatokat nt.Marton Károly bánsági esperes is méltatta,
továbbá Vidács László, az antalfalvi község alelnöke. A sor végén, elénekelve a II.
Református Világtalálkozó himnuszát, valamint a Szózatot, a helyi egyházközség
Dalárdája szolgálata jutott kifejezésre, Tóth Zsolt kántor vezényletével. Az ünnepséget
jelenlétével ft.Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke, és
Hallgató Imre főgondnok úr is megtisztelte.
Alkalmi összeállítással ünnepelték meg az Anyák napját Ígéret havának második vasárnapján Hertelendyfalván. A műsort, amelynek a hajdani falu református egyházközségének Gyülekezeti Otthona biztosított béfogadó hajlékot, a hétvégi óvoda jelenlegi, illetve volt növendékei készítették Balog Hajnalka és Lőcsei Márta óvónők koordinálásával. ...
Martinek Imre
A fényképmelléklet Martinek Imre és Jóna Natália munkája
„Az Isten angyalai hívek körül tábort járnak” (Zsolt 34,8)
Református hittankönyvünk egy lapja teljesen élet közelbe jött hozzám az utóbbi két évtizedben, miután vagy tizenöt alkalommal találkoztam és jó baráti és tudományos kapcsolatban kerültem a református és evangélikus gályarabok nápolyi kiszabadítójának, Ruyter Mihály holland admirális kései utódjával: Dr. Peter Holtrop misszionárius, egyháztörténész, Református Világszövetségi vezető lelkipásztorral.
Hogy ne kelljen most fellapozni a hittankönyvünk azon részét, ahol a szerkesztő a testvér református egyházak történetét vagy nagyjait helyezte el, idézem, közlöm először is, mit ír e nemes lelkű, bátor holland református tengernagyról könyvünk, amit mi is tanultunk ötödikes hittanosokként: „ A gályarabok.
Évtizedeken keresztül nagy kegyetlenséggel és erőszakkal üldözték a protestánsokat (reformátusokat és evangélikusokat) Magyarországon. Templomaikat elvették, lelkészeiket bebörtönözték, majd 61 lelkészt, miután hitüket nem akarták elhagyni Nápolyba vitték. Itt mint rabszolgákat, eladták őket, fejenként 50 aranyért (1675).Gályák (evezős hajók) padjaihoz láncolva kellett evezniük. A rettenetes szenvedésektől De Ruyter Mihály szabadított meg azokat a gályarab prédikátorokat, akik bele nem pusztultak az embertelen kínzásokba (1676).”
Először Debrecenben találkoztam az admirális kései, anyai ágon egyenes leszármazottjával, szépunokájával, Peter Holtroppal. A Nagytemplom előtti park gályarabok emlékművének egyik nemzetközi egyházi megemlékezésén. Csodálatos hála érzése fogott el bennünket, amikor az egyik magyar gályarab, Czeglédi Péter késői unokája üdvözölte a szabadító admirális ott jelenlevő mai utódját. A szabadtéri rövid hálaadó ünnepség után még ott kint odamentem Peter Holtrophoz és bemutatkoztam, hogy a délvidéki magyar református egyház lelkésze (akkor még esperese) vagyok. Rendkívül szívélyességgel volt irántam, magatartásában az egyházunk iránti érdeklődés és testvéri kapcsolatok felvétele iránti érzés érződött ki (egyháztörténész is, amellett, hogy évekig misszionárius volt Indonéziában). Nem volt információja találkozásunkig arról, hogy más református egyházak hittankönyveiben, -így a mienkben, -külön is szólnának, különösképpen már az ötödik elemiben őséről és hálaadásra késztető tettéről, amikor rabláncra fűzött és kegyetlen körülmények között szenvedő prédikátorainkat kiszabadította. (Világi író is írt erről: Moldova György, művében, a „Negyven prédikátor”-ban drámai erővel írja le részletesen a kiszabadítás pillanatait).
Másodszor Svédországban, Stockholmban találkoztunk, ahol az ottani kálvini, református missziói egyházának volt történész professzora, de missziói küldötte is évtizedekig, bár ő hollandnak született, feleségül svéd református lányt vett el, aki hűségesen követte őt az indonéziai őserdei misszió éveiben is. Schweitzer Albert jelenik meg szemünk előtt, ha őserdei misszióról van szó. De Peter és felesége hasonló szolgálatot vállaltak, pedig mint a református világegyház elismert egyháztörténésze megtalálta volna helyét és kényelmét a hollandiai Kempeni Egyetemen vagy a svédországi professzor-lelkészsége idején is, azonban ők a legmesszebbet, a legveszélyesebbet vállalták Krisztust követve és Krisztust hirdetve a mohamedán szélsőséges terroristák által veszélyeztetett keresztény törzsek között.
1995-2005-ig terjedő időszakban a Református Viágszövetség európai ágának bizottságában találkoztunk évenként, amikor egy este a vacsora utáni társalgásban missziói szolgálatáról érdeklődtem néhány bizottsági tag társaságában.
Lélegzet elállító történeteiből csak egyet említek, nehogy elvesszen az utókor számára ez a bizonyságtétel (akár egy izgalmas filmet lehetne készíteni belőle). Elmondta, hogy amikor befejezték indonéziai szolgálatukat, két év telt el. Akkor értesültek, hogy az a törzs, amelyben szolgáltak és területén laktak: a mohamedán szélsőségesek támadásaitól szenved, állandó veszélyben élnek, mert a katonaság nem tudja teljesen ellenőrizni a keresztyén törzs területét. Sokan áldozatul is estek ezeknek a támadásoknak. Az általuk pásztorolt egyházból kérés érkezett hozzá: hogy segítsen valahogy rajtuk, ha lehet látogassa meg őket. Hazai egyháza vezetősége, a holland diplomácia és családtagjai kérlelték: bármilyen más módon támogassa szenvedő híveit, de ne induljon el erre a látogatásra. De ő elindult. Ükapja , Royter admirális is megtehette volna, hogy a kockázatos kiszabadítási művelet helyett valami diplomáciai lépéseket tegyen, de vállalta a kézenfekvőbb, de veszélyesebb utat, a hit bátorságával.
Az Indonéz szigeten a hatóságok óva intették még egyszer, hogy a törzs, a hívek meglátogatása a dzsungelen keresztül életveszélyes, mondjon le róla. Peter Holtrop, az eddig biztonságban élő egyetemi tanár, a könyveket megjelentető történész-misszionárius válasza egy kérelem volt a katonai parancsnoksághoz: adjanak neki egy terepjáró dzsipet és bízzák Istenre az ő testi épségét. A parancsnok nagy nehezen beleegyezett és Peter testvérünk egymaga, szerettei és az otthoni gyülekezetek, az ottan őt sóvárogva váró hívek imái közepette nekiindult az őserdőnek. Tanácsokat kapott a katonaságtól, hogy melyik talán a kevésbé veszélyes útszakasz. De mindez emberi ismeret volt csak. Számtalan más változat is bekövetkezhetett volna. Fegyvertelen volt. Csak Istenben bízott. Rászánta életét a testvérek iránti szeretetből….
És megérkezett épségben. „Isten angyalai hívek körül tábort jártak..” énekeljük a Szenczi Molnár Albert által fordított genfi dallamú zsoltárunkban.
Az ő esetében is ez történt.
Ott maradt az általa alapított gyülekezete körében mindaddig, amíg az Indonéz katonaság biztonságossá tette a szigeten a helyzetet. A délszláv háború idején mondta egy találkozásunkkor, miután egyházunkról érdeklődött. „ Ha csak tehetném, mint dédapám tette eleitekkel és is szívesen megszabadítanálak benneteket.”
Annyit mondtam csak: „ Ha az Úrhoz könyörögsz értünk, elég, mert nála van a szabadítás.” A dédapa, a református Ruyter admirális szavait idézve fejezem késői utódja életéről ahogy ezt a néhány felvillanásnyi bizonyságtételt leírtam.
1676 február 11-én a végletekig elcsigázott, csont sovány gályarab lelkipásztorok előtt Ruyter Mihály ezt mondta:
„Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam” – ezekkel a híressé vált szavakkal fogadta hajóján a holland tengernagy a huszonhat megmentett prédikátort.
Dr. Csete Szemesi István, ny. püspök
A reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Reformáció Emlékbizottság első ülésén, a Parlamentben.
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából 2017-ben tartandó ünnepségeket előkészítő emlékbizottságnak a reformáció értékei közül a nemzetmegtartó szerepre is fel kell hívnia a figyelmet, mert az ország három részre szakadása idején a reformáció nélkül „a nemzeti életben maradás” aligha sikerülhetett volna – hangsúlyozta a kormányfő.
Fontos mai üzenete van annak is – folytatta –, hogy a magyar reformátorok a legjobb külföldi egyetemeken tanultak, de természetesnek tekintették, hogy utána visszatértek saját hazájukba, és itt szolgáltak.
Orbán Viktor szerint 500 évvel ezelőtt a reformáció válasz volt az akkori Európa egyre jobban mélyülő válságára is, a kontinensnek pedig „van mit tanulnia ebből a történetből”, mert szellemi megújulás nélkül ma sem keveredhet ki a válságból.
Azt mondta, a méltó megemlékezés az 500. évfordulóról „önmagunk felé támasztott jogos igény”, egyúttal helyesnek nevezte, hogy az állam és az egyházak közös testületben szervezik meg az ünnepi rendezvényeket.
Indoklásul a miniszterelnök úgy fogalmazott: Magyarország mindig akkor volt erős, a nemzet is akkor volt egységes és rendelkezett kellő önbecsüléssel, amikor az állam nem ellenségének, hanem szövetségesének tekintette az egyházakat, különösképpen a történelmi egyházakat. „Ezt a szövetségesi hagyományt szeretnénk folytatni” – tette hozzá.
Orbán Viktor fontosnak tartotta emlékeztetni arra is, hogy „nem volt olyan nagyon régen”, amikor még elnyomták az egyházakat, üldözték a vallást. Ezzel kapcsolatban idézte azt a „politikai bölcsességet”, amely szerint „az egyház olyan üllő, amelyen sok kalapács elkopott már”. „Bizony, mind a kalapács elkopott, mind a sarló kicsorbult, ezt jó észben tartanunk az ünnep előestéjén” – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára miniszteri biztos segíti a Reformáció Emlékbizottság munkáját. Ezzel a feladattal Hafenscher Károlyt, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnökét bízták meg – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Reformáció Emlékbizottság első ülésén mondott köszöntőjében tegnap a Parlamentben.
A tárcavezető, akit a kormányfő a testület operatív irányításával bízott meg, elmondta: a plénum munkájában részt vesz a katolikus egyház képviseletében Pápai Lajos győri megyés püspök, a Magyar Tudományos Akadémia két delegáltat küld a testületbe, valamint a kisebb protestáns felekezetek is képviseltetik magukat.
Rajtuk kívül Németország, Hollandia és Svájc nagykövete is megosztja tapasztalatait a magyar testülettel, mivel ez a három ország is jelentős előkészületeket tesz a reformáció 2017-ben tartandó 500 éves évfordulójának megünneplésére – tette hozzá.
Balog Zoltán emlékeztetett arra: a történelmi kapcsolatok az elmúlt ezer évben alapvetően meghatározták Magyarország kultúráját, az igaz hit pedig „mindig kultúrát hoz létre”. Hangsúlyozta: a felekezeti sokszínűség az ország erőssége kell, hogy legyen.
Bölcskei Gusztáv, a református zsinat lelkészi elnöke rámutatott: a megemlékezésekkel nem ünnepelni akarják magukat a reformációból sarjadt egyházak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a reformáció a válságra adott választ 500 éve, s ez „visszaadta a középkor végi embernek az élethez és a jövőhöz szükséges bátorságot”, mert a földi élet addig „egyfajta előszobázásnak” számított a halál utáni léthez képest.
Közölte: a reformáció az Isten kegyelméből, hit által való megigazulást hirdette meg 500 éve, és hatalmas energiákat szabadított fel, melynek következtében az ember Isten iránti hálából ma is a közösség javát szolgálja. Utalt arra is, hogy öt éve mondták ki a magyar reformátusok egységét, ezt idén szeretnék megünnepelni. Bölcskei Gusztáv fontosnak tartja, hogy a történelmi egyházak együtt ünnepeljenek a reformáció 500 éves jubileumán.
„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács 2,14)
A karácsony azt jelenti, hogy Isten az ő valóságos isteni személyét látható földi emberi alakba behelyezte a világ történelmébe. Ezzel segített, hogy a mi istenismeretünk, a mi hitünk, ne elvont tantétel legyen, hanem Istennek ma is élő, valóságos személyéhez kapcsolódjék.
Isten emberré lett – ez a karácsonyi csoda. Ez által egészen közel került az emberhez. A karácsonyi csoda nem az alulról fölfelé való úton jött létre ( vagyis a földről a mennybe), hanem pont fordítva, a fölülről lefelé vezető úton, hiszen Isten lejött az emberhez. Ez különbözteti meg keresztyén vallásunkat a többi vallástól. Ez a csoda kifejezi Isten szeretetét a teremtett világ felé. A karácsonyt általában a szeretet ünnepének nevezik. De az emberek általában szem elől tévesztik, hogy itt elsősorban az Isten ember iránti szeretetéről van szó, és az ember Istentől kapja az igazi szeretet. Ezt a szeretetet Isten mindenkinek ingyen kegyelméből adja, nékünk csak el kell fogadni.
Miben nyilvánul meg ez a szeretet? Az Istentől elfogadott szeretet úgy nyilvánul meg, hogy a jóakarat uralkodik bennünk, mindennapi életünkben, gondolkodásunkban, cselekedetünkben. Csak a jóakaratú ember élhet békeségben, békességben Istennel és embertársaival. Így lesz békesség a családban, az egyházban, a különböző emberi közösségekben és az egész társadalomban. Ez szolgálja Isten dicsőségét. Karácsonykor ezt ünnepeljük, hogy ez a dicsőség Jézus Krisztusban megjelent a földön. A betlehemi angyalok a drága karácsonyi örömüket a fent idézett énekben fejezték ki. 2013. karácsonya legyen a megújulás lehetősége, hogy a mi életünkbe is a békesség és a jóakarat uralkodjon a szeretet által Isten dicsőségére. Így kívánok áldott, békés és szent karácsonyi ünnepeket.
Áldott ünnepeket kívánva:
Halász Béla, püspök
Országos Egyházunk gyülekezeteiben és a legkisebb szórványban is nagy örömmel készültek minden időben erre a meghatározó, szinte egy nagy magaslathoz, hegycsúcshoz hasonlító ünnepünkre, a Karácsonyra. Lelkészeink, különösen azok, akik a szórványokat gondozzák, ilyenkor hatalmas, de gyönyörűséges terhet hordoznak, mert el kell jutni és elmondani az örömhírt, amely, bár sokszor hallottuk, de nem elég a földi élet teljes hossza, hogy beteljünk Istennek ezzel az ajándékával . Azt szeretnénk, ha állandóan újra és újra mondaná valaki számunkra, mint ahogy a kisgyermek is csüng a szülő ajkán, ha az szép történetet mond el neki. Mi is ilyen gyermekei vagyunk Istennek, kis vagy nagy gyülekezethez tartozók, egyenlőképpen szeretett gyermekek vagyunk most és ezután is.
Isten hozzánk alászálló , örök szeretetének ünnepi magaslata a Karácsony. Isten testbe öltöztette Igéjét Jézus Krisztusban, láthatóvá, érzékelhetővé vált örök kegyelme. „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Úr” – olvassuk az evangéliumban . Az egész világra már eljutott a hír, a keresztyén missziók önfeláldozó munkája által, hogy Isten személyesen beavatkozott és helyettünk hozott áldozatot az Úr Jézus Krisztusban, hogy megmentsen bennünket és minden Hozzá fordulót. Milyen nagy áldás ezt személyesen megtapasztalni és ezért hálát adni.
Jézus Krisztus Isten teremtő Igéjének testet öltése a legnagyobb csoda és ez a bűnből való gyógyulás, szabadítás folyamatának kezdete, amely majd az égig, az új föld és az új égig, a Mennyei Jeruzsálemig fog érni… Karácsony örömhíre egyértelmű és világos: Isten Igéje azért jött el emberi testben, hogy ami első szüleink bűne által elveszett , azt Ő visszaadja. A mindent helyreállító kegyelem fakasszon szívünkbe ugyanolyan indulat forrást, mint volt Krisztusunkban, hogy felkaroljuk a kicsinyeket, a gyengéket, a tekintély nélkül valókat, a lelki és anyagi nehézségekben levőket.
Ilyen értelemben kívánok minden egyes református egyháztagunknak és más keresztyén felekezethez tartozó testvérünknek minden felebarátomnak, békés és kellemes Karácsonyt és Isten kegyelmében gazdag Új, 2014-ik Esztendőt!
Testvéri köszöntéssel:
Dr. Csete Szemesi István nyugalmazott püspök
A reformáció: visszaalakulás, de: formálódás, alakulás is. A világ teremtésénél is jelen volt, mert Isten a saját képére teremtette, alakította formálta az embert. A
reformációra később azért volt többször is szükség, mert az ember a bűn miatt állandóan deformálódott lelkileg.
A reformáció legtömörebb megfogalmazásban: az, amikor Istentől eltávolodott ember ismét hallani kezdi Isten Igéjét, azt megfogadja és a szerint kezd megint élni.
Ha ezt a szót halljuk: reformáció, automatikusan Luther Márton 1517 október 31-iki tettére gondolunk, mint kezdetre, amikor a Wittenbergi várkápolna ajtajára kitűzte a 95 tételt.
Vagy mi: reformátusok Kálvin Jánosra gondolunk és a magyar reformátorokra, Méliusz Juhász Péterre, Szegedi Kiss Istvánra, Sztárai Mihályra és a többiekre, életművükre.Mindez természetes, de szükséges, hogy teljes lényünkkel Isten gondolatát, akaratát keressük és töltsük be, maradjunk közel Igéjéhez s minden gondolatunkkal, beszédünkkel, tettükkel, cselekedetünkkel az Isten Igéjét közvetítsük, adjuk át felebarátunknak.Ez olyan, mint amikor egy gyülekezethez vagy tömeghez beszél valaki normális hangon, de van hangosítás is, amikor a jelenlevők nagyobb része számára nem hallható beszéd hallhatóvá, érthetővé válik.
Ezen kívül a „hangosítással” a szerkezet a hangot: a megfelelő hullámhosszra hangolja..Ha református keresztyének vagyunk, nekünk kell Isten Igéjének hullámhosszára hangolódnunk és ha már azon vagyunk: másokat nekünk kell arra hangolnunk.
Ez nehéz feladatnak tűnik. De ez a küldetésünk, ez a missziónk. A „hangolást” a „hullámhosszra állást” Isten végzi el helyettünk Szent Lelkével. Mi erre magunk képtelenek lennénk. De mégis állandóan, megtörténik, mert Jézus azt mondta: „Íme, én tiveletek vagyok mindig”…
Érezzük, most is, hogy az Úr Jézus által Isten állandón jelen van velünk. Jézus Istennek testté lett Igéje, Istennel egy. Ott volt már a teremtésben is, Isten alkotó, teremtő Igéjeként. Ő volt: a „logos”.
Az ószövetségi nép is megtapasztalhatta a visszaalakítás, reformáció folyamatát. Az egyiptomi fogság után, a rabságból: Isten gyermekeinek szabadságát élvezhették ismét..Egy darabig élt is a nép ezzel a szabadsággal, de eljött az az idő, amikor az egy, igaz Isten helyett bálványozásra adta a fejét. Tudjuk, mi következett: a babiloni fogság 70 keserves esztendeje. De végül is Isten visszahozta földjére az ő népét. Ez is reformáció volt. Egy másik ószövetségi reformáció, mert visszaalakult a nép szíve: ráhangolódott Isten Igéjére ismét. Soha többé, -a mai napig sem- nem imád bálványokat Izráel népe. Legalább is: kézzel csinált bálványokat..
Ez is egy darabig így volt. Amikor azonban elközelgett az idő és megszületett a Messiás: az ószövetségi nép vezetői mintha süketté váltak volna vagy vakká. Nem hangolódtak rá Isten emberi testben megjelent Igéjére, Jézusra. Elutasították tanítását, zavarták őket csodái.
Saját biblia és történelem magyarázatuk bálványát alkották meg ezáltal.. A nagy reformáció, a nagy visszaalakulás azáltal történt meg, hogy Isten ószövetségi népének hívő, Igéjére hangolódó tagjai mellett: a megtért pogányokat is bevette egyházába. Ez Péter apostolnak a római katona, Kornéliusszal való találkozásakor kezdődött Isten végtelen kegyelméből. Az újszövetségi egyházba Isten minden nemzetet, fajtát és ágazatot meghívott az emberiségből.
Úgy tűnt, hogy ez a pogány római császár és rendszere által üldözött újszövetségi egyház mindig is állhatatos marad a tiszta hithez, Istenhez való ragaszkodáshoz.
Az üldözések alatt kitartott az egyház népe. De mi történt azután? Most ünnepli az egész keresztyén világ az ez országban (Nis városában) született Nagy Konstantin császár 1700 évvel ezelőtti tettét: azt, hogy megszüntette a keresztyénség üldözését.
Ezután az Igére való még jobban való ráhangolódottság kellett volna, hogy jellemezze a keresztyén egyházat. De nem ez történt.
A sötét középkor következett, amikor az igaz Isten helyett a tárgyak és emberek imádata eltávolította az embereket ismét Istentől, Igéjétől. Isten ekkor ismét reformációt vitt végbe népe körében a XVI-ik században, az ezerötszázas években. Ez az a reformációs állomás, amelyet most október 31-i dátummal ünnepelünk.
Kálvin, Luther, Zwingli, Knox vezetésével véghezvitt reformációba kapcsolódott a nemzetünk életébe bekövetkezett és máig is tartó magyar reformáció Méliusz Juhász Péter, Szegedi Kiss István, Sztárai Mihály és társaik szolgálata által. A magyar nemzet 90 százaléka csatlakozott a reformációhoz, de a kegyetlen, embertelen ellen reformáció következtében csak 30 százaléka tartozik nemzetünkben a megreformált egyházakhoz, a Szentírás helyes magyarázatának hitében.
Láthattuk e rövid áttekintésből, hogy Isten állandóan kijavítja azt, ha nem Igéjére kapcsolódik népe vagy annak egy része. Ahogy a XVI századbeli reformátorok kimondták: „az egyháznak állandóan reformálódnia kell”…Folyamatosan. Naponta.
Költőóriásunk, a református Ady Endre asztalán vagy utazásai során a hotelszobája éjjeliszekrényén állandóan ott volt a bibliája. Naponta olvasta. Nagy próbatételei vagy kísértései közt is igyekezett ráhangolódni Isten Igéjére.
Isten gondoskodik állandóan arról, hogy Igéjére hangolódjunk, a szerint éljünk. De ezt nekünk is akarnunk kell. Ez a folyamatos reformáció. Ehhez nemcsak emlegetni kell a Szentírást, hanem naponként kézbe is kell vennünk és felelnünk kell
imádságunkban hozzánk szóló szavára, bárhol is legyünk, bármilyen körülmények között is. Mert sokszor a jó napok is akadályoznak bennünket a kegyes életfolytatásban, de azok az időszakok is, amikor mélységben járunk, mint betegség, gyász vagy nehéz
körülmények, próbáltatások.
Egy 40 évvel ezelőtt konfirmált tanítványom elkerült olyan országrészbe, ahol nincs református, anyanyelvünket sem beszélték környezetében, a legközelebbi református gyülekezet kétszáz kilométerre volt tőle. Csak a konfirmációkor kapott bibliája és hittankönyve volt egyedül magyar nyelven nála. Azokat olvasgatta naponta. Megmaradt élő és cselekvő hitű református keresztyénnek, amit örömmel mondott el nekem, amikor ismét a tömbben élő népünkhöz tért vissza.
Isten kegyelméből élhetünk csak, nem a saját pozitív tevékenységünkből, cselekedeteinkből. A jó cselekedetek is szükségesek, de csak mint Isten kegyelmére adott hálaadásként, válaszként.
A reformáció –bármelyik korszakban- azt hangsúlyozta: Isten legyen első helyen életünkben, mert az ő kegyelme tesz egyedül alkalmassá arra, hogy először is Őt szeressük teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből így tanulva meg szeretni felebarátunkat, mint magunkat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a reformáció, az Isten Igéjére való ráhangolódás és az Ő szent akarata szerint való keresztyén élet.
Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!
- fejezem be Kálvin jelmondatával.
Dr. Csete Szemesi István ny. püspök
Október 20-án (vasárnap) ünnepi Istentisztelet keretében beiktatták Nt. Orosz Attila bácskai esperest a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkészi tisztségébe.
Az ünnepi Istentiszteleten Nt. Nagy Kálmán kunhegyesi lelkipásztor hirdette az igét, a beiktatás szertartását pedig Ft. dr. Csete Szemesi István nyugalmazott püspök, a bácsfeketehegyi gyülekezet korábbi lelkipásztora végezte.
Az ünnepségen jelen voltak szépszámban helybeli és környékbeli gyülekezetekből és szórványokból érkezett hívek. Jelenlétével és rövid szolgálatával hozzájárult a testvéri egyetértés és összetartozás erősítéséhez, Ft. Csáti Szabó Lajos a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke is.
Országos Egyházunk vezetőségének nevében Hallgató Imre főgondnok köszöntötte a beiktatott lelkipásztort.
Jelen voltak Kunhegyes, Kiskunhalas és Makkosjánosi (Kárpátalja), a bácsfeketehegyi református gyülekezet testvérgyülekezeteinek képviselői Nt. Nagy Kálmán, Nt. Váradi László kunhegyesi és Nt. Bödecs Pál kiskunhalasi lelkipásztorok vezetésével.
A testvéregyházak képviselői közül Nt. Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes és Ft. Brasnyó Ferenc kishegyesi esperes-plébános mondott igei köszöntőt. A visegrádi székhelyű Szent György Lovagrend tagjai is megjelentek az ünnepségen, a Vajdasági Pax Romana-t vitéz lovag dr. Bogner István nyugalamazott egyetemi tanár képviselte, a Nyugat Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat nevében pedig dr. Békássy Albert világi elnök köszöntötte a beiktatott lelkipásztort. Kishegyes Község Önkormányzata nevében Marko Rovčanin polgármester és Mohácsi Zoltán alpolgármester volt jelen. A bácsfeketehegyi helyi közösség képviseletében Bojtos Béla tanácselnök, a helybeli általános iskola igazgatója mondott köszöntőt. Megjelentek az anyaország és a vajdasági magyar közélet jeles képviselői: Harasztia László tanácsos Magyarország Belgrádi Nagykövetségének képviseletében, dr Kovács Gábor konzul Magyrország Szabadkai Főkonzulátusának képviseletében, Szabó András kunhegyesi polgármester, Józsa László a Szekeres László Alapítvány elnöke, Siflis Zoltán és Linka Gabriella a Magyar Nemzeti Tanács részéről, Pásztor István elnök úr nevében, Pál Károly a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, Dudás Károly a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Kern Imre a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettes, Kern Sólya Mária a Szabadkai Községi Képvieslő Testület elnöke.
Az ünnepség ebéddel zárult a helybeli kultúrotthonban.
Június 28-án először tanácskozott a Magyar Református Egyház Közös Zsinata Debrecenben a négy évvel ezelőtti megalakulása óta. Az eseménynek a Nagytemplom adott helyt.
A 120 tagú Közös Zsinat 107 határozatképes tagja volt jelen.
Az ülés napirendjén szerepelt a közös alkotmány néhány pontján szükségessé vált módositása, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház felvétele, valamint a Heidelbergi Káté új magyar forditásának az elfogadása. Az új kátéforditást a tagegyházak egy-egy delegáltja készitette el a Generális Konvent Elnöksége megbizásából. Egyházunk részéről Orosz Attila esperes vett részt a munkában. Az új forditás kiadásához Dr Fekete Károly rektor készitett magyarázatot. A Zsinat valamennyi beterjesztett javaslatot elfogadott.
Az ülésen, mely vita nélkül ment végbe Országos Egyházunkat Halász Béla püspök, Marton Károly és Orosz Attila esperesek, Hallgató Imre főgondnok, Dr Kákonyi József és Székely Károly em. gondnokok képviselték.
Az ülés úrvacsorai közösséggel zárult.
Kép és szöveg:
Hallgató Imre
Bácsfeketehegyen 2013. május 5-én Ft. Halász Béla püspök úr hírdette az Igét. Igehírdetése alapjául Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 8 részének a 27-31 verse szolgált, amelyből külön kiemelte a 28 verset.
Az Istentisztelet keretében Nt. Harangozó László lelkipásztor úr megkeresztelte Szolga Rolandot, Szolga Csilla és Viktor fiát. Isten gazdag áldása legyen a gyermeken.
Talán van már húsz éve is, ha nem több, hogy legénykori barátomat és feleségét már több alkalommal invitáltam látogassanak meg, jöjjenek el hozzánk tanyázni. Majd a télen, volt rá a válasz. Évek múltak el, de az a tél még nem jött el. Valahogy nem tudott időt szakítani rá, más dolgok előbbre valók, fontosabbak voltak. Jómagam is tudom nehéz az időt beosztani és sok esetben kifogás mögé bújunk, akár mások elől, olykor akár önmagunk elől is. Egy-egy kulturális -, sportrendezvényre, de sokszor Istentiszteletre sem megyünk el, időzavarra hivatkozva. Mindezek ellenére, szinte megcáfolva ezeket a tényeket a tél utolsó napján, de mondhatjuk úgy is, hogy a reménykeltő tavasz első napjá- nak előestéjén, vagyis február 28-án került sor Orosz Attila református esperes Igazság és hazugság című előadására, amelyet a nagyszámú megjelent érdeklődőre való tekintettel nem a Kozma Lajos könyvtárban, hanem a kultúrotthon emeleti nagytermében tartottak meg. Nyitott ajtónál, ugyanis páran az ajtóban találtak helyet maguknak, de ahogyan az elhangzott szavakat itták, szívták magukba látszott az arcokon, hogy ennek ellenére sem érezték magukat kirekesztetnek, hanem épp oly egyenlőnek, mint a bent ülő, mintegy százfős hallgatóság többi tagja.
Igazság és hazugság, fehér és fekete, jó és rossz, jing-jang. Elgondolkodtató, hogy szükséges-e ezeknek a párosításoknak mindkét tagja, hogy a számunkra megfelelő, álláspontunkat tükröző meghatározást még erőteljesebben kidomborítsák. Nagyon valószínű, hogy igen, akár a kétkarú mérleg esetében. Azért, hogy valaminek megtudjuk a valódi súlyát, az értékét. Akár a szónak. Úgy a súlyát, úgy az értékét. Hogy valamit hitelesen le tudjunk mérni, ahhoz két serpenyő szükséges. Ebből az egyik a másik oldalon van. Igazság és hazugság. Visszatekintve és Az igaz szó súlyaFECSKE 21 összegezve, majd elemezve egy egynapi beszélgetéseinket, a bejövő és a kiadott információk, kimondott gondolatok, mondatok vajon mennyi igazságot és vajon mennyi hazugságot tartalmaznak. Talán egyszerűbb és valósabb az eredmény is, ha önvizsgálódással közelítünk a témához. Az elmúlt 24 órában hazudtam-e, szándékosan tévesztettem-e meg valakit, hamis állítást, valótlanságot állítottam, terjesztettem-e valakiről. Ugyanakkor a bejövő informá- ciókat is szelektálni kell. Mi igaz, amit hallottam, s mi a hazugság.
Orosz Attila református esperes az egy órás, gondosan felépített előadásában kiválóan szemléltette és odaillő példákkal támasztotta alá az igazság és hazugság fogalmát górcső alá vevő témakört. Mint kiemelte, ma az igaz szó hiánycikknek számít. Visszakanyarodva az időben az ókori görög filozófushoz, Szókratészhoz (kb. i.e.470 – i.e.399) aki - minden valószínűséggel – egyedi módon értékelte a hallott híreket, információkat, sőt a szóbeszédet is. Az esperes úr által elmondottakból Szókratész hármas rostát alkalmazott az igaz beszéd kiszűrésére. Történt az, amikor a filozófus egyik ismerőse találkozá- suk alkalmával lelkendezve egy történetet kezdett mesélni, a bölcs megállította beszédében:
- Igaz-e a történet?
– Nem tudom, nem jártam utána – monda az ismerős.
- Akkor ne mond el! Ennek ellenére az folytatta.
- Jó vagy rossz dolog a történet – szakította félbe ismét Szókratész
- Nem éppen jó, inkább talán…
- Akkor ne mond el! Az ismerős csak szerette volna folytatni.
- Mond, ezek után, hogy nem tudod, hogy igaz-e a történet, és még rossz dolgokról szól, mit gondolsz érdekel-e engem vagy sem?
Elgondolkodtató ez a történet s egyben nagyon tanúságos is, mert mi magunk is okulhatunk belőle. Hisz a felgyorsult, rohanó vilá- gunkban, elanyagiasodott közegünkben nem mindig valós, hiteles információkat kapunk és sajnálatos módon jómagunk is – akár szándékosan, akár nem – sokszor hamis állításokat továbbítunk.
A tartalmas előadást követően a közönségnek lehetősége nyílt a témával kapcsolatos kérdések feltevésére, illetve a felvetődött gondolatok elemzésére, amelyre az előadó Orosz Attila ref.esperes készséggel válaszolt is.
Szukola Béla
forrás: Fecske
Pénteken Magyarittabén a 109 éves Kossuth-szobornál emlékezett Vajdaság magyarsága az 1848/49-es magyar szabadságharcra. Az időjárási viszontagságok ellenére szép számban jöttek el a megemlékezésre, amely ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban. Az ünneplő gyülekezethez szólva Marton Károly esperes kihangsúlyozta, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a magyar nemzet, mégis mindig megtalálta a megmaradás és az újrakezdés esélyét, lehetőségét.
Az istentisztelet a Székely Himnusz éneklésével fejeződött, majd a Magyar Himnusszal folytatódott a Művelődési Otthonban, ahol Hevesi Sándor alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Buka Boglárka szavalata után Varga Zoltán Magyarország belgrádi nagykövetségének tanácsosa tolmácsolta a nagykövetség és a szabadkai főkonzulátus munkatársainak az üdvözletét, majd felolvasta Orbán Viktor miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét.
Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke emlékeztetett, hogy jövőre 110 éves lesz a magyarittabéi Kossuth-szobor, és kifejezte reményét, hogy jövőre a vajdasági magyar közösség legrégibb ilyen jellegű emlékénél mindennél méltóbb ünneplés lesz.
Kifejezte reményét, hogy a magyar nemzet megtalálja majd azt az utat, amelyet az 1848/49-es forradalom részvevői megtaláltak. Kihangsúlyozta, hogy nagyon könnyű párhuzamot vonni a mai, nemzetben gondolkodó magyar kormány és a márciusi ifjak tettei között. Nagyon könnyű látni ugyanazt az akaratot, ugyanazt a szándékot, hogy a magyar nemzet önállóan fejezhesse ki akaratát, gondolatát, és önállóan építse azokat a körülményeket, amelyek őket itt, a Kárpát-medencében az ősök szálláshelyén megtartja magyarnak, nagyon sokáig.
Matuska Márton, a VMDP vezetőségi tagja kifejezte meggyőződését, hogy mi magyarok a létünkért küzdünk, Budapesten is, Pozsonyban is, Kolozsváron is, Újvidéken is és Ittabén is. Nincsen tíz esztendeje, hogy sírtunk amiatt, hogy megtagadott bennünket az akkori magyar kormány, de fordítottunk a világon, és az új kormány megtett egy hatalmas lépést a megmaradásunkért. De még egy lépésre van szükség, hogy ennek a kormánynak vagy egy következő hasonlónak az is elve legyen, és megvesse a lábát, hogy ne engedjen a határon túli magyarok autonómiájából. De nekünk délvidéki magyaroknak is vannak feladataink. Akkor lesz magyar autonómia, ha végre összefogunk, és utána nem rúgjuk fel az egyezséget, és küzdünk a magyar autonómiáért. Hogy kell küzdeni, arra éppen a magyarittabéiek mutattak jó példát, akik több mint egy évszázadon keresztül megőrizték az utókornak a Kossuth-szobrot.
A beszédek után a Kossuth-szobornál a helybeli polgárok, Magyarország belgrádi nagykövetségének küldöttsége, a politikai pártok, az MNT, az önkormányzatok és civil szervezetek küldöttségei elhelyezték a kegyelet virágait.
Kecskés István
forrás: magyar szó
Részlet Molnár András az OE ügyészének a Zsinati Tanács 2013. február 23-i ülésén elhagzott tájékoztatójából
Kérem a tisztelt figyelmeteket még egy pár szó erejéig. Nem akarok ünneprontó lenni, nem is vagyok az, de jogász és gyakorló ügyvéd létemre nem hallgathatom el, hogy a mellékelt honosítási határozat több okból kifolyólag is érvénytelen. Az első, mert a bizottságból ki lett hagyva az ügyész, a második pedig, hogy helyette Póth Péter az akkori OE főgondnokát tették be, aki mellesleg Halász Béla feleségének testvére, ami az érdekeltség okán a Törvénykezési szabályrendelet 25 par.b pont alattiaknak tudatos és egyenes megszegése továbbá, nincs iktatva és az sem tűnik ki belőle, hogy a kérelmező vizsgázott, miből és milyen eredménnyel. Gyakorlatilag ennek a határozatnak dokumentum értéke nincs, egy közönséges akármi, rávetve árnyékát annak hogy minden fedezet nélkül lett aláírva és kiadva. És, hogy ez így lett kezelve bizonyítja a tény, hogy két héttel ezelőtt a még két életben lévő aláíró, de még a kérelmező sem tudták hogy ilyesmi létezik. Ez sajnos, dr. Csete püspök úr és Marton esperes úr mulasztása. Amint értesültem, ez akkor volt mikor Józsa már lemondott, én még sehol. Az új ügyész megválasztásáig ezt minden képpen el kellett volna halasztani. Mivel ez tíz évvel ezelőtti dolog most már teljesen tárgytalan javaslom a mellékelt határozat mint kielégítőnek az elfogadását. Egyben fel szeretném hívni a figyelmeteket a Választási szabályrendelet 78 par. nem megfelelő szabályozására, amit szerintem minden féle képpen belátható időn belül meg kell változtatni, mi szerint ha egy a jelölt annak a szavazatok 51 % kell megszerezni a választásnál, ha pedig ketten vagy többen vannak erre nincs szükség. Ez eredményezi azt, hogy a konkrét esetben Bélának elég a 48,6 % is a megválasztáshoz.
Az említett ülésen melyen Halász Béla lelkipásztor is jelen volt a fenntiek, valamint az ügyész további részletes tájékoztatója is egyhangúlag lett elfogadva.
Eljutott szerkesztőségünkhöz a Halász Béla lelkészi oklevelének honosítását igazoló dokumentum.
A 2003. április 26-án kelt jegyzőkönyv rögzíti, hogy a hertelendyfalvi lelkipásztor teljesítette a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház lelkészképesítési szabályrendeletében előírtakat, ezért a Csete-Szemesi István korábbi püspök, Marton Károly bánáti esperes és Póth Péter korábbi főgondnok alkotta bizottság honosítja a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 1999-ben megszerzett oklevelet.
A képre kattintva megtekintheti a honosító okirat másolatát
Halász Béla a tavaly év végén megtartott délvidéki püspökválasztás egyik jelöltje. A választási bizottság ez év január 12-én ugyan kihirdette a nem hivatalos eredményeket, de az ezt követő fellebbezési időszakban több észrevétel is érkezett. Az egyik két gyülekezet szavazataival szemben emelt kifogást, a másik szerint Halász Béla elmulasztotta diplomája honosítását. Értesüléseink szerint a fellebbezésekről február 4-én döntő Zsinati Tanács – az előbbi beadványnak is helyet adva – végül a püspökjelölt honosító okiratának hiányára hivatkozva semmisítette meg a választási eredményt.
A reformatus.hu megkereste Csányi Erzsébetet, akit a friss fejleménnyel kapcsolatban kérdezett volna. A püspökhelyettes a Zsinati Tanács újabb üléséig elzárkózott a válaszadástól, mert nem tartja építőnek addig nyilatkozni, amíg a testület nem hozta meg döntését az ügyben. Értesülésünk szerint a Zsinati Tanács tagjai február 23-án, szombaton gyűlnek össze legközelebb.
Kiss Sándor
forrás: www.reformatus.hu
A pillanatnyi helyzet az, hogy az egyik fél szerint a református püspökválasztás eredménye végleges, a másik fél ezt nem is vitatja, hanem azt állítja, hogy még mindig nem hiteles mindaddig, amíg a Zsinati Tanács nem dönt a fellebbezésekről. A szerbiai református egyház püspökének megválasztása körül kialakult helyzetből egy dolog mindenképpen világos, mégpedig az, hogy ellentétek vannak az egyházon belül. Ezek figyelmeztetően megmutatkoztak Csete Szemesi István püspök úr két évvel korábbi újraválasztásakor és várható is volt, hogy ezek a korábbihoz hasonlóan még erőteljesebben megmutatkoznak és felszínre jutnak az új püspök megválasztásakor. Ez is történt.
Sokan azt mondják, hogy a politika is „belenyúlt” az ügybe, más szóval a történések mögött politikai okok is megbújhatnak, s ezekről Pál Károly, a bácsfeketehegyi presbitérium tagja beszélt is egyik nem régi tévéinterjújában. Lehet, hogy a politikai felhangok tovább mélyítették a lelkészek és gyülekezetek közötti szakadékokat, de az ellentétek nem kizárólag politikai eredetűek, sokkal korábbi keletűek, és az egyháznak, valamint az új püspöknek ezzel kell majd szembenéznie.
A gyülekezetek létszáma szempontjából két erős központ létezik: az egyik a bácsfeketehegyi, a másik a bácskossuthfalvi. (A két központ közötti rivalizálás korábban is létezett, és nem kevés gondot okozott.) E kettőnél kisebbek a pacséri és a torontálvásárhelyi gyülekezetek, a többi (az újvidéki, pirosi, szabadkai, maradéki, hertelendyfalvi, verbászi, szenttamási, zentai, bácsföldvári, kishegyesi...) gyülekezet szórványnak számít. A tényleges gondokról azonban legtöbbet a Református Konvent Bácsfeketehegyen, 2010 februárjában megtartott ülésén lehetett hallani (a magyar reformátusok legrangosabb összejövetelét ekkor tartották először a határokon kívül). Nagyon sok szó esett a lelkészek helyzetéről. Igencsak beszűkült ugyanis azoknak a gyülekezeteknek a száma, amelyek „tisztességes” megélhetést tudnak nyújtani lelkészüknek. (Mellékesen jegyzem meg, hogy ugyanez a helyzet a katolikus plébániák esetében is, csak az eltérő egyházfelépítés miatt tudvalevő, hogy ez kinek a feladatköre.) Bármennyire is Isten szolgáiról van tehát szó, nyilvánvaló, hogy a legalapvetőbb anyagi feltételek hiánya, akarva-akaratlanul rányomja bélyegét a munkájukra. Az alapvető gond pedig a fogyatkozó népesség, fogyatkozó lélekszám, a mind nagyobb terület, amelyet a lelkésznek el kell látnia, és a terepjárás és az utazások bizony nem kevés költséggel járnak. Természetes tehát, hogy egyáltalán nem mindegy, ki hol lelkészkedik és lelkészkedhet. Ezek sokkal inkább lehetnek a belső ellentétek mozgatói, mint a politika. A politika legfeljebb ürügy az ellentétek igazolására. Ezeknek a kérdéseknek a megoldásához aligha lesz majd szükség a megosztottságra, ha ugyanis ez az állapot folytatódik, a gondok tovább sokasodnak, akárki lesz is a püspök.
Még egy dolog említést érdemel. Ha valaki közszereplő, nyilván nem kell, hogy nap mint nap az utcán terítse asztalát, hogy mindenki beleláthasson a tányérjába. Az úgynevezett „belügyek” azonban egy bizonyos határon túl már nem belügyek, és az információ elzárása, a titkolódzás, és hasonló törekvések a kételkedők, a dolgok mögött „sokat sejtők” táborát sokasítják. Egy püspökválasztás kétségtelenül érdeklődésre számot tartó esemény, és sem a hírzárlat, sem pedig annak látványos feltörése nem vitte közelebb a résztvevőket a tényleges problémák felvázolásához és megoldási lehetőségeihez.
Papp Imre
forrás: magyar szó
A következő történet egy 17 éves fiúról szól, akit nevezzünk Olivérnek Az ő élete is csak egy példa a sok közül, hogy Jézus Krisztus még a halálban is az élet, és valóban sokkal többet tud adni, mint bármilyen halott vallás az embernek adni képes.
Az alábbi esemény, amelyről egy tábori orvos számol be, az I. világháború alatt történt:
Egy rajtaütésszerű támadás után több száz katona került a kórházamba, akik között 28 olyan súlyos sérült volt, hogy azonnal szükségessé vált az orvosi beavatkozás. Egyeseknek a lábát kellett levágni, másoknak a karját, és voltak olyanok, akiknek mindkettőt. Ez utóbbiak közé tartozott az a fiú is, akit alig három hónappal korábban soroztak be. Túlságosan fiatal volt, ezért kórházi szolgálatra osztották be. Amikor az asszisztáló orvos az operáció előtt kloroformot akart neki adni, oldalra fordította a fejét és határozottan tiltakozott ellene. Amikor tudomására hozták, hogy ez az orvos parancsa, így felelt: ,,Küldjék hozzám az orvost! Az ágyához mentem és megkérdeztem: ,,Fiatalember, miért utasítod vissza a kloroformot? Amikor súlyos sebesüléseddel megtaláltalak, olyan gyenge voltál, hogy már azt hittem, kár téged idehozni. Amikor nagy kék szemedet ki nyitottad, arra gondoltam, talán valahol él az édesanyád, és ebben a pillanatban is a fiára gondol. Ezért nem akartalak egyszerűen otthagyni, hogy meghalj, és kiadtam a parancsot, hogy hozzanak ide. De olyan sok vért veszítettél, hogy túlságosan gyenge vagy, és altatás nélkül nem bírod ki a műtétet. Fogadd csak el!
Kezét a kezemre tette, a szemembe nézett és így szólt: ,,Doktor úr! Majdnem tíz éves voltam, amikor egy vasárnap délután istentiszteleten átadtam az életemet az Úr Jézusnak. Már akkor megtanultam benne bízni, és azóta sem csalódtam benne. Tudom, hogy most is bízhatok benne. Ő az én Üdvözítőm, és megtart akkor is, ha ön a karomat és a lábamat amputálja.
Ekkor megkérdeztem, hogy legalább egy kis konyakot nem adhatnék-e neki. Megint rám nézett és így szólt: ,,Doktor úr! Öt éves koromban anyám letérdelt mellém, magához ölelt és így szólt: Olivér, arra kérem az Úr Jézust, hogy sohase ismerd meg az erős italok izét. Apád iszákos volt és úgy is halt meg. Akkor arra kértem Istent, hogy tegyen olyan emberré téged, aki másokat óv az alkoholtól. Most 17 éves vagyok, de sohasem ittam a kávénál vagy teánál erősebb italt. Most minden valószínűség szerint meg fogok halni és az Úr Jézushoz megyek a dicsőségbe. Ezért arra kérem, hogy ne kelljen ezt a lépést alkohollal a gyomromban megtennem."
Sohasem fogom elfelejteni ennek a fiúnak a pillantását. Akkoriban nem törődtem Jézus Krisztussal, de tiszteletben tartottam a fiú Üdvözítője iránti hűségét. Amikor láttam, mennyire bízik benne, és az utolsó pillanatig szereti, valami megérintette a szívemet, és ennek a fiúnak megtettem, amit sohasem tettem meg más katonával. Megkérdeztem, ne hívjak-e hozzá tábori lelkészt. ,,Ó igen, doktor úr!' felelte. Amikor a lelkész megérkezett, rögtön megismerte a fiút, mert gyakran látta a tábori istentiszteleteken. Megfogta a kezét, és így szólt: ,,Olivér, nagyon sajnálom, hogy ilyen súlyosan megsebesültél." ,,Ó, jól vagyok"; felelte.; ,,Az Orvos kloroformot akart nekem adni, de én nem akarom. Aztán konyakot ajánlott, de azt is visszautasítottam. Ha az Úr Jézus most magához hív, tiszta értelemmel akarok hozzá menni."
Olivér, talán életben maradsz; mondta a lelkész; de ha az Úr mégis hazahívna, tehetnék-e még valamit érted?" ,,Igen, legyen szíves, vegye elő a párnám alól a kis Bibliámat! Megtalálja benne az édesanyám címét. Kérem, küldje el neki a Bibliámat és írja meg neki, hogy attól a naptól kezdve, amikor el kellett jönnöm otthonról, egyetlen napot sem hagytam anélkül elmúlni, hogy ne olvastam volna Bibliát, és minden nap imádkoztam azért, hogy Isten áldja meg édesanyámat! Egyszer sem felejtettem el, akár továbbvonultunk valahová, akár a kórházban voltunk."
Olivér ekkor hozzám fordult.,, Doktor Úr! Most már operálhat. És megígérem önnek, hogy egyszer sem fogok jajgatni, miközben levágja a karomat és a lábamat." Nekem azonban nem volt bátorságom hozzá, hogy ehhez a műtéthez kést vegyek a kezembe, mielőtt a szomszéd szobában meg nem engedek magamnak egy pohár italt súlyos kötelességem teljesítése előtt. Miközben átvágtam a húst, Olivér ajkát egyetlen hang sem hagyta el. Amikor azonban a csontot próbáltam leválasztani, a fiú párnája csücskét tömte a szájába, ám ekkor is csak ennyit hallottam:; ,,Ó Úr Jézus, drága Jézus Krisztus, köszönöm neked, hogy most nagyon közel vagy hozzám és segítesz." Megtartotta az ígéretét, nem jajgatott.
Éjszaka nem tudtam elaludni. Bármerre fordultam, mindenütt a fiú szelíd kék szemét láttam, és ha behunytam a szememet, fülembe csengtek szavai: ,,Ó Úr Jézus, drága Jézus Krisztus, köszönöm neked, hogy most nagyon közel vagy hozzám és segítesz." Valamikor éjfél és egy óra között felkeltem, és át mentem a kórterembe, amit addig sohasem tettem meg, hacsak külön nem hívtak. Mindenképpen látni akartam a fiút. Érkezésemkor elmondták, hogy a reménytelen esetek közül 16-an meghaltak, akiket már át is vittek a boncterembe. ,,Olivér hogy van? Ő is a halottak között van?' - kérdeztem. Nem, doktor úr; felelte az ápoló; olya mélyen alszik, akár egy gyerek. Amikor az ágya mellé léptem, az egyik nővér elmondta, hogy este kilenc óra tájban két fiatalember kereste fel a kórházat egy közeli gyülekezetből, akik felolvastak a fiúnak a Bibliából és imádkoztak vele. "Letérdeltek Olivér ágya mellett mesélte és igazán szívből imádkoztak. Utána énekeltek, de olyan szépen, hogy ilyen szép éneket eddig még sohasem hallottam; Ó milyen jó benned bízni, Úr Jézus, átadom magam neked. Boldogan, hogy odaát megláthatlak téged, és örökre a tied maradok!; Még Olivér is bekapcsolódott, és mindnyájan együtt énekeltek. Egyszerűen nem voltam képes megérteni, hogyan tud még ez a fiú énekelni azok után, hogy olyan elképzelhetetlen fájdalmakat élt át.
Öt nappal azután, hogy amputáltam a karját és a lábát, az ágyához hivatott. Tőle hallottam aznap életemben először az evangéliumot:;Doktor úr ! Elérkezett az idő, amikor mehetek és meglátom Őt, aki meghalt a bűneimért. Nem hinném, hogy megérem a következő napfelkeltét. De hálát adok az én Uramnak, és örülök, hogy nemsokára nála lehetek. Mielőtt meghalok, teljes szívemből meg szeretném köszönni a jóságát. Doktor úr! Ön zsidó ember. Nem hisz Jézusban. Mégis arra kérem, hogy maradjon itt, a halálos ágyam mellett addig a pillanatig, amíg a Megváltóm magához nem hív!"
Megpróbáltam ott maradni, de nem voltam rá képes. Nem volt bátorságom ott állni és végignézni, hogyan megy ez a fiatal keresztyén ujjongva Jézusához, akit én nem is merek. Kisiettem a teremből. Leültem a szobámban és kezembe temettem az arcomat. Húsz perc múlva jött az ápoló, és szólt, hogy Olivér látni akar.
,,Éppen most jártam nála, és nem szeretném végignézni, amikor meghal"; feleltem . doktor úr, azt mondja, hogy még egyszer beszélnie kell önnel, mielőtt meghal." Elhatároztam, hogy odamegyek vigasztalni, majd hagyom meg halni. Megfogadtam azonban, hogy ami Jézust ílleti, nem hagyom, hogy egyetlen szóval is befolyásoljon. Amikor ágyához értem, láttam, hogy gyorsan közeledik a vég. Ágya mellé ültem. Megkért, hogy fogjam meg a kezét, majd így szólt: ,,Szeretem önt, doktor Úr, mert ön zsidó ember. A legjobb barátom, akit ezen a világon találtam, zsidó származású volt.'
Megkérdeztem, ki a legjobb barátja. ,,Jézus Krisztus; felelte; akihez oda szeretném önt is vezetni, mielőtt meg halok. Doktor úr, ígérje meg, hogy sohasem felejti el, amit most mondok önnek!' Megígértem, mire a fiú folytatta; öt nappal ezelőtt, amikor a karomat és a lábamat levágta, az Úr Jézushoz imádkoztam, hogy mentse meg a lelkét."
Szavai mélyen a szívembe hatoltak. Nem tudtam megérteni, hogy miközben a lehető legnagyobb fájdalmakat okoztam' neki, annyira meg tudott feledkezni magáról és semmi másra nem gondolt, mint Megváltójára és az én el veszett lelkemre. Csak ennyit tudtam mondani neki: ,,Fiam, nemsokára minden jó lesz." Ezekkel a szavakkal hagytam ott, és 20 perc múlva elaludt ,,biztonságban Jézus karjában". Kórházamban a háború alatt katonák százai haltak meg, de csak egyet kísértem el utolsó útjára. Ez az egy a 17 éves Olivér volt. Nagy utat kellett megtennem, hogy a temetésén részt vehessek. A fiú utolsó szavai nagy hatással voltak rám. Abban az időben gazdag ember voltam, sokpénzem volt. Szívesen áldoztam volna fel vagyonomat az utolsó fillérig, ha helyette Krisztust úgy tudtam volna szeretni mint Olivérnél láttam. Vannak azonban dolgok, amelyeket pénzen nem lehet megszerezni. Sajnos, nemsokára elfelejtettem a fiú prédikációját, őt magát azonban sohasem felejtem el.
Ma tudom, hogy már akkoriban is súlyos bűntudat gyötört, de még mintegy tíz évig harcoltam Jézus ellen, még hozzá az ortodox zsidó minden érvével.
Ekkor azonban Isten meghallgatta Olivér imádságát, amelyet közvetlenül halála előtt értem mondott, és Isten megmentette a lelkemet. Élő hitre találtam Jézus Krisztusban Isten Fiában, aki az én bűneimért is meghalt. Mintegy másfél évvel megtérésem után egy idegen városban istentiszteleten vettem részt. Az alkalmon különböző keresztyének számoltak be életükről. Miután többen beszéltek, egy idős hölgy állt fel; Kedves barátaim! Talán ez az utolsó alkalom, hogy megadatik nekem ez a kiváltság, amikor Megváltómról tehetek bizonyságot. Nagy öröm tudni, hogy nemsokára találkozhatom a fiammal az Úr Jézusnál a mennyben. Fiamat a háború alatt behívták, és súlyosan megsebesült. Egy kedves zsidó orvos kezelte, aki amputálta a karját és a lábát. Fiam azonban a műtét után öt nappal meghalt.
A tábori lelkész levelet írt nekem és elküldte fiam Bibliáját. Levelében arról számolt be, hogy Olivér fiam halála órájában magához hívatta az orvost, és elmondta neki:
Doktor úr, mielőtt meghalok, el akarom önnek mondani, hogy öt nappal ezelőtt, amikor levágta a karomat és a lábamat, azt kértem az Úr Jézustól, hogy mentse meg az ön lelkét."
Amikor meghallottam az idős hölgy szavait, nem tudtam ülve maradni. Felálltam, megragadtam a kezét és így szólam ,,Isten áldja meg, kedves testvérem! Az Úr meghallgatta fia imádságát. Én vagyok az a zsidó orvos, akiért Olivér imádkozott. És Megváltója ma már az én Megváltóm is.
Ennek a megindító történetnek az elolvasása után szeretném hallani a válaszodat! Nem volt-e irigylésre méltó Olivér, súlyos sebesülése és korai halála ellenére is? Olyan belső gazdagsága volt amelyet a legtöbb ember nem ismer. Halálunk órájában derül ki, mi a gazdagságunk, valóban gazdagok vagyunk-e Istenben, vagy csak földi gazdagságunk" volt. Olivérhez hasonlóan mi is örömmel és bizalommal várjuk halálunk pillanatát; vagy minden eltűnik, mert életünket csak a földi dolgok töltötték be, és csak múlandó dolgokért élünk? Minden félretett pénzünk és vagyonunk, az elért eredmények és diplomáink, jótetteink és kitüntetéseink itt maradnak, semmit nem vihetünk át magukkal a halál küszöbén az örökkévalóságba.
Ezért szeretnélek ma arra biztatni, hogy legyél teljes igazi keresztyén! Tudatosan döntsd el szívedben, hogy Krisztust választod, és egyedül Őt kövesd! Így tapasztalod meg a teljes örömet Jézus Krisztusban, amely a bajban, sőt a halálban is megmarad.
Olivér teljesen biztos volt üdvösségében és őrök életében. Ezért tudta nem sokkal halála előtt énekelni: ,,Ó milyen jó benned bízni, Úr Jézus, átadom magam neked. Boldogan, hogy odaát megláthatlak téged, és örökké a tied maradok!" Tapasztalatból tehetett bizonyságot: ,,Tudom, az én Megváltóm él! Ez a bizonyosság örömet ad. Itt nem a vallásról vagy gyülekezeti hovatartozásról van szó. Ennél több kell nekünk! Halálunk órájában nem segítenek ,,kegyes mondások, keresztyén hagyományok vagy szentségek. Arra a gazdagságra van szükségünk, amelyet a világ semmilyen szenvedése, sőt a halál sem vehet el tőlünk, olyan életre van szükségünk, amely már a halált is legyőzte! Ez az Istenből való élet nem hasonlítható össze semmilyen vallással, s nem keresztyén szokásokból vagy kívülről megtanult énekversekből vagy igeversekből áll. Ez az élet egy Személy, aki a halált megfosztotta hatalmától! Ez Jézus Krisztus, Isten keresztre feszített és feltámadott Fia, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Akié a Fiú; aki nemcsak elméletben hisz benne és tartja igaznak, amit a Biblia róla mond vagy az egyház róla tanít; azé az örök élet! Micsoda örökség, micsoda gazdagság!
Kedves Olvasó! Nem akarod-e megismerni ezt az életet, a legnagyobb kincset, és nem akarod-e, hogy a tied legyen? Olyan vagyon boldog örököse lehetsz, amiért egyszer a világ leggazdagabb és legtekintélyesebb emberei is irigyelni fognak! Bárcsak találnék rá szavakat, hogy ezt az Istenben megtalált gazdagságot le tudjam írni, és bárcsak megértethetném veled, hogy Jézus Krisztus mennyire szeret! Ne várj kedvezőbb alkalomra! Azzal se próbálkozz, hogy életedet magad irányítod vagy teszed jobbá! Hiábavaló minden olyan erőfeszítés, hogy jó cselekedetekkel kiérdemeljük a mennyet. Nem, egyetlen alkalom és egyetlen óra sem olyan kedvező, mint a mostani, ne habozz hát tovább!
Egyedül Jézus Krisztus tud igazi életet, örök életet adni. Szakíts minden Istennel szembeni közömbösségeddel, minden csupán külső hagyománnyal, amely nem használ neked semmit. Tudatosan add át az életedet Isten Fiának és fogadd be mint személyes Megváltódat és Uradat! Csak így lehet a tied az a gazdagság ,amelynek örökkévaló értéke van .
Beküldte. Marton Károly lelkész Magyarittabé
Halász Dániel lelkipásztort köszöntötte a maradéki református gyülekezet
Újra van állandó református lelkipásztora a bácskai egyházmegye egyetlen szerémségi, mintegy 120 lelket számláló gyülekezetének Maradékon. Az alkalomhoz illően, szerényen köszöntötték Halász Dániel lelkipásztort és családját az elmúlt vasárnap. Az első istentiszteletére hívó harangszó is mintha ünnepélyesebben hullámzott volna végig a falun, megremegtetve a levegőt a rekkenő hőségben.
A gyülekező helybeliekhez hasonlóan én is a parókia kertjében, a fenyők árnyékában kerestem menedéket. S hallgattam, amint ismét bizakodva tervezgetik jövőjüket, megmaradásuk lehetőségeit a Maradékon maradók. Az alapok adottak, s reményeik szerint meg is erősödtek az elmúlt, megpróbáltatásokkal terhes, csaknem két évtizedben. Akkor, az 1993-ban leégett parókia láttán sem rendült meg a hitük. Megtapasztalták újra: mit jelent, ha a gyülekezet összefog, ha hallgat a szívére. Ha a lelkész a jó pásztor módjára teszi a dolgát a gyülekezetben, és elviszi küzdelmeik, gondjaik, kitartásuk hírét az Egyházak Világtanácsába, a különböző egyházi segélyszervezetekbe, és nem utolsósorban jelentkezik a donációs programok pályázataira. Hogy a korán (2008-ban) elhunyt, Maradékon 1993-tól szolgáló Béres Károly lelkész törekvése nem volt hiábavaló, bizonyítja az újraépült parókia épülete, a lelkészi irodával, az imateremmel és a lelkészi lakással, valamint az udvarban felépült Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület otthona. A leginkább mégis az, hogy a gyülekezet szorgalmas tagjai méltón ápolják hagyatékát, és az 1898-ban rendhagyó körülmények között megalapított református egyházuk örökségét. A látszatot, hogy minden rendben van, igyekezetek tartani az elmúlt mintegy két évben is, amikor nem volt állandó lelkésze a gyülekezetnek. Időnként dr. Csete Szemesi István püspök, Orosz Attila bácskai esperes és Márton Károly bánsági esperes tartott istentiszteletet. Hézagpótló megoldásukat, miszerint gyülekezetük ifjú tagja, Urbán Angéla tartson felolvasott istentiszteleteket azokon a vasárnapokon, amikor nem tud lelkész kiutazni hozzájuk, valamint, hogy foglalkozzon a gyerekekkel a vasárnapi iskolában – Csete Szemesi püspök támogatta. Angéla korábban is olvasott fel a Bibliából, amikor Béres Károly tiszteletes, Gyenge Károly és Tilda lelkészházaspár, és amikor Fekete Annamária lelkésznő szolgált.
Másodszor is megkondította a harangot egy gombnyomással Grujić Földesdi Gyöngyi harangozó. A templomban már többen ültek, főleg idősebbek. Emlékezetük szerint 2009-ben volt utoljára konfirmáció gyülekezetükben. Lenne most is öt-hat konfirmandus... Remélhetőleg minden másként alakul most, hogy a fiatal lelkészházaspár, Halász Dániel lelkipásztor, Halász-Sándor Gyöngyvér diakónus és kétéves kisfiuk, Bence Maradékra költöztek.
– Úgy látom a bizakodás kölcsönös. Aztán, legalább harminc évig közöttünk maradjanak – köszöntötte a fiatalokat Csepregi Pál presbiter. Bence kezébe nyomva egy tábla csokoládét, más sokkal konkrétabb volt. – Meglátod, milyen jó lesz itt. Be fogjuk a lovaimat, végigfiákerozunk a falun, felvesszük a többi kispajtásokat is.
A kellemes hangulatot az újra megszólaló harangszó szakította félbe. Az igehirdetésre készülődő gyülekezetnek szinte fohászként, fogadalomként hangzott az éneke: „Dicsérhessünk és lehessünk Jézus szava hallgatói. Igaz megtartói."
Máté evangéliumának tanítására (18.20) épült Halász lelkipásztor igehirdetése. Többször feltette a kérdést is: miért jövünk újra és újra istentiszteletre?
– Ha figyelmesen olvassuk és értelmezzük a Szentírás tanításait, megtudhatjuk, hogy a mennyek országában állandóan van istentisztelet. Ez jelképesen a földi életre is vonatkoztatható, hiszen az adott órában a földkerekség valamennyi templomában éppen igét hirdetnek Isten szolgái. A maradéki gyülekezetnél maradva, bizonyára mindannyiunknak van véleménye róla. Miben kellene, hogy más, hogy jobb legyen? És, hogy mit kell a közösségünkért megtennünk?
Bemutatkozva a gyülekezetnek Halász lelkész elmondta, hogy ő vajdasági, délvidéki:
– Édesapám Hertelendyfalván (Vojlovicán) lelkész. Feleségem magyarországi, Sárospatakon ismerkedtünk meg, tanulmányaim alatt. Ő diakónus szakon végzett Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatán. A diakónus szót sokan nem, vagy csak a Bibliából ismerik. Ma is vannak diakónusok, bár nálunk ezt a szolgálatot kevésbé ismerik. Elsősorban szeretetmunkát végeznek, Bibliaórákat tartanak, de istentiszteletet is tarthatnak, csak nem palástban és nem a szószékről. Magunkról még annyit, Sátoraljaújhelyről érkeztünk, ahol két évig voltam segédlelkész az ottani gyülekezetben. A teológia befejezése után Csete Szemesi püspök úr mondta, hogy szükség lenne lelkészre Maradékon. Istennek hála megérkeztünk, az első benyomásaink kellemesek, reméljük, ha Isten is úgy akarja, sokáig itt maradunk.
A Halász házaspárt Detelin József gondnok, presbiterek Balog Irénke, Berta Zoltán, Csepregi Pál, Ipacs Anica, Prikel András és Urbán József nevében köszöntötte. Az istentiszteleten és a beszélgetésben részt vett még Varnyú Ernő, a VMSZ Szerémségi Körzeti Szervezetének elnöke, és Heretek György, VMSZ helyi szervezetének elnöke.
– Szeretnénk, ha megkedvelnék gyülekezetünket, falunkat, és Szerémségnek ezt a részét, ahol magyarok, köztük reformátusok is élnek itt a végeken, a szórványok szórványában – mondta Berta presbiter, valamennyi helybeli kívánságát is tolmácsolva. – A református lelkipásztor tevékenysége ezen a vidéken mindig is küldetést jelentett. A legtöbb lelkész ennek tudatában teljesítette is szolgálatát.
A lelki gondozás mellett nagyon fontos az iskola, az anyanyelvpolás.
– Ismételten le kell ülniük a politikusoknak, a civil szervezetek képviselőinek, hogy még hatékonyabbá válhasson az anyanyelv tanítása az iskolákban is – jegyezte meg Varnyú Ernő. – A szép eredmények biztatóak, ezért nem lehet feladni, vagy megállni a megkezdett úton.
A maradékiak javasolják, hogy a tárgyalásokba, a lehetőségek kidolgozásába vonják be Majstorović Szkicsák Ágnes magyartanárnőt, aki anyanyelvápolást tanít Maradékon az iskolában. A falu előtt is követendő családjának példája. A három gyermeke mindkét (a magyar és a szerb) nyelvet anyanyelvi szinten beszéli.
Hol vagyunk, és hogyan tovább a maradéki református gyülekezetben? Erre a kérdésre közösen keresik majd a választ Halász lelkész és a presbiterek, a csütörtökre, augusztus 9-ére bejelentett megbeszélésen.
(Fotó: Stanyó Tóth Gizella)
STANYÓ TÓTH Gizella
forrás: magyarszó
Az év végén új püspököt választanak a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban. A Bácskai Egyházmegye esperese szerint a tisztújítást követően szükség lesz az elmúlt évek konfliktusainak őszinte kibeszélésére és a közösséget égető problémák megoldásainak közös megfogalmazására. Orosz Attilával a Generális Konvent szombathelyi ülésén váltottunk szót.
Nemrég Szerbiában választások voltak, és nacionalista győzelem született. Hogy látják, mi várható a vajdasági magyarság és reformátusság számára ebben az új helyzetben?
Nehéz megjósolni, hogy mi lesz. A választási eredmény, ha reálisan szemléljük azokat a körülményeket, amelyek között mi Szerbiában élünk, igazából nem is olyan meglepő. Azért nyerhettek a nacionalisták, mert – mind a szerbek, mind a magyarok közül – sokan tartózkodtak a szavazástól. Az emberek Szerbiában is kiábrándultak a politikából. Sok jóra nem számítunk, de egy pozitívum azért várható: az állam hozzá fog járulni a lelkészi nyugdíjbiztosítás fizetéséhez. Ez most még a gyülekezeteket terheli, és vannak közösségek, amelyek nem is tudják előteremteni a lelkipásztoruk után fizetendő összeget. Én szórványlelkészként szolgálok, és ha nem lennének a gyülekezeteimnek földjeik, az apró közösségek aligha tudnák kifizetni a biztosításomat.
Apropó földek: hogy áll a vagyon-visszaszármaztatás ügye?
Sajnos nagyon vontatottan halad ez a folyamat, vannak gyülekezetek, ahol teljesen meg is torpant, különösen olyan helyeken, ahol szerb önkormányzat van. Sokszor azzal szembesülünk, hogy a hatóságok időhúzásra játszanak, és ahol lehet, hátráltatják az előrehaladást. A nacionalista előretörés nyilván a kárpótlás folyamatára sem lesz jó hatással.
A Szerbiai Református Keresztyén Egyház ősszel zsinatra és püspökválasztásra készül. Miért van szükség az utóbbira?
Életkoránál fogva, mivel betölti a hetvenötödik életévét, lejár Csete Szemesi István püspök úr mandátuma. Mivel csonkamandátumról van szó, ezért nem lesz általános tisztújítás, a ciklus hátralevő idejére, négy esztendőre csak püspököt választunk most.
Csete Szemesi István 2010 őszén egy peres ügyre, ahogy ő mondta egy interjúban, „vis maior helyzetre" hivatkozva kérte a mandátuma meghosszabbítását. Ehhez akkor az egyházalkotmány módosítására, a püspöki nyugdíjkorhatár megemelésére is szükség volt. A peres ügy végére pont került már ezek szerint?
Egyelőre nem került pont a végére, de bízunk benne, hogy mielőbb lezárul a püspök úr által említett jogvita. Azért volt indokolt, hogy ő foglalkozzon minél tovább ezzel az üggyel, mert a kezdetek óta ő intézte ezt, így ő van leginkább tisztában az ügy részleteivel.
Ezek szerint még az is elképzelhető, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelésre számíthatunk?
Ezt kizártnak tartom, még a pravoszláv és katolikus egyház gyakorlatában is ez a legfelsőbb korhatár. Ha arra vonatkozik a kérdés, kijelenthetem: egy új püspök fogja levezényelni egyházunk részéről a per hátralévő szakaszát.
Eljutott a szerkesztőségünkbe egy dokumentum, amely szerint Csete Szemesi István 2009. január 1-jétől állami nyugdíjat kap. Többen azt nehezményezik, hogy ennek ellenére lelkipásztorként és püspökként is hivatalban maradt.
Külön kell választani az állami és az egyházi nyugdíj kérdését. Ha valaki Szerbiában eléri az állami nyugdíjkorhatárt, nyugdíjra jogosult, függetlenül attól, hogy az egyházi szolgálatát megtartja-e vagy sem.
Ez érthető. Ugyanakkor az egyházi, hetvenéves nyugdíjkorhatárt már két évvel korábban, 2007-ben elérte a püspök úr.
A Zsinati Tanács az akkori alkotmány értelmében a hetvenéves nyugdíjkorhatár fölött hetvenöt éves korig évente meghosszabbíthatta a püspök mandátumát.
Csakhogy 2009-ben a Zsinati Tanács mandátuma is lejárt, ennek ellenére a testület és a püspök úr is hivatalban maradt, a zsinatot pedig csak 2010 őszén hívták össze.
Ez igaz. Azóta is sokan sokszor felemlegetik ezt nekünk. Valóban meg kellett volna tartani 2009-ben a zsinatot és a tisztújítást, bár úgy gondolom, a lényegen aligha változtatott volna. Szerencsére ezek a kérdések azóta a helyükre kerültek, helyreállt a jogfolytonosság, és odafigyelünk arra, hogy többé ne alakuljon ki ilyen vitatható helyzet.
Mindössze tizenkét lelkipásztor szolgál az egyházukban, közülük vannak, akik nem felelnek meg a 2010-es alkotmánymódosításkor megváltoztatott feltételeknek, mást tavasszal az egyházi bíróság tiltott el hat évre a választhatóságtól. Nem túl tág a lehetséges püspökjelöltek köre. Ön vállalná a megbízatást?
Véleményem szerint nem olyan szűk a kör, rajtam kívül négyen-öten is számításba jöhetnek még erre a szolgálatra. Ha most kellene választ adnom a feltett kérdésre, valószínűleg nemet mondanék. Csupán két éve vagyok esperes, úgy érzem, talán több gyakorlatra lenne szükségem egy ilyen nagy feladat ellátáshoz.
Mi a legnagyobb kihívás az egyházukban, amivel az új püspöknek szembe kell majd néznie?
Mindenhol nagy gond a rossz egyházfegyelem, kis közösség lévén nálunk talán még szembetűnőbbek ezek a problémák. A szolgálatunkon is javítanunk kell, mert úgy érzem, nem mindenki végzi elég lelkiismeretesen a munkáját. Persze nyilván hozzájárulhat ehhez az is, hogy nagyon kevesen vagyunk, és az emberi erő is véges. Anyagi forrásokra is szükségünk van, mert a közösségeink teherbírása erősen korlátozott, a szerb államra pedig nem számíthatunk. Segítségre szorulunk, ezért erősíteni kell a kapcsolatainak a Kárpát-medencében és Európában egyaránt.
Az is hozzátartozhat a konfliktusos, sokszor testvérietlen helyzet rendezéséhez, hogy levonják az egyházvezetés által az elmúlt években elkövetett hibák tanulságait?
Feltétlenül szükség lesz erre is. Ha ez nem történik meg, nem lesz előrelépés. Jó lenne őszintén megbeszélni a vitás kérdéseket, és közös válaszokat megfogalmazni a problémáinkra.
Kiss Sándor, fotó: Sereg Krisztián
Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2012. július 15-i számában
forrás: reformatus.hu
„Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!”
Első hivatalos említésének 213.évfordulóját ünnepelte május második vasárnapján a Torontálvásárhelyi Keresztyén Református Egyházközség gyülekezete. Eredetileg afféle visszatérő, rendezvénysorozatos elképzeléssel, melyhez azonban a látványos meghasonlásban jeleskedők fölött egyaránt őrködő Gondviselés az utolsó pillanatban néhány táblafirkáló és kedélyborzoló emberi „kinyilatkoztatást” is engedélyezett köretként. Faluvégen és központban – egyaránt! Ráadásul, sok-sok év után a népi kalendárium közismert fagyosszentjei is újra maradéktalanul teljesítették felvállalt ősi megbízatásukat. Mindez mégsem bizonyult elegendő fajsúlyú ünneprontásnak! Elvégre a tömény foghíjassággal megtelt patinás templomban elhangzó május tizenharmadikai istentisztelet prédikációjának akadt elegendő befogadói közössége, akik hazatérvén továbbad(hat)ták az Úr Ígéjét ( ApCsel 20,28 ), s nt. Jakab László Tibor nagyatádi lelkész úr reáépített kőkemény gondolatait. Üzenve egyúttal biztatóul minden távolmaradottnak és csüggedőnek „...nem hagy AZ, ki népeket teremtett, senkit sem éjben...”
(419.dicséret). Noha a prédikátor szavait idézve, önnön zúgolódása ragasztotta sárba az embert, ki ráadásul hitét és becsületét is aprópénzért kótyavetyélte el. Megkérdőjelezve ezáltal megmaradásának létjogosultságát is, merészen és istenfélő álhatatossággal tervezgető őseik tárgyi és szellemi jussának méltó öröklését...
Ún.ágendás lelkészként ezúttal ft.dr.Csete-Szemesi István, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke szolgált, aki e májusi alkalmakat is szorgalmazó Gyenge, valamint az előttük mintegy tíz éven keresztül szolgálatot tévő Móricz lelkészházaspár elődeként huszonhét évig pásztorolta az akkortájt még csak debellácsinak nevezett, pár ezer fős gyülekezetet. Az úrvacsorai jegyek kiosztását megelőzően Becsei Mihály torontálvásárhelyi alpolgármester tett önálló konfirmálási fogadalomtételt az egybegyűltek előtt.
A II. Református Világtalálkozó himnuszaként beiktatott 334.dicséret, az Úrvacsora, illetve az egymás iránti türelmességre és elfogadására intő elbocsátó áldás közé egy piciny (kultúr)műsor is bebocsáttatást kért. Széchenyi Jolán nyugalmazott tanárnő vallási ihletésű verset olvasott fel, Tóth Zsolt kántor vezényletével a Dalárda énekhangba szőtt tanúságtétele csendült fel, Balassa Beáta diáklány pedig Petőfi Nem megyek én innen sehová című költeményével marasztalta a várakozókat. Az új kopjafa felavatásának momentumait ugyanis plusz köszöntők előlegezték. A házigazdák nevében nt. Gyenge Károly tiszteletes úr köszöntője hangzott el, de velős gondolatokkal emelkedtek szólásra a vendégek is. A vajdahunyadi egyházmegye lupéni gyülekezetének nevében nt.Gáll Sándor esperes úr, a hódmezővásárhelyi Ótemplom és Csúcs egyházközségek nevében Börzsönyi Istvánné Kádár Katalin, a torontálvásárhelyi helyi közösség nevében pedig Balogi András faluelnök méltatta az együvé tartozás ünnepnapját. Azon ünnepet, melyen a vallási/testvérgyülekezeti előljárók, illetve az egyszerű polgárok mellett több, Torontálvásárhellyel testvérvárosi együttműködésben gondolkodó önkormányzat képviselői is megjelentek. Teljessé téve soraikat a dél-bánsági település kiemelkedő civil szervezeteinek vezetőivel és éltetőivel, valamint a községi és regionális politikum aktuális képviselőivel. S persze, nem utolsósorban Réti Árpád fafaragó mesterrel, a Somogy megyei Nagyatád Református Egyházközség gondnokával, kinek vésői nyomán elkészült oszlopra az egyetemes református köszöntés mellett e jegyzet címadója is felkerült.
A templomudvarban is végiglobogó viharos széllökések közepette megejtett, a 2011-ben állítatott (sors)társától szinte karnyújtásnyira elhelyezett kopjafa leleplezésének pillanatait a közösen elénekelt Nemzeti ima akkordjai kerekítették teljes egésszé.
Martinek Imre Fényképmelléklet: Templom és a nagyatádi kopjafa – 2012. május 13.
Bensőséges anyák napi műsort készítettek május 13-án Hertelendyfalván, a helyi református egyházközség kereteiben működő, anyanyelvápolásra is (el)hivatott hétvégi óvoda növendékei Balog Hajnalka és Lőcsei Márta óvónők felkészítésében. A külvárosi egyházközség tempós türelemmel (sz)épül(get)ő gyülekezeti otthonában létrehívott eseményt természetesen alkalmi istentisztelet előzte meg. Nt.Halász Béla tiszteletes úr ígehírdetésével, aki Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez íródott első levelétől ihletve emelte fel szavát. Legfőképpen kificamodott értékrendű társadalmunk passzusai ellen, amelyek sajnos, már egy jó ideje képtelenek megfelelő védelmet nyújtani a gyermekeit nemcsak világra hozó, de kellő szeretetben is nevelő édesanyá(in)knak.
A hertelendyfalvi esemény pillanatképe
...
Hogy az ember érző lény, akinek teljes fejlődéséhez igencsak szüksége van a szeretetre, arról a torontálvásárhelyi református egyházközség társvállalkozásában létrehívott gyermekjátszóház ugyancsak május 13-ra időzített felavatási ünnepségén is meggyőződhettek a szemtelen konoksággal permetelő esővel dacoló vendégek. Apropóján egy – civil nyelvhasználattal élve! „cégtábla” leleplezésének, amely a továbbiakban a többszörös szimbolikával bíró Őrláng-Én néven köszön majd rá ékesszólóan minden arrajáróra. Remélhetően a határon túli magyar óvodák évének deklarált 2012-es esztendő után is!
A márványtábla leleplezésének tisztje ft.dr.Csete Szemesi István református püspökkel karöltve, nt.Farer Johannes-Mann tiszteletes urat, a németországi Erlangen városka Hugenottenkirche gyülekezetének lelkészét illette meg, aki a méltatás magyar nyelvre átplántált szövegét önállóan (!) olvasta fel az egybegyűltek előtt. Ezzel is bizonyítva, hogy csupán az első lépéseket nehéz megtenni! Hasonlatosan a szóban forgó Játszóház ötletének szukcesszív megvalósulásához, mely évekkel ezelőtt megfogant elképzelést a bajor gyülekezet már szinte csírájában kemény tizenhétezer euróval támogatott meg. A járat közben is épülő és szépülő objektum egyébként 2011.szeptemberében tárta ki kapuit. Több tíz helybéli, iskoláskor előtti gyermek számára biztosítva óvó fészkecskét, játékkal és hitoktatással elegy, nemzeti öntudatra is nevelő, sőt a hétköznapok megpróbáltatásaira is kellően felkészítő hajlékot. A vasárnapi táblaavatást nt.Gyenge-Szlifka Tilda tiszteletes asszony és Kiss Krisztina, hertelendyfalvi óvónő felkészítésében a gyermekek anyák napi verses, dalos és táncos összeállítása követte.
A torontálvásárhelyi esemény pillanatképe
Martinek Imre
„ Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyültek a tanitványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt a középen, és igy szólt hozzájuk:’ Békesség néktek!”
Kedves Testvérek,
Mindannyian felemelő, jó hírre vágyunk. Ime, a feltámadás híre a világ legnagyszerűbb örömhire. Ahhoz, hogy miénk legyen ez az örömhír az Úr bennünket is meg kell ajándékozzon ezzel a hittel mint a tanitványokat.
Jézus harmadnapra feltámad és most már mennyei valóságban jelenik meg a tanítványoknak. Nagypénteken még szomorúak, csüggedtek, zárt helyen tartózkodnak. Jézus azonban megkeresi őket, jelezve, hogy nem hagyta el őket, továbbra is úgy szereti őket, mint mikor emberi testben volt jelen köztük. Korán reggel az asszonyok vették észre, hogy a katonák által szigorúan őrzött sírról a nagy kő hiányzik. A sír üres. A katonák tehetetlenül elfutottak, nem tudták hol van Jézus akit halva hoztak és tettek a sírba.
Csak pár asszony megy a sírkertbe hogy illatszerekkel megkenjék Jézus testét. A többi tanitvány búslakodik, nem mernek az utcán sem mutatkozni. Szégyelték magukat, hogy egy „bukott Mester” mellett voltak három évig. Azon gondolkoztak, hazamennek és régi életüket folytatják, hiszen mindennek vége, Jézus halott! Beesteledett, ekkor a feltámadott Úr új, mennyei testben megjelent a tíz tanítványnak. Vajon miért este? Ennek is van üzenete. A külső sötétség ábrázolja a hitetlen kételkedő tanítványok belső sötétségét. Amikor Jézust keresztrefeszitették, akkor is sötét lett, pedig délelőtt volt még. Ez pedig a hitetlen világ belső sötétségét mutatja. A sötétségnek vannak külső jelei, úgy mint a félelem, vagy nincs kedvünk élni sem, akár a tanítványoknak. Pedig az Úr olyan sokszor megmondta emberi, érhető szavakkal, hogy Neki meg kell halnia, de harmadnap fel kell támadnia. Ez a mondat lepergett a tanítványok szívéről, és a mi szíveinkről is. Mi is úgy vagyunk, hogy sajnálkozunk az ídő múlásán, a hajunk őszülésén, a ráncos arcunkon, a fájó testünkön, betegedő voltunkon, de nem vigasztal meg Jézus szava, hogy mi is feltámadunk és vele leszünk ott, ahol nem lesz ősz hajszál, betegség, halál. Lepereg rólunk ez a nagyszerű Ige. Sokszor ünnepeltük a húsvétot, a feltámadás ünnepét, de ha halálunk kerül szóba nagyon elkeseredünk, elfogy a reménységünk.
Nézzük, hogyan öntött hitet a tanitványok szívébe?
Este megjelent Jézus abban a szobában ahol a tanítványok keseregtek. A szoba közepén és szeretettel köszöntötte őket: „Békesség néktek!” A keresztfán is Jézus középen volt, a két lator mellette jobbról és balról. A mi szívünkben is középen kell hogy legyen Jézus. Míg Ő nincs ott, addig az ÉN van ott, az én pedig nem tudja felvenni a harcot a gondokkal, bajokkal, és a halállal sem. Egyedül Jézus tudja gondjainkat, bajainkatkat megoldani. Ő a halált is legyőzte. Tehát személycserének kell történni bennünk, a lelkünkben. Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él. És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Ezt lelkileg értette Jézus. Biológiailag meg kell halnunk. Megmondta Isten, amikor Ádámot és Évát figyelmeztette, hogy ha a jó és gonosz tudásának fájáról esztek, meghaltok. Beszéltek Jézussal és látták személyesen Jézust és mégsem hittek! Szükséges volt, hogy a feltámadott Jézus megjelenjen közöttük, akik imádságos szívvel a történtekről, a keresztrefeszítésről beszélgettek egymás között.
A feltámadásban való hit Isten ajándéka. Van az embereknek Isten hitük, de az csak e világra szól. Az erős hit szükséges, a feltámadásban vetett hit. Hogy lehet ez a miénk? Úgy, hogy imádkozunk az erős hitért és hallgatjuk az Igét, és beszélgetünk róla, és közben az Úr megnyitja sötét lelki szemeinket és betér a szíveinkbe és akkor már értjük, hogy Jézus értünk jött le a földre, értünk szenvedett, tanított, csodákat tett, és értünk, a bűneinkért vállalta a szörnyű kínt ott a golgotai kereszten. Ekkor, ha a szívünkben megszületik Jézus, akkor Ő a félelemtől, az élet gondjaitól, és a halál félelmeitől is megszabadít.
Negyven napig még kételkedtek a tanítványok, de nem mentek haza, nem féltek. Várták a Szentlélek Isten eljövetelét, most már hittek Jézus szavában, hogy nemsokára, elküldi a Vigasztalót, a bölcsesség lelkét. Így is lett. Pünkösdkor megszületett az egyház. Mi pedig azért imádkozzunk, hogy sokan megkapják az Erős Lelket, hogy az emberi életünknek jövője legyen. Ne csak e világnak éljünk és azután mindennek vége, hanem tudjuk, hogy ott leszünk Jézussal az Ő Királyságában örökké, mert királyfiaknak vagyunk teremtve, nem vizpárának, ami gyorsan eltűnik.
Áldott husvéti ünepeket kiván az ittabei prebitérium és a lelkészházaspár Marton Károly és Ilona
Máté 15.rész 21-28."Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tirusz és Szidon területére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, igy kiáltott: " Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!" ..És meggyógyult a leánya még abban az órában."
A bőjt második vasárnapja van, és közeleg a nők napja. Most egy anyáról szól az Ige. A leánya régen már beteg, sokféle orvosnál voltak és sok gyógyszert kipróbáltak, de nem segített rajta semmi. Van testi betegség és lelki betegség is. Nagyon sokszor a lelki betegségből alakul ki a testi is. A leány lelki beteg, a gonosztól gyötrödtetik. A szülei vagy nagyszülei sötét praktikákkal foglakoztak jóslás, fekete mágia, babonaságok, vagy átokmondással. Ezektől a sötét lélek az ember harmat lelkét birtokba veszi és kegyetlenül gyötri. A Sátán is lélek. Nincs teste, a jósok által működik ma is, és abban az időben is.
A beteg leány anyja hallott Jézusról. Hallotta, hogy sokakat meggyógyított és hitt hatalmában. Jézus nem azért gyógyított meg vakokat, bénákat, sorvadásosokat, hogy őt csodálják, vagy dicsérjék, hanem azért mert Ő mindenkin akart segiteni, aki Hozzá fordult. Nekünk adott példát, hogy mi is segitsünk akin csak tudunk, mert ha segítünk, akkor a mi lelkünk is gyógyul és hitünk erősödik. Bőjt van, a bőjt értelme segíteni a másikon, ezzel erősítjük saját hitünket is.
Nézzük, hogy milyen hite volt ennek az anyának, akinek beteg a leánya. Gondozta éjjel-nappal, orvoshoz vitte,sokat éldozott reá de, eredmény nélkül. Ha beteg van a házban, akkor ő a központ, mindenki rá figyel, keresi, kutatja a megoldást. Borzasztó látni, hogy nincs javulás. Mindenki levert lesz, kimerült, sötét gondolatok születnek a szíveinkben. És a leány egészségi állapota csak nem javult.
Az anya értesült, hogy Jézus arra fog elmenni. Amit hallott azt, hogy Jézusnak megadatott minden hatalom mennyen és földön, elhiszi. Hiszi, hogy az Ő leányát is meggyógyítja. Elindul Jézus felé. Jézust tömeg veszi körül úgy haladnak előre az úton. Az anya meglátja Őt és elkiáltja magát:" Uram, Dávidnak Fia, könyörűlj rajtam. Az én leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek." Mindenkinek ez volna a hivatása, hogy családtagjait az Úr elé vigye. Minden korban, minden időben sok a lelki beteg. Már tizenkétévesek is kipróbálják a drogot, középkorúak házasságot törnek, idősek kiábrándulnak az életből. Hiányzik a szeretet nekik. " Isten a szeretet". Isten hiányzik nekik és a szeretetet ma is, mindig is meg lehet, lehetett kapni a Jézus Krisztustól. Hozzá forduljunk és panaszkodjuk ki magunkat, Ő nem utasít el. Jézus mindenkin tud segíteni, mert maeghallja és meghallgatja a panaszt. Azonban oda kell figyelnünk, mert utasítást is ad egyben és ez a gyógyulás záloga. Az emberek zömének erkölcsi szintje nagyon alacsony, a filmek, a különféle írások még jobban azzá teszik s ezektől még nem lett senki boldogabb.
Egyetlen megoldás a Jézus felé fordulás. Jézus tudja, hogy mi szeretetre vagyunk lelki szomjasok. Ezért kinálja az Ő Igéjét azt, hogy tartsuk vele a kapcsolatot. Szól az énekünk is:" Mint a szép hives patakra a szarvas kivánkozik." A lélek szomjazik és az Ige a hives patak, az Ige olthatja el lelki szeretet-szomjunkat.A szülőktől kapott szeretet egy idő után kevés, Isten szeretetére szomjazunk és éhezünk. Az Ő szeretete Örök, és állandóan árad a szivünkbe, ha kitárjuk előtte magunkat. Ma ezért sok a lelki beteg, mert szomjasak, a bűn pedig kiszárítja a szívünket, még azt a kis szeretetet is kiégeti belőlünk. Jézus az áldott Orvos. Forduljunk felé, forduljunk Hozzá.
Jézus kétszer is elutasította az anyát, de ő kitartó volt és megállíthatatlanul könyörgött Jézushoz. Ma is ezt kellene tenni minden istenfélőnek, hogy családtagjaikért, mai egyházunk kivülállóiért, az egyházban lévő egyenletlenségekért is imádkozzanak. Az anyát félretolták, lehurrogták, de ő kitartóan segitségül hívta hittel Jézust. Ez az igazi hit. Az igazi hit meg nem adja fel, amíg Jézus nem válaszol. Bőjtben ezt gyakoroljuk, változni fognak a dolgok körülöttünk. Hiszed -e? Jézus csak a hitre válaszol ma is. " És meggyógyult a leánya még abban az órában." Az anya hazament és a leány gyógyultan várta. Legyen mindannyiótokinak ilyen nagy öröme az Úrt tetteiben. A bűn betegség bennünk amit Jézus érettünk felvitt a keresztre. Ezért vagy, vagyunk a Mennyeknek a polgárai, ezért töltse el az öröm a szíved. Ezért szolgáld örömmel az Urat.
Legyünk mi is kitartóak az imádkozásban, és jön a változás. Isten áldjon meg minden nőt élő, erős hittel!
Marton Károly, lelkipásztor - esperes
János evangéliuma 12 rész 21 vers " Látni akarjuk Jézust "
A bőjt az Istennel való kapcsolatunk javítását szolgálja. Ha olvassuk a Bibliát, akkor látjuk Izrael történetéből, hogy a próféták az egész ország lakosságát komoly bőjtre és imádságra hívták, hogy az Úr megkönyörüljön az elszéledt népen. Az eredmény mindig az, hogy Isten szíve megkönyürül a böjtölőn, a töredeles szíven. Ma is így van.
Sokan úgy gondolják, hogy elég úgy böjtölni, hogy zsíros ételektől tartózkodjunk. Ez is nagyon jó, mert a test a sok húsos ételektől legyengül. De ha az eredményt nézzük, akkor látjuk, hogy aki aggodalmas volt, az az is maradt, vagy káromkodó, vagy időszakos alkoholista, az később is az marad.
Mi reformátusok lelki bőjtöt tartsunk! Mit jelent ez? Mindenki egy kicsit ismeri saját magát, és tudjuk magunkról, hogy szeretünk a másik emberről a háta mögött beszélni, sokszor rosszat is. Ez nincs redjén. Szeretettel a szemébe mondva figyelmeztessük, hogy ha valami nem jót tett. És ugyanúgy mi is fogadjuk el azt, ha figyelmezetnek. Böjtöljünk, imádkozzunk és hallgasuk az Isten Igéjét, és sokat imádkozzunk, hogy ne aggodalmaskodjunk, hogy ne lássuk a jövőnket sötétül. Inkább keressük Isten akaratát. Ez a lelki bőjt. De ne csak lelki bőjtöt tartsunk, hanem testi is. Amit az ételünkön megspóroltunk, azt adjuk Isten dicsőségére. Ez azt jelenti, hogy talán egy szegény gyermeknek tankönyvet veszünk, vagy egy ruhadarabot ajándékozunk neki. Ne pénzt adjunk, mert azon sokszor alkoholt és drogot vesznek. Az Igét sokszor hallgassuk vagy olvassuk és kérdezzük meg, hogy mit jelent, mert biztos van amit nem értünk meg a Bibliából. Feltétlenül keressük a lelki közösséget olyanokkal, akik szintén szeretik az Urat.
Izráel sokat háborúzott a környező országokkal, mert mindig kevesen voltak és Isten megáldotta a munkájukat, termésüket, de a környező országokban is sokszor szegénység volt, habár százszor annyi lakosa volt a szomszédos országoknak, mint Izraelnek.
Amikor látta Izrael népe, hogy ellenség támad rájuk, akkor bőjtöt hirdettek, imádkoztak, az Igét olvasták közösségben, és életüket megjobbították, és az Úr mindig velük volt, elűzte a betolakodó ellenséget. Tehát a bőjt Istennek tetsző és az Ő szíve megesik azokon, akik ilyen alázatosak és megváltoztatja, jóra fordítja a betegségüket, a munkanélküliséget, vagy összeférhetetlenséget stb.
Ma az Úrról elveszi a figyelmünket a sok film, ami szörnyűségekkel van tele, azután a hajsza, hogy még több legyen, sokkal több mint a másiknak.Tudja az Úr mire van szükségünk. Nagyon hasznos lelki meggazdagodás, ha beszélgetünk a gyerekekkel, gondjaikról, bajaikról. Ugyanúgy az idősekkel is beszélgessünk, látogassuk meg őket. Gondoljunk arra, hogy mi is megöregszünk és nagyon jól fog esni, ha mások meglátogatnak, és elbeszélgetnek velünk majd. Ezt már most mi is gyakoroljuk,mert ezáltal mi is megerősödönk, nem gondolunk keserűségünkre, bajainkra, és az Úrnak tetsző dolog az amit teszünk.
Nehémiás 1,1-11."Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, bőjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt, és ezt mondtam: Ó Uram, mennynek Istene, te nagy és félelmetes Isten!....Vétkeztem én is és atyám házanépe is! Nagy gonoszságot követtünk el ellened, mert nem tartottuk meg azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket, amelyet szolgádnak, Mózesnek adtál."
Megérte őszinte bűnbánattal az Úrhoz folyamodni, mert az Úr meghallgatta Nehémiást és ez az egész népnek jó lett. A hetvenévi babiloni fogságból hazamehettek az Izraeliek, és újból építhették az országukat, városaikat és templomukat, ahol az egy élő Istennel találkozhattak, amikor akartak.
Ma szinte minden családban van valami amin szeretnének változtatni. Van ahol igen nagy bajok vannak, és vannak gyülekezetek, ahol szintén nagy bajok vannak és országok, ahol nem az Istent követik. Kár zúgolódni, beszélni erről, hanem tenni kell! De mit? Imádkozva, bőjtölve fordulni a menny és föld Istenéhez, hogy adjon erőt a bajok elhordozására, és ha úgy látja az Úr, hogy egyes gondok, bajok már elérték céljukat, akkor Ő azokat megszünteti. Ima: Uram Jézus, aki negyven nap bőjtöltél és imádkoztál, hogy felkészülj a szolgálatra, arra, hogy életeddel és véreddel megváltsd a bűnös embert bűneiből, add, hogy odaszánjam magam, hogy téged dicsőítselek, és embertársaimat szolgálhassam! Ámen.
Ima: Mennyei Atyám, aki teremtettél engem és mindeneket, add, hogy értsem szavaid! Ámen.
Marton Károly, lelkipásztor - esperes
Több mint évzáró ünnepi istentisztelet Maradékon
Mindig újraértelmezni a karácsonyi történetet (fotó: Igor Mladenović)
A kora est fényeiben még ünnepélyesebbnek tűnt a református parókia udvara, a templom Maradékon. Innen is, onnan is hallani lehetett: Az Úr csodásan működik... Mintha megelevenedett volna a Maradéki gyülekezet egyik, oly kedves dicséretének minden sora. Egymást is biztatva énekelték később: "Ne félj, tehát te kis csapat/ ha rád felleg borul,/ Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull./ Bízzál az Úrban,/Rólad Ő meg nem felejtkezik,/ Sorsod sötétlő árnya közt/ Szent arca rejtezik."
A feldíszített, a karácsony, az újév piros és fehér színeiben tündöklő óriásfenyő ezúttal is, mint az elmúlt több mint két évtized megpróbáltatásokkal terhes éveiben, a békét és a szeretetet hirdette, itt a szerémségi végeken is. Összefonódva a láncszemenként gyarapodó istentiszteletek üzenetével jövünk megmaradásunk zálogával.
Béke és szeretet!
Az első padban a maradékiak reménységeinek egy csoportja (I. M.)
Alapfeltétele mindennek. A többi rajtunk (is) áll. Tudásunkkal, munkákkal pedig gyarapítani tudjuk családunkat, gyülekezetünket, közösségünket, ezáltal pedig egész környezetünket. A helytállás, a derekas kiállás példája is lehet a maradéki református gyülekezet, amely anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink megőrzését, ápolását tűzte ki célul már megalakulásakor, 1898-ban, a kései reformáció korában. Az alapító kezdeményezők és első tagok, mint ismeretes, a római katolikus gyülekezetből váltak ki, mert annak idején nem hangzott el igehirdetés magyarul a katolikus templomban. Számos nehézséggel, megpróbáltatással kellett, s kell még napjainkban is szembesülni a maradéki gyülekezetnek. Megpróbálják ezt úgy tenni, hogy az ökumenikus együttműködést szorgalmazzák az egyházak között. Igaz, hogy ezúttal a karácsonyi, s egyben évzáró istentiszteleten nem volt jelen a katolikus pap. Simeon Žegarac pravoszláv lelkipásztor viszont köszöntötte és meg is hívta a gyülekezetet a Juliánus-naptár szerint tartott szentmisére. Mint mondta: egymás hagyományának tiszteletben tartásával gazdagabbak leszünk, és erősíteni tudjuk az együtt- vagy egymás mellett élést.
Az ünnepi műsor előadói Urbán Angélával (I.M.)
A karácsony mai olvasatáról beszélt ünnepi igehirdetésében Orosz Attila bácskai esperes:
– Maradékon különösen meghitt hangulata van a karácsonynak, mert lélekből ünneplik és ragaszkodnak egymás megbecsüléséhez az itt élők. Az ünnep ezáltal töltődik meg tartalommal, s egyben mindig valami újat is mond a karácsonyi történet. Több mint 2000 esztendő után az evangélium mindenkihez, minden emberhez szól: hívőhöz és hitetlenhez, keresztyénhez és nem keresztyénhez. Az evangélium arra tanít bennünket, hogy ne csak a múltra, hanem a jelenre is figyeljünk, mert csak így lehet teljes, csak így valósulhat meg a karácsony szeretetet hirdető üzenete. Sokan a karácsonyt a szeretet ünnepének is nevezik. Nem véletlenül.
Tegyük emberségesebbé, bensőségesebbé életünket (fotó: Stanyó Tóth Gizella)
A karácsonyi történet tanulságairól, a békéről és a szeretetről szólva Orosz esperes az önvizsgálat jelentőségéről is beszélt. Arról, hogyan tehetnénk még emberségesebbé, bensőségesebbé életünket, és ezáltal szeretteinkét, közösségünkét is. Mit tehetünk meg mi magunk azért, hogy a karácsonyi szeretetből, a megbecsülésből, a jóakaratból minden napra jusson, és ezt kölcsönösen ki is nyilvánítsuk!
Állandó lelkészre vár a református gyülekezet Maradékon (S.T.G.)
A maradéki gyülekezetben az idei év felolvasó istentisztelettel kezdődött, mivel már több mint egy éve nincs állandó lelkész a faluban. Urbán Angéla, a református gyülekezet ifjú tagja felkérésre, dr. Csete Szemesi István püspök támogatásával olvassa fel vasárnaponként, illetve szükség esetén az istentiszteleteket, amelyeket előzetesen közösen készítenek elő. A gyülekezetben időnként Csete Szemesi püspök, Orosz esperes és Marton Károly bánsági esperes tart istentiszteletet. Az évzáró istentisztelet után Detelin József gondnok, Balog Irénke, Berta Zoltán, Prikel András, Ipacs Anica, Csepregi Pál, Urbán József presbiterek, valamint Berta Géza, a gyülekezet egyik oszlopos tagja Orosz esperessel beszélgetve ismételten kifejezték óhajukat, hogy mielőbb nevezzenek ki állandó lelkészt Maradékra.
Tiszteljük egymás hagyományait (S.T.G.)
A gyülekezet tagjaiból többen az elmúlt csaknem két évtizedben felújított hagyományokhoz híven részt vettek a karácsonyi szentmisén, majd a minap a pravoszláv karácsonyi szertartásokon, jelezve, hogy szeretnék, ha az ökumenikus együttműködés tovább fejlődne Maradékon.
Stanyó Tóth Gizella
forrás:magyarszo
"Ímé a szűz fogan méhében és szül fiat és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Máté 1,23)
Az adventi vasárnapokkal kezdetét veszi a lázas készülődés karácsony ünnepére. Várakozással készülünk az ünnepre. Sorra vesszük szeretteinket, hogy egy kis figyelmességgel megajándékozzuk őket.
Készülnek a gyülekezetek, hogy legkisebbjeiket – gyermekeiket megörvendeztessék egy kis csomaggal – hiszen oly lelkesen készülnek a szavalatokkal, énekekkel. Gyermeki mosolyuk, vidámságuk, csilingelő hangocskájuk beragyogja ünnepünket.
Jól eső érzéssel fogadjuk majd a köszöntéseket, s a nekünk szánt ajándékot – mely meglepetéssel készül már valahol…
De karácsonyra való készülődésünk és majd ünneplésünk is akkor lesz örömteli és áldott, ha a nekünk adott - legdrágább ajándékról – ígéretről, Jézus Krisztusról meg nem feledkezünk! Engedjük, hogy Isten jósága és szeretete töltse meg szíveinket!
Ajándékul fogadjuk most drága ígéretét: Velünk van az Isten!
Mivelünk van az Isten – akik sokszor roskadozva járunk, gyakran hibázunk, elbukunk, a megpróbáltatásokban reményvesztettekké válunk. Ő nem ítéletével, hanem bocsánatával és biztatásával közelít felénk. Nem vagyunk egyedül – sohasem. Ő ígérete szerint velünk lesz minden napon világ végezetéig. Segedelmével támogat minket. Így nem egyedül kell megharcolni a mindennapos küzdelmeket, hanem az Ő segítségével.
Olyan jó a tél hidege elől egy kis meleg hajlékban felmelegedni. Olyan jó a kilátástalanságban ígéretére hagyatkozni – hozzá menekülni, nála biztonságot és védelmet lelni. Drága lehetőségünk és ajándékunk ez nemcsak adventben, karácsonyi ünnepekben, hanem életünk minden egyes napján. Éljünk hát e drága lehetőséggel. Fohászunk legyen egyik dicséretünk, melyet még a gyermekek is oly szívesen énekelnek: "Ameddig Jézus él, ameddig Ő segél, nem bánthat gond és félelem, mert Ő van énvelem!"
Csányi Erzsébet, lelkipásztor
Karácsony előtt négy adventi vasárnapot ünnepelünk, amely az ígéret, várakozás beteljesülésére emlékeztet bennünket, hiszen Izráel népe négyezer évig várta a Szabadítót, akit Isten megigért az ő népének még az Édenkertben.
Ma már Jézus második visszajövetelét várjuk, és erre kell felkészülnünk minden nap. Most karácsony előtt mindenfelé nagy készülődések vannak az üzletekben megy a nagy hirdetés, reklám, a családok is készülődnek, az egyház is sok csillogással- villogással, még a munkhelyeken a vállalkozók is versenyeznek hogy ki tudja szebben feldisziteni a kis üzletét, irodáját. Látjuk, hogy ez mind csak külső készülődés, amely egy, két nap alatt elmúlik, elfelejtik az emberek, és semmi örökkévaló értéke nincs. De nekünk lelkileg kell felkészülnünk, mert Jézus Krisztus azért jött, hogy a mi lelkünket mentse meg az örök sötétségtől, a kárhozattól.
Miért jött Jézus, mit akar velünk? Miért van egyház, miért van Istentisztelet? Mi közünk Jézushoz? "semmi közünk hozzád…" van aki kimondja, van aki nem, de ezt gondolja a lelkében. Sokan nem is fogalmazzák meg ezt a kérdést, de jó ha feltesszük magunknak, és tőle várjuk a választ is. Az ember természeténél fogva – bűnben- meg van elégedve önmagával, úgy érzi nincs szüksége senkire, aki az ő lelkével, életével foglalkozzon, majd elintézi ő egymaga. Jézus Krisztus mégis itt van az ő Lelke által, és az ő üzenetét a szívünkre akarja helyezni:" Azért jött az embernek Fia, hogy az elveszettett megkeresse!" Az elveszettekért jött! Azért, mert az ember nem ott van, ahova teremtetett, nem él a Teremtőjével, Atyjával közösségben, hanem elszakadt tőle, függetlenül akar élni, és ez igy nem megy. Az Isten nélküli élet – az elveszett élet. Olyan mint egy elgurult pénzdarab, vagy egy elveszett juh, gazdátlan, tele van félelemmel, veszélyek között van, boldogtalan, örömtelen, békétlen. Vissza kellene találni a gazdájához, Atyjához, aki életet adott neki. Igy volt Zákeus is, egy gazdag, de nagyon boldogtalan ember, akit mindenki gyűlölt, mert becsapta, zsarolta az embereket. Fővámszedő volt. S mikor találkozik Jézussal, rádöbben elveszettségére. Jézus bűnbánatot ad a szívében és helyrebillen, megváltozik az élete. Egy új életet kezd.
Ki is volt ez a Zákeus?
Zákeus név azt jelenti, hogy tiszta, de ez csak a neve volt, a tisztaságát régen eladta. Fővámszedő volt és gazdag. Az élete úgy folyt, mint az idők minden vámszedőjének élete. A római birodalomtól kiváltották a vámszedés jogát és ezen a címen sarcolták saját népüket. Igazságtalanul nagy adókat és vámokat vetettek ki, és Zákeus ezen gazdagodott meg. Azt gondolta, hogy mindennél fontosabb a pénz. Amíg erőszakkal, csalással, hamis úton halmozta a pénzt, megtagadta az övéit, kijátszotta az embereket, nem vette észre, hogy ugyanakkor mindig letört a lelkéből is egy darab becsület, tisztaság, jóság, hűség ezt mind odaadta a Sátánnak. Ahogy gyűlt előtte az arany, úgy fogyott lelkéből a békesség, a nyugalom, nem vette észre, hogy valójában elszegényedett. A lelke réges régen szennyes volt, amikor jött Jézus.Ő azóta is keresi a lelkileg leszegényedett embereket. Lehet, nem vagyunk olyanok mint Zákeus, de azért az ő nyomdokain járunk amikor csak az anyagiakat helyezzük előtérbe, másra nem gondolunk. nincs időnk semmire és senkire.
Hová lettek a békességes szép ünnepek, a csendes vasárnapok, a nyugodt esték, amikor együtt volt a család, mikor imádkozni tanitották a gyermekeket, unokákat? Hová lett a csend?
Mi is mindent elkövetünk, hogy szebb lakásunk legyen, hallkan suhanó autónk, addig mindig letörünk valamit az életünk szép részéből, abból ami életté tenné az életet. Nem veszed észre? Olyanok vagyunk mint Zákeus, belül a lelkünk mélyén ott jár a síró, fájó szegénység. Egy-egy házban oly sok szép minden van, de a szívbet a bánat, a fájdalom, a gond, a megszakadt szeretet, az elköltözött hűség, az összetört békesség tölti ki. Hány ilyen Zákeus család él a világon...Talán jobb lenne kevesebbel is megelégedni és több békességet őrizni odahaza.
Milyen érdekes és csodálatos Isten útja, akarata. Amikor ez a Zákeus minden lelki értéket eltékozolt, a vagyona ellenére a legszegényebb lett, akkor jött Jézus. Így van ez velünk is. Mikor meginog bennünk a szeretet vagy a hűség a házastársunk iránt vagy már érezzük, hogy a gyermekkel valami baj van, eltávolodtak tőlünk, régen ültünk le velük beszélgetni, vagy elhalványulnak az ünnepek, a szülőket régen látogattuk meg , akkor jön Jézus. Milyen jó, hogy van advent, állandó advent, mert Jézus mindig jön, bekopogtat a tízemeletes blokkházba, a csillogó-villogó palotaszerű új házakba, a szegényes viskókba, az elzárkózott szívekbe. Mindenhová, mert meg akarja gyógyitani őket.
Zákeus "igyekezett látni Jézust, hogy ki az", a kiváncsiság vitte oda. Sokat hallott róla… Látni akarta. Talán önmagának sem merte bevallani, hogy nem elég neki az arany meg az ezüst, valami más is kell neki, hogy hiányzik életéből Jézus. Elindult Jézus után, mert látni akarta. Szeretett Tesvérem, ma is hírdetik hogy Jézus jön, szólnak a harangok, hívogatnak az Istentiszteletre ahol az Igében látni lehet Jézust. Vágyakozunk mi Vele találkozni? Zákeusnak nem számított hogy kistermetű lévén eltakarják az emberek Jézust. Feltalálta magát, felmászott egy fügefára, ott jól elhúzódott a tömegtől, és nagyon jó kilátása volt. Ha egyszer feltámad a vágy a szívben akkor nem tudják az emberek eltakarni Jézust, nincs kifogás, lehullanak az akadályokat… akkor van idő elmenni Igét hallgatni. Mennyi szorongás lehetett Zákeusban! Mi lesz vele ha meglátja, megpirongatja, megdorgálja? Vágy és szégyenkezés töltötte ki, ezért rejtőzött el a lombok közé. Jézus mikor odaért, megállt, és felszólt: "Zákeus hamar szállj alá, mert nékem ma a te házadnál kell maradnom." Zákeust szíven találta Jézus szava. A nevén szólitotta, ismeri őt, ismeri a gondolatait. Minket is ismer Jézus. Látja a kétfajta arcunkat, a felé vágyakozó és a tőle menekülő életünket. Mindent lát. Mindent. A szeretetlenségünket, az imádságunkat, a káromkodásunkat, látja a vasárnapunkat és a hétköznapjainkat is. A szívünkbe lát és nevünkön szólit : hamar szállj alá. Aki látni akarja Jézust, azt ő megszólitja. És Zákeus sietve alászállott. Jézus segített neki ebben.
Egy hitetlen ember mindent, ezeket is mosolyogva fogadott. Egyszer kezébe került a Biblia, és látni akarta Jézust. Le is konfirmált. Jézus megszólította és akkor már könnyű volt leszállni, elmondani, hogy ő soha eddig nem hallotta Jézus szavát. Amikor meghallotta, alászállt, hogy találkozzon Vele. Néha ott vagyunk a gyűlölet vagy megbocsátani nem tudás eperfáján, Jézus mondja: Hamar szállj le. S akkor történik bennünk valami. Ma neked mondja: Hamar szállj alá! Ott vagy elrejtőzve a gondok és a kétségeid között, vagy a bűneid lombjai között. Jézus érted jött, a te házadnál, a te otthonodban akar maradni. Ma kell megnyitnod az ajtót. Ma, most amikor hív.
Öröm töltötte el Zákeust mikor megértette, hogy Jézussal megy haza:" örömmel fogadta Őt" behívta, megvendégelte. A háta mögött összesúgtak a farízeusok. Megbotránkoztak, hogy ilyen emberhez megy el. Milyen jó, hogy Jézus a bűnös emberekhez ment be és megy be ma is. Jézus megállította Zákeust, de tudta, ahhoz hogy Zákeusnak új élete legyen, ahhoz majd neki, Jézusnak kell felmenni egy másik fára – egy véres keresztfára.Nem is olyan egyszerű, hogy Jézus megáll előtted és azt mondja, hogy szállj alá, mert ma a te házadnál kell megszállnom.Ennek ára van.Nagy ára, mert Jézus előbb már felment a keresztre, hogy mi leszállhassunk a bűneink fájáról és nála megtaláljuk békességünket, bocsánatunkat.Jézus megbocsátó szeretetét érezte Zákeus, mert amikor vacsoráztak, Jézus nem hányta a szemére a vétkeit, leült vele, együtt imádkozott vele. Zákeus várta, mikor fogja szemére hányni a vétkeit, hogy csalt, erőszakoskodott, megtagadta a hitét, hűségét. Ám Jézus nem hozta fel. Csak a jóságról, a bocsánatról, a kegyelemről beszélt és Zákeus megérezte, hogy ő mennyire önző,milyen szennyes a lelke és már nem birta el ezt a minden gonoszságot meggyógyitó szeretetet, a bocsánatnak, a jóságnak az élet fölötti áradását, felállt és kitört belőle: Vagyonomnak a felét a szegényeknek adom….és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négyannyit adok vissza helyette. Benne volt ebben a bűnvallás: Uram én bűnös ember vagyok, de a hitvallás is: Uram én most már igaz ember akarok lenni. Ez volt Zákeus bűnbánata.
Zákeus meglátta Jézust, de saját magát is. Mikor Jézust akarjuk látni, akkor azt Ő megadja nekünk, de azt is, hogy meglássuk önmagunkat, nyomorult életünket is. Az Ő igazsága átölel. Uram én bűnös ember vagyok, de más akarok lenni. Zákeusnak a megtérése nemcsak a zsebkendőjéig terjedt, hanem az aranyáig, az ezüstjéig, a vagyonáig. Nemcsak sírt a bűnei felett, hanem helyre akarta hozni azokat. Nemcsak mondta, hogy mától kezdve új életet kezd, hanem szívében felébredt a gondolat, hogy valamit jóvá tegyen abból a sok rosszból amit elkövetett. Kereste a jóvátétel útját. És ez nemcsak egy kegyes érzés volt a szívében, egy pillanatra fellángoló hangulat, hanem szilárd akarat.
Egy-egy igehirdetésen nemcsak meghatódni kell, hanem hazamenni és tenni, cselekedni. Belenyúlni a pénztárcánkba, áldozni az emberekért. Békességet, szeretetet adni tovább. JÉZUS mondja: Ma lett üdvössége ennek a háznak. Persze tökéletesen jóvátenni már sohasem tudja. Meghaltak vagy elköltöztek azok akiket kirabolt, megzsarolt. Milyen borzasztóan fáj, amikor valakit megbántottunk akit szeretnünk kellett volna s az már elköltözött az élők sorából. Nincs alkalom jóvátenni, megbocsátani, kibékülni. Ne csüggedjünk és ne feledjük, mert van valaki, aki jóvátette helyettünk a mi bűneinket, aki leült a mi asztalunkhoz is. Ez Jézus Krisztus. És amit nem tudunk elrendezni, azt az ő kezébe kell letennünk. Zákeus szivében feltámadt a vágy, jóvá szerette volna tenni azt, amit elrontott. Gondolkodtál-e már azon, mit lehetne jóvátenni ha öreg, idős szüleiddel durván beszéltél, ehanyagoltad őket ? Amig az Úr Jézus napokat és éveket ad, próbáld jóvátenni, bocsánatot kérni, és másképpen szólani hozzájuk, Jézus indulatával, szeretettel! Légy kedves a családban, figyelmes a munkahelyen . Tedd boldoggá azok napjait akikkel együtt dolgozol, mert nem tudod, nem tudhatod hogy holnap együtt lesztek-e. János apostol mondja: Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se ne nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. Ez a vámszedő csalt, lopott, zsarolt, de amikor behívta, beengedte Jézust az életébe, minden megváltozott benne. Jézus azt mondja Zákeusnak : "Ma lett üdvössége ennek a háznak."
Jó lenne ha Jézus rátenné az ő átszegezett kezét a mi szívünkre is és mert látja mi történik, mi van bennünk, ezt mondaná: Ma lett, meg is van. Mikor Jézus átölel bennünket, meggyógyul az életünk. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett. Elveszett a csönd, a békesség, az első szeretet melege, boldog családi órák, lelked tisztasága, hited erőssége? Mennnyi minden összetört és elveszett! De jön Jézus! Ez az Advent! Jézus a te szíved lombjai között keresi, hogy újra előhozza és azután megtartsa azt, ami elveszett az életedből. Téged keres. Érzed? Engedd, hogy megtaláljon, hogy megtartsa életedet az Ő számára, hisz Ő mindent vissza akar adni amit elveszítettünk. Az Életet!
Zákeus megtagadta mindazt ami addig a legdrágább volt a számára, az aranyat, a vagyont amiért eladta tulajdon lelkét is, de ez álltal gazdagodott meg igazán és nem szegényedett bele az önmegtagadásba. Amikor le tudott mondani a pénz szeretetéről adta meg neki Jézus az üdvösséget, az örök életet vele a boldog földi életet is, melyet Isten az üdvösség kezdeteként ajándékoz az Őt szeretőknek. Az Isten közelében, jelenlétében élő ember földi boldogsága előíze annak a mennyei boldogságnak, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív át nem érzett. Zákeus jó cserét csinált. Lemondott a sok pénzről, de elnyerte az Istenben való boldogságot, ami mindennél többet ér ezen a világon. Odaadta az önző szívét és kapott cserébe tiszta, boldog szívet és az emberek szeretetét. Isten gyermeke lett.
Mi mennyi rossz cserét csinálunk. Körömszakadtáig ragaszkodunk a saját pénzünkhöz, jogainkhoz, igazunkhoz, akaratunkhoz. Egy-egy örökség megosztása alkalmával testvérek egész életre szóló haragba kerülnek egymással. Az anyagi értékért feláldozzák a testvéri szeretetet. A magunk igazáért, előrehaladásáért odaadjuk cserébe lelkünk békességét. Vajon a te házadnak van-e békessége és boldogsága, van-e üdvösséged, vagy csak pénzed van, vagy csak igazad van, sérelmed és panaszod? Hisszük-e hogy Jézus jóvátette helyettünk bűneinket, mulasztásainkat, az Ő vére azért folyt, hogy eltörölje bűneinket, szennyeinket. Azt mondja Jézus: Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Érzed-e kereső keze mozdulatát a szivedben? Vágyódsz-e a békesség után? Mit veszítettél el az életedben vagy az egész életed elveszett? Jézus jön, hogy megkeressen, és visszaadja életedet. Jön hozzád az Igén keresztül. Lelke által világosságot gyújt a szívedben, hogy rádöbbenj az igazságra - jön az ő szeretetével, bocsánatával, hogy megtartson téged az örök életre. Engedd, hogy megkeressen téged is és benned is ami elveszett. Engedd, hogy mondhassa neked is, mint egykoron Zákeusnak: "Ma lett üdvössége ennek a háznak!"
Ha érzed, hogy te vagy az elveszett, akkor Krisztusra van szükséged. Ő nem a gazdagokhoz jött, nem a politikusokhoz, nem az államfőkhöz, nem a főpapokhoz, hanem a legszegényebb emberekhez, a vámszedőkhöz, hálászokhoz, a munkanélküliekhez, az özvegyekhez, árvákhoz, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, a letiportakhoz, a kisemmizettekhez, a szenvedőkhöz jött. "Boldogok a lelki szegények, mert övéké a mennyek országa." Az élet számkivetettjeihez jött, a Zákeusokhoz, Lévikhez, a paráznákhoz, ördöngősökhöz, akiknek az életük kívülről gazdag, de belül üres, szegény, koldus, beteg. Isten népe, az egyház ilyenekből állt és áll, de kétezer év óta fennáll. Isten népét a nyomorultak, a reménytelenek, a kivetettek alkotják, mert nincs hova fordulniuk, nincs aki befogadná őket. Azok töltik meg a templompadokat, akiknek nagyon kell Krisztus, az ő vigasztalása, az ő országa, az ő kincse, az ő magasabbrendű gazdagsága.
Ha te vagy az az árva, a helyedet nem találó, kiábrándult, szegény, beteg, bűnös, jövő és reménység nélküli, akkor érted jött Jézus Krisztus, hogy megtaláljon és hogy gazdaggá tegyen, hogy meggyógyitson, hogy vigasztalást adjon, hogy Ő legyen a társad életed útján, hogy az Ő útjára vonjon, és örök reménységet, célt adjon az életednek: az ő országát. Azért jött, hogy veled találkozzon. Ahogy a vőlegény megtalálja a mennyasszonyát, és fordítva, hogy egyesülj vele, akihez mindig is tartoztál Isten örök terve szerint, akitől elszakadtál, és most újra találkozhatsz vele, hogy el ne vessz, hanem örök életed legyen. Jézus az igazi Barátod, Társad, vezetőd, aki biztat, erősít napról napra, aki veled akar járni már itt ezen a földön és majd az örökké-valóságban, örökkön örökké. Ne mondj nemet neki. Ne, mert Ő az aki hív és vár!
Marton Ilona, lelkésznő
Mostanában többször is, több helyen beszélgettünk keresztyén körökben egy nagyon érdekes és fontos témáról, arról, hogy milyen gazdag lehetőségek vannak ma, a XXI. században Isten Igéjének olvasására, meghallgatására.
A reformáció korában alig lehetett hozzájutni egy teljes Szentíráshoz, mert nagyon kis példányszámba nyomtathatták ki. Még az 1700-as évek elején is egy vagyonba, egy ház vagy egy drága paripa árába került, esetleg egy példány volt belőle a gyülekezetben. Bod Péter –Árva Bethlen Kata udvari prédikátora- is panaszkodik erre.
Ma ez teljesen másképpen van. Egy teljes bibliához néhány napilap árán vagy egy drágább doboz cigaretta árán hozzájuthatunk. Szinte minden gyülekezetünkben a konfirmandusok kapnak ajándékba egy-egy bibliát. Házasságkötésük alkalmával pedig a házaspárt ajándékozzuk meg vele.
Feltehetjük a kérdést, milyen egy-egy egyháztag vagy család biblia olvasási szokása vagy fegyelme. Vajon maga olvassa-e vagy pedig együtt házastársával, vagy gyermekeivel együtt? Vajon saját választása szerint olvassa vagy pedig az egyház által adott segítséggel is?
Először is: egyházunkban ilyen segítség a Házi Áhítat , amely lapunk, a Református Élet minden számában megtalálható, naponta kiválasztott Igék alapján magyarázatot olvashatunk az Igével kapcsolatosan, egy rövid imádság található a magyarázati szöveg végén, alatta ki van jelölve egy ének, amelyet az olvasó vagy családtagjai együtt elénekelhetnek. Majd ott van a biblia üzenetét összefoglaló hitvalló iratunk, a Heidelbergi Káté valamelyik kérdésének a száma, amelyet elolvasva és az alatta levő Ige mutatót megtekintve teljes megalapozáshoz jutunk. Van akinek talán a fáradságos napi munka után csak arra jut ideje, hogy csak magát az Igét és annak magyarázatát olvassa el, ez is már lelki táplálék és hiterősítő, sokszor vigasztaló segítség életünknek.
Másodszor : a rádió állomások református, evangélikus, római katolikus vagy más keresztyén felekezetek igehirdető programjaiban. Itt nagy a kísértés arra, - ahogy több egyháztagunktól halljuk – hogy azért nem jár templomba, azért nem látogatja az istentiszteleteket, mert, "otthon is meghallgathatja a prédikációt". Ezt elfogadhatjuk egy ágyban fekvő betegtől vagy lábadozótól, vagy erejét vesztett nagyon öreg testvérünktől, de nem fogadható el attól, aki munka és járóképes.
Harmadszor: ott van a televíziós igehirdető adások, ahol látjuk is az istentiszteleten résztvevőket, az igehirdető lelkészt, együtt énekelhetünk velük és imádkozhatunk, mintha ott lennénk.
Van itt-ott kazetta misszió is, amikor világtalan vagy szegény egyháztagok számára kazettára felvett prédikációkat juttat el a gyülekezet.
Van egy újabb módja is, hogy Isten Igéjét halljuk, sőt lássuk az azt hallgató gyülekezetet és igehirdetőt: ez pedig az Interneten található meg. Talán a fiatal és közép generáció tagjai jutnak ehhez a lehetőséghez legjobban, akik birtokában számítógép is van. Magyar református gyülekezetek százainak van honlapja, ahol vagy írott , de legtöbbje audiálisan, vagyis hallható felvételen közli igehirdetéseit. De vannak már olyan gyülekezetek, akik az Interneten a lelkészt és az őt hallgató gyülekezetet is filmre veszik és hitbeli élmény azt érezni, látva és hallgatva őket, mintha mi is ott lennénk közöttük.
Nagyon fontos része volt azonban ezeknek a beszélgetéseknek az, hogy a felsorolt lehetőségeket hányan és hogy használják ki, és ami még fontosabb az, hogy mit tehetünk az egyházban azért, hogy azokat is meghívjuk arra, hogy valamelyik módon ő vagy ők is meghallgassák Isten Igéjét, ne zárkózzanak el Tőle.
A rendelkezésünkre álló adatok szerint először is a havonta megjelenő Református Élet újságunk szétosztásából tudjuk, hogy Országos Egyházunkba valamivel több mint ezren igénylik a lapunkat, amelyben a Házi Áhítat által magyarázattal, tehát nagy segítséggel, mint rövid kis igehirdetést olvashatják Isten Igéjét. Ha országos számarányunkhoz képest tagságunkat háromtagú családként vesszük, akkor minden hatodik református egyháztag (főleg a felnőttek közül) olvassa naponta Isten Igéjét. De lehet hogy valamivel jobb az arány, hiszen vannak templomba járók, akik nem olvassák újságunkat, de élőszóval hallják Isten beszédét.
Küldetésünk ez: minden eszközzel segítse a lelkész, presbiter, diakonátus tag, templomba járó egyháztag, bibliaórára, vallásórára járó gyermek saját korosztályát, hogy ne éljen "légüres" térben, hanem hassa át Isten Igéjének üde levegője életét.
Hogy lehet ezt elérni. Először is: imádkozni kell azért a testvérünkért, mégpedig naponta és kitartóan, amíg eljut szívéig ez a fontos feladat, a kegyesség lényege, hogy Isten megszólítását meghallja és élete így teljesen meggazdagodjék.
De ne csüggedjünk, Müller György angol egyházi árvaházak alapítója évtizedekig könyörgött Istenhez hasonló ügyben két barátjáért, amíg látható eredménye lett és barátai cselekvő, igehallgató keresztyének lettek. Ez megtörténhet velünk is és egy idő után örömünkre a megszólított lelki "süketsége" megszűnik és hallóvá válik és hálát ad Istennek.
Az imádságot kövesse a megszólítás, a vele való beszélgetés, ami lehet, hogy nehezebb lesz a számunkra, mint maga az imádság, amikor Istent szólítottuk meg valaki érdekében. Sokszor a valakivel való személyes beszéd nagy feszültséget okoz életünkben. Könnyű valakit úgy megszólítanunk, ha valami szemmel látható, számára előnyös földi érdeket vagy előnyt közlünk felebarátunkkal. De amikor a nem láthatókról van szó, a saját hitéről (ami talán nagyon kicsi, mint a mustármag), ezt növelni a megszólításunkkal nagyon nagy odafigyelést és gyöngédséget igényel. Itt ismernünk kell egy részt a megszólítottat, tudnunk kell, hogy alkalmas idő-e a beszélgetésünk, bizonyságtételünk épp akkor, amikor ezt közölni akarjuk vele.
Valahogy itt az a legjobb, ha a Zsidókhoz írt levél 11 részének ezt a néhány versét mondjuk el neki saját gondolkodásmódjára lefordítva, elmagyarázva, ezek a versek pedig a következők:
"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő….. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik." (Zsid 11,1-3,6)
Bízzunk teljes hittel Urunkban, hogy teljességgel velünk lesz, amikor az Ő Igéjének meghallgatására és elfogadására hívogatunk valakit is az eljövendő időben!
dr. Csete Szemesi István, püspök
Az önvizsgálat a lelki megújulás, a megoldás záloga – Évente legalább egyszer meg kell látogatnunk a családokat, mert érezniük kell, hogy a lelkipásztor, a presbitérium értük van és nem fordítva – Beszélgetés Orosz Attilával, a Bácskai Egyházmegye esperesével
Orosz Attila Szentháromság vasárnapján, június 19-én, Bácsfeketehegyen (Feketicsen) ünnepi istentiszteleten iktatta be dr. Csete Szemesi István püspök Orosz Attila református lelkészt a Bácskai Egyházmegye esperesévé. A fiatal lelkipásztort még tavaly decemberben választották meg esperesnek, miután a gyülekezetek presbitériumainak többsége rá szavazott. A beiktatásról, az esperesi tisztség felelősségéről, a Református Egyház törvénye szerint hat évig tartó küldetésről, a jelenről s a jövőről beszélgettünk Orosz Attila esperessel.
– Több mint fél év múlt el azóta, hogy egyházunk zsinati tanácsa bizalmat szavazott Önnek, s csaknem két hónapja hivatalosan is a Bácskai Egyházmegye esperese. Szolgálati éveinek tükrében mit jelent Önnek ez a bizalom?
– Több mint tíz éve szolgálok lelkipásztorként egyházunkban. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy viszonylag rövid idő alatt a lelkipásztori szolgálat szinte minden területét megismerhettem. Voltam püspöki segéd, majd beosztott lelkész és gyülekezeti hitoktató is. Évek óta missziós lelkészi szolgálatot végzek egy területileg 400 km-es kiterjedésű szórványgyülekezet-együttesben, emellett tíz éve általános iskolai hitoktató is vagyok. Alkalmam nyílott a lelkészi szolgálat mellett részben betekintést nyerni az egyházi diplomácia berkeibe, és az oktatás kérdéseivel is megismerkedni. Ezzel azt szerettem volna elmondani, hogy van már kellő szolgálati és egyházismereti tapasztalatom, és viszonylag jól ismerem a bácskai egyházmegye gyülekezeteinek a helyzetét is. Figyelembe véve életkoromat és szolgálati időmet, természetesen megtiszteltetés volt számomra gyülekezeteink presbitériumainak rám leadott szavazattöbbsége. Úgy érzem, hogy eddigi lelkiismeretesen végzett szolgálatom elismerése is az új megbízatásom. Igyekezni fogok legjobb tudásom szerint ellátni új feladataimat.
– A Református Keresztyén Egyház, és még inkább a Bácskai Egyházmegye újabb kori történelmének talán a legnehezebb időszakában választották meg esperesnek. Még a hívek sem értik például, mi képezi a fő gondot az újvidéki gyülekezetben?
– Igen, ez egyértelműen így van, egy nagyon nehéz időszakban kell ellátnom az egyházmegye vezetését. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az újvidéki gyülekezetben tapasztalható problémák nem az én esperesi szolgálati időm alatt alakultak ki. Mindössze néhány hónapja vagyok tagja a zsinati tanácsnak, így igazából erre a kérdésre azon egyházvezetőink tudnának hiteles választ adni, akik nálam hosszabb ideje vesznek részt az egyház irányításában. Amit komoly problémának látok ebben a kérdésben, az, hogy az újvidéki egyházközség vezetősége egy „önálló” utat kíván járni, függetlenítve magát az országos egyház vezetőségétől és a szervezett egyházi keretektől, ami gyakorlatilag lehetetlen és törvénytelen is.
– Az évek óta tartó bizonytalanság már eddig is megosztotta a híveket. Lehet-e belátható időn belül megoldást találni?
– A gyülekezetekben, illetve magában az egyházban kialakuló rossz helyzetet mindig a gyülekezet tagjai, híveink érzik meg legelőször a saját bőrükön. Abban a pillanatban, amikor nem Isten kijelentett igéje a mérce számunkra, hanem a hatalom birtoklása, a saját érdekek előtérbe kerülése, az minden esetben megosztáshoz vezet. Református magyar népünkre nagyon jellemző, hogy amikor ilyesmit tapasztal, akkor nem lázad, nem mondja ki a véleményét, inkább csöndesen visszavonul a gyülekezeti életből, elmarad a templomból. Azt is tudni kell, hogy aki egyszer így hátat fordít a gyülekezeti életnek, nagyon nehezen vagy soha többet nem jön vissza. Először tehát nekünk, lelkipásztoroknak kell önvizsgálatot tartanunk, jó példával elöl járnunk, magunkat minden tekintetben Isten igéjének mércéje alá helyeznünk. Amikor ezt látják a híveink, akkor számíthatunk belső lelki megújulásra és pozitív megoldásra, előrelépésre az egyházban. Azzal a ténnyel is szembesülnünk kell, hogy ma már nem elegendő beharangozni istentiszteletre a templomba, és várni a gyülekezeti tagokat, hogy maguktól jöjjenek. Nagyon fontos és szükséges lenne, hogy legalább évente egyszer meglátogassuk a gyülekezeteink területén élő családokat, mert érezniük kell azt, hogy a lelkipásztor, a presbitérium értük van és nem fordítva.
– Megbízatási időszakában mit tart a legfontosabbnak és miért?
– Mivel magam is hivatását gyakorló lelkipásztor vagyok, így az evangélium hiteles hirdetését tartom elsődleges feladatnak az egyházban. Új tisztségemet, egyházmegyei vezetői megbízatásomat is elsősorban szolgálatnak tartom. Kötelességem és feladatom az egyházmegye gyülekezeteinek a felügyelete. Jelenleg állapotfelmérést végzek, elnöktársammal, a bácskai egyházmegye gondnokával, dr. Kákonyi Józseffel együtt. Folyamatosan látogatjuk nagyobb és kisebb lélekszámú gyülekezeteinket, és lehetőség szerint a szórványokat is. Igazából összekötő szerepet szeretnék betölteni egyházunk vezetősége, a zsinati tanács és gyülekezeteink elöljárósága között. Fontosnak tartom, hogy segítsünk ott, ahol tudunk, és minél hatékonyabbá tegyük a gyülekezeti szolgálatot. A Református Egyház mint intézmény is szervezett keretek között működik, amelynek megvan a saját belső törvénye, Alkotmánya és Szabályrendelete. Nagyon fontosnak tartom ezeknek a betartását és betartatását. A rendszerváltás utáni hirtelen nagy „demokráciát” lelkészeink egy része is rosszul értelmezte. Ez azt is jelenti, hogy az egyházfegyelem enyhén szólva kicsit meglazult. Ennek helyreállítását nagyon sürgős feladatnak tekintem, és munkatársaimmal ennek a kérdésnek a megoldásán dolgozunk.
– A közelmúltban Újvidéken megtartott Kárpát-medencei Olvasókörök Találkozóján beszélt az egyház közösségmegtartó erejéről, az ifjú nemzedékek nevelésének fontosságáról. Ön szerint hogyan tudnának még jobban együttműködni a világi és az egyházi intézmények?
– A második világháborút követő időszakban, egészen a rendszerváltásig az egyház kizárólag a templom falain belül végezhette a maga feladatait. Ma már, hála Istennek, olyan világban élünk, amikor az egyház a maga misszióját kiterjesztheti a templom falain kívülre is. Véleményem szerint jó úton halad az egyház és a világi intézmények együttműködése. Mivel egy viszonylag új jelenségről van szó, így időnek kell eltelnie ahhoz, hogy mindkét oldal rájöjjön, lehetséges és szükséges is a kölcsönös együttműködés. Nagyon fontos a nyitottság és a kölcsönös bizalom is mindkét oldalon. Lehetőségeihez mérten igyekszik az egyház részt venni a kulturális, művelődési életben, sőt az oktatásban is. Ez utóbbinak jó példája a sokak által mind a mai napig megkérdőjelezett iskolai hitoktatás kérdése.
Csete Szemesi István püspök áldását adja az új esperesre
– Fejtse ki, kérem: mit ért az alatt, hogy az egyház a II. világháború után csaknem 60 esztendeig „befelé ostorozott”?
– A már említett Kárpát-medencei Olvasókörök Találkozóján megtartott beszámolómban hangzott el ez a gondolat. Mint ahogy mindenki követ el valamilyen mulasztást, így ez alól az egyház sem kivétel. Arról van szó, hogy az egyház megszűnt prófétai egyháznak lenni. Köztudomású, hogy az ószövetségi próféták közvetítő szerepet töltöttek be Isten és az emberek között. Ilyen értelemben prófétai küldetését akkor töltötte volna be az egyház, ha nem csak „befelé ostorozza” népének bűneit. Ezt a fajta dorgálást csak saját hívei felé nyilvánította ki, nagyon sok esetben kizárólag a templom falai között. Ezt meg kellett volna tennie a gazdaság, a művelődés, a politika, az oktatás és a társadalmi élet minden más területén, képviselve ezáltal Isten akaratát. Volt olyan időszak, amikor ezt csak burkoltan lehetett volna megtenni, ma viszont már más idők járnak, és gyakorolnia kellene az egyháznak ezt a fajta ún. prófétai küldetését is.
– A Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinata 2009. május 22-én Debrecenben egyhangúlag fogadta el az Alkotmányt, miszerint a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységet képeznek. Azóta ez a nap a magyar reformátusok hálaadó ünnepe világszerte. A csendes építkezés, az összetartozás idejeként értékeli az egyház az első éveket. Hol tartunk Vajdaságban, Bácskában?
– Egy nagyon régi elképzelés valósult meg 2009. május 22-én. Valójában arról van szó, hogy a Kárpát-medencei magyar református egyházak lelki és testvéri egységet képeznek. Tudomásom szerint ez az elgondolás Ravasz László püspöktől származik, ő egy olyan időszakban teljesített püspöki szolgálatot, amikor ezt az ügyet még csak gondolatban sem lehetett megvalósítani. Mi ezt a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban elfogadtuk, és hitelesítettük is az erre vonatkozó dokumentumot. Nagyon fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a lelki egység mellett minden egyháztest szuverén és önálló. Ehhez mi is ragaszkodunk itt Vajdaságban. Anyaországi magyar református testvéreink nem minden esetben akarják megérteni azt, hogy mit jelent kisebbségben élni. Ilyen tekintetben sokszor félreértelmezik az egyébként jól átgondolt lelki egység kérdésének gyakorlati megvalósulásait. Nevezetesen arra gondolok, hogy mi megtanultuk tisztelni azokat is, akik más nyelvet beszélnek, és más felekezethez tartoznak. Mi, Vajdaságban élő reformátusok ragaszkodunk ugyan saját hitvallásos meggyőződésünkhöz, de ugyanakkor a felekezeti együttműködés egyáltalán nem idegen tőlünk.
Stanyó Tóth Gizella
(Fotók: Dávid Csilla és a Református Egyház archívuma)
forrás: www.magyarszo.com
" Ti vagytok a főld sója. Ha pedig a só megízetlenedik…kidobják….Ti vagytok a világ világossága…úgy ragyogjon a ti világosságotok, hogy lássák jó cselekedeteiteket.." Máté ev. 5, 13-16.
Az ember gyenge és gyámoltalan. Hamar lebetegszik, elkeseredik az apróságokon, megijed a semmiségektől. Egyik percben még ott van, a másikban már sírnak körülötte. Mik is vagyunk valójában? Szürke, kis porszemek. És mi a kis porszemek mégis jelentősek vagyunk a mi Istenünknek. Miért? Mert Atyánk az Úr nagy feladattal bízott meg bennünket. Mi a feledatunk? Ti vagytok a föld sója."-" Ti vagytok a világ világossága." Mind a kettőből kicsi is elég. A sóval sok ételt meg lehet ízesíteni, a sötében meg elég egy mécses és máris jó hangulat van a szobában. Ez a feledatunk. Ez, hogy ezt az ízetlen világot ízesítsük és e sötétté vált világban utat mutassunk. Ezt azoknak mondja Jézus, akik már teljes életükkel mellette döntenek, döntöttek. Izt adni e világnak és terjeszteni a fényt. Érdemes erről komolyabban elgondolkodnunk, mert valójában ezzel csodálatos feladat jutott az embernek.
Bibliaórán olvastunk egy történetet amely egy leányról szólt. Az édesapa neves hangszerkereskedő volt és csak a munkájának élt. Látástól vakulásig dolgozott, más nem nagyon érdekelte. A gyermekei nevelését is elhanyagolta, a feleségére bízta. Az anya minden tőle telhetőt megtett - megkereszteltette, hittanórára járatta őket, közösen ment velük a templomba is és igyekezett csak a jóra nevelni őket. Az apa a templomba való hívást mindig elutasította azzal, hogy ők is olyanok mint a világban élők, nem külömböznek tőlük. Időközben a leány felnőtt. Vasárnap az édesanyjával és testvéreivel elment ugyan a templomba, de a prédikáció, az Ige üresen csengett vissza benne. Az éjszakákat a társaság és a szórakozás tették vonzóvá. Munkába is állt jó fizetéssel az apja üzletében, megengedhette magának a nyaralásokat, a különböző utazásokat.
Egy idő után elfásult, belefáradt az ilyen életbe, szürkének, értelmetlennek találta és beismerte, hogy ez nem az az élet amelyikre vágyik, vágyott, amelyiket megálmodott. Eldöntötte, hogy változtat. Érdeklődése más értékek felé fordult és azt is megfogadta, hogy azzal akar foglalkozni, olyat tenni ami hasznos a jövő nemzedékének, de saját magának is. Elővette a Bibliát, lapozni, olvasni kezdte majd megragadta a szöveg, megérintette szívét az Ige: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek." Mt. 11, 28. Akaratlanul is önmagának tette fel a kérdést, hogy van valaki aki adni akar, önzetlenül adni és nemcsak kihasználni, hisz mások mindig többet vártak el tőle, figyelmességet, megértést és Jézus mégis adni akar! Nyugalmat adni. Ez hogy lehet? A szórakozást, a társaságot felcserélte a gyülekezettel. Rendszeresen járt oda, figyelmesen hallgatta az Igét. Tudatosodott benne, hogy a bűntől csak és egyedül a Jézus vére tisztíthatja meg. Éppen ezt akarta, erre vágyott - Jézust követni és bűnbocsánatot nyerni. A szíve megbékélt Istennel, és békesség beköltözött a szívébe és azt az öröm, mennyei öröm töltötte el. Jézus Krisztustól új életetet kapott, értelemmel, boldogsággal teli életet.
Téged is hív az Úr, légy az Övé. Legyél só, legyél világosság a családban. Eddig sokat fáradtál, izzadtál, terveztél. És, mi az értelme, mi lett belőle? Talán valami maradandó? Mi lett a gyermekeid szívével? Ki lakik ott? Mit cselekedtél ami örök? Tudnivaló dolog, hogy már régen keresel egy csendes helyet, ahol kipanaszkodhatod, kisírhatod magad, fájdalmaidat elmondhatod. Hív a Jézus. Téged is, őt is, mindenkit hív. Légy az Ővé! Hív erre a szép és nemes küldetésre - legyél sója a családodnak és embertársaidnak és világosság, mennyei világosság a közeli szeretteidnek, gyermekeid lelkének, embertársaidnak.
Jézus ad. És csak ad, önzetlenül mindig ad - nyugalmat a lelkednek, a lelkiismeretednek. Új életet. Gondold meg, jól gondold meg, mert ha tovább is a világgal jársz, egyre távolabb kerülsz Istentől és csak fájni, fájni fog az életed. Nagyon fog fájni. " A világgal való barátság, ellenségeskedés Istennel." Ellenkező esetben a terheket már nem neked kell egyedül hordoznod, a sebeket magad gyógyítanod. Jézus Krisztus segít ebben. Ő mondja "Minden gondotokat énreám vessétek".Ezt azoknak mondja, akik már igazán követik őt, az Ővéi, akik már mennyei polgárok. Te is az lehetsz. Gondold meg, jól gondold meg. A vasárnap így ünnepnappá válik a családban, nemcsak egy lelket- testet tépő nap amit legszívesebben elfelejtenél, hétköznapjaidban pedig Veled vándorol utadon Jézus. És ez minden másnál több. Ezzel örök értéket szerzel magadnak és szeretteidnek. Következik, ha nem vagyunk sók és világosságok, a gyermekek az emberek, a barátok elfordulnak, elpártolnak tőlünk. Ma a világ azokat az embereket keresi és értékeli akik adni tudnak, mennyei dolgokat a kiszáradt megízetlenedett lelkeiknek, és világosságot a jövőt illetőleg. A jővő bizonytalan valami és ezért a többség fél is a jövőtől, maga a kérdés megvitatásától is, mert a tudat alatt biztos talajt keresnek, arra vágynak. Ezt várják el Tőled is kedves Testvérem. Legyél só és legyél világosság.
Ima: Uram, Jézus Krisztus, szeretnék Veled vándorolni, és só, világosság lenni e sötétté vált világban. Atyám a lelkem már eped utánad, éneklem, hogy szívemet Hozzád emelem, de már nem tudom Hozzád emelni, nincs erre sem erőm. Kérlek, segíts! Ámen
Marton Károly, lelkipásztor - esperes