ADVENTI GONDOLATOK

Lekció: Zsolt 24, 1-10

Textus: Jel 1, 8

November utolsó vasárnapjával, azaz advent első vasárnapján kezdődik el az egyházi év. Ezt követi még három adventi vasárnap, amelyben a hívő lelkek Krisztus eljövetelére készülnek. Majd karácsonyon, virágvasárnapján, nagypénteken, húsvéton, áldozócsütörtökön és pünkösdön át újból meglátjuk Krisztus egész életét, meghalljuk teljes üzenetét.

Végezetül rá kell jönnünk, hogy mi gyakorlatilag két időben élünk. Az egyiket jelzi a polgári naptár, január elsejétől december harmincegyedikéig, a másikban benne él az egyház, és annak időszakait beosztja a Krisztus életének döntő eseményeire való hívő emlékezés által, hogy így a teljes Krisztust megismerve Őt mindenben kövessük. Ez utóbbit nevezzük egyházi évnek, amelynek van egy ún. ünnepes féléve és egy ünneptelen féléve. Az ünnepes félévhez érkeztünk most el, amely advent első vasárnapjával kezdődik és tart egészen szentháromság vasárnapjáig.

Jézus Krisztus azt mondta önmagáról, hogy: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható.” (Jel 1, 8). Ő nem csak született, élt harminchárom évet a földön s azután fölment a mennybe, hanem azt ígérte, hogy onnan az idők végén vissza is fog térni. Az advent éppen arra való, hogy Krisztusnak a világ végén való visszajövetelére is gondoljon a keresztyén ember és a maga életét a vég és az abban megjelent ítélet fényében megvizsgálja.

Az advent egyrészt a várakozás ideje. Azért van nagy várakozás a mi életünkben, mert az édenkertből való kiűzetés óta az emberi engedetlenség miatt az ember elszakadt attól, ami teljessé teszi az életét. Eltávolodott az ember attól, aki betöltötte az ő életét. Hiányzik tehát valami az emberek életéből. Ez a hiányérzet jelentkezik a mi életünkben is, akarva-akaratlanul észrevesszük, hogy valaki hiányzik az életünkből, hétköznapjainkból, terveinkből. Ez a valaki az Úr Jézus Krisztus, akinek várása tölti be advent idején a mi életünket.

Az advent másrészt a vígasztalásnak és a reménységnek az ünnepe. Csak ez a kettő együtt jelent örömet. Reménység nélkül a vígasz csak a változhatatlanba való belenyugvást nyújtja. Gondoljunk csak bele, hogy milyen erőtlenül és gyámoltalanul állunk szemben a szenvedéssel, a magunkéval és a másokéval egyaránt. Nem tudunk vígasztalásra találni, és nem tudjuk egymást megvígasztalni a nyomorúság idején, a betegségben, a gyászban. Amikor Isten vígasztal, akkor Ő reményt is ad. Nem csak arról biztosít, hogy vége lesz a nyomorúságnak, betegségnek, bajnak, hogy minden szenvedésnek vége lesz egyszer, hanem azt az örömhírt közli velünk, hogy Ő maga hozza a vígasztalást. Isten maga jön az ő népéhez, akinek ígéretet mindig megáll.

A Szentírás bizonyossága alapján tudjuk, hogy Isten eljött népe szabadítására és a fogságból visszatérhetett a nép az atyák lakóhelyére. Ő eljött az első karácsony éjszakáján, hogy fény ragyogjon fel mindazoknak, akik a halál árnyékának völgyében lakoztak. Eljött a pásztor, hogy megkeresse az elveszett juhokat, utána menjen az eltévedt századiknak, megkeresse a valahová elgurult tizedik pénzt. A pásztorok és bölcsek egykor örvendeztek, a halászok, vámszedők, bűnös asszonyok, a lelki szegények és mindenki, aki csak megértette: az én, a te és mindannyiunk életének meggyógyítására és megszabadítására jött az Isten.

Ma rengeteg elvárása van a világnak a keresztyénséggel szemben. A mai keresztyén egyháznak nem elég csak sopánkodnia a világ rosszasága, az emberek gonoszsága miatt, hanem mindent meg kell tennie azért, hogy a világ és az ember más legyen. Be kell hozni Krisztust az ember életébe, át kell ültetni az Ő lelkét és tanításait a mai világba, ható tényezővé kell tennie az evangélium erőit a mai történelmi helyzetben. Engedni kell, hogy Ő beléphessen közénk, és mássá tehesse életünket.

Ennek egyetlen lehetséges és sikeres útja van: megnyitni a szíveket előtte! Megvan tehát a lehetősége annak, hogy az emberi élet Krisztus szerint átalakuljon, mert megvan a módja annak, hogy Jézus Krisztus a mi életünkbe bevonuljon. Jó lenne, ha az emberi életek bezárt ajtajai tömegesen megnyilnának előtte ez esztendő adventjében is, hiszen a zsoltáros is erre figyelmeztet bennünket: „Ti kapuk emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók: hadd menjen be a dicsőség királya.” (Zsolt 24, 7)

Orosz Attila

lelkipásztor - esperes

 

 

REFORMÁCIÓI IGEHIRDETÉS

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9, 16)

Kedves Testvéreim! Nagyon sokféle reformáció van lelki és hitbeli értelemben is, de ezen az ünnepen főleg az ezerötszázas évek első felében végbement keresztyén egyházban végbement reformációról beszélünk, erre gondolunk és azokért a szent életű, életüket is odaáldozni kész testvéreinkért adunk hálát, akik vezetői, hittudósai és szervezői voltak a megreformált egyháznak.

A reformáció ünnepén mindig is feltesszük a kérdést, mi is a lényege annak, amit a mai napon ünneplünk? Csak történelmi emlékünnep-e ez vagy pedig sokkal több? Bizony több, mert azt ünnepeljük, hogy négy és fél évszázada Isten embereket küldött, akik az evangéliumot helyesen hirdették ismét, vagyis azt a jó hírt, hogy a bűnbe került emberiség minden egyes tagja Isten előtt megállhat bátorsággal, ha az ő kegyelmében hisz és bizalommal fordul bűnének bocsánatáért Istenhez.

A reformáció kora előtti évszázadokban a Szent Írás tanítása helyett inkább a hagyományok kerültek túlsúlyba, tehát az amit az ember csinált, az ember mondott, az ember épített valamiféle Bábel toronyként, ami beárnyékolta, elfedte Isten Igéjének a tiszta voltát és Istennek kegyelemből való üdvözítését.

Ekkor is adott Isten odaszánt , példaadó életű embereket, -az un elő- reformátorokat- mint pl. Vald Pétert, Husz Jánost, John Wycliffet, akik a tévtanítások ellen a maguk módján harcoltak, de kellő hatásfokkal nem tudták nagyobb területen megszervezni az Isten Igéjén és annak a maradéktalan betartásán alapuló egyházszervezetet.

Az előreformátorok és az őket követő reformátorok ismét az Isten Igéjének a szuverenitását ismerték el és szinte ugyanaz a folyamat játszódott le, mint az Úr Jézus születése előtti korszakban. Akkor is az ember dolgozott ki, csipkézett ki saját magának megfelelő, kellemes de Isten Ígéjétől távol álló, vele meg nem egyező rendszert, aminek rettenetes gyümölcse a keresztfára adott Megváltó, az emberi nem legnagyobb félrelépése.

Ez történt a középkori egyházban élőkkel is, a drága kincset az evangélium hirdetését, Isten élő Igéjének tekintélyét kezdte felváltani, majd majdnem teljesen felváltotta az emberi tekintély és bölcsesség hirdetése, amit nem vetettek össze, nem mértek le az Ige mérlegén. Ebben a szomorú helyzetben adott a Szent Lélek világosságot, kegyelmi ajándékot a kor legnagyobb istenkeresőinek, Luthernek, Kálvinnak, Zwinglinek és a nemzeti reformátoroknak Európa sok országában, hogy ISTEN IGÉJÉT ismét a szomjas szívekre helyezzék.

Sajnálatos, hogy mint az Ő és Új szövetség mezsgyéjén is, az emberi bölcsességet és hagyományokat tisztelők: heves ellenállásába ütközött az Isten Igéjének az újra felragyogtatása. A reformátorok minden támadástól a Szentírásból táplálkozva védekeztek, megvallva azt, s mi is valljuk, ha szivünk- ben Krisztus a király, akkor nekünk senki nem árthat.

A reformáció egyházainak a szabadsága abban mutatkozott meg és ma is ebben fejeződik ki, hogy az élő Isten minél teljesebb szolgálatába állhatunk, az emberi tévtanításoktól óvakodva, megszabadulva és az emberi tekintély felett: Isten szavának a tekintélyét tartjuk teljes tiszteletben. A felolvasott szent Ige alapján ezt is akarjuk megtartani.

Azért akarjuk mindezt megtartani, hogy örvendezhessünk Teremtő, Megváltó és Megszentelő Istenünknek, boldogok legyünk Vele, ahogy a Szentírás alapján Kálvin már Genfi Kátéjában is így összegezi ezt, valamint a második Helvét Hitvallás is.

A reformáció tehát Isten Igéjének az újra való felfedezése több évszázados lelki süketség után és a Szent Lélek gyümölcseinek meglátása ugyanannyi idei lelki vakság után és azoknak a begyűjtése naponként.

Isten a reformátorokat és most minket is közvetlenül vezet Igéje által és nem emberi közvetítőket, közbenjárók által. Maga ihleti meg és teremti ujjá az emberi szívet. Isten Szent Lelkét nem lehet bezárni intézményekbe, központokba. Nem földi intézmény bizonyítja Krisztust, hanem Krisztus maga, szuverénül embertől nem befolyásolhatóan bizonyítja az Ő Egyházának létét, gyülekezeteit, hozzá tért és benne élő tagjait.

Az Egyház tekintélyét a Szent Lélek mutatja meg szabadon és nem örökletesen, nem emberi kormányzati tekintélyen alapul.

A reformációban, az akkoriban is, és a különböző keresztyén hagyományokban élő egyházak reformációiban a Biblia igaz tanítása fejeződik ki: Isten Szent Lelkét alázatosan hagyni kell, hogy az Egyházat át és áthatva megújítsa azt és szakadatlanul megtöltse az egyházi élet minden keretét és formáját. Mindebben mindeneket az Igéhez kell mérni és viszonyítani.

Református örökségünk javait, kincseit szívesen osztjuk meg minden igaz kereső, más felekezet tagjaival, anélkül, hogy elvárnánk, hogy hagyományukat másképp nevezzék. Ezt nemzeti vonalon is hisszük, hogy így van, idézve a katolikus Illyés Gyula versét: A reformáció genfi emlékműve előtt.” címűt, amelyben felteszi a kérdést: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem..” hangzik a rövid megfellebbezhetetlen válasz.

Ezt úgyszintén ökumenikus vonalon is hisszük. Idézem Dr. Szathmáry Sándor református teológiai tanárt:..” Nyilván olyan értelemben nem ért célhoz a reformáció, hogy a katolikus egyház nem vált reformátussá. Ez azonban nem is lehetett cél. A cél az volt, hogy az egyház Krisztus igazságához, a Bibliához jusson közel. Ez pedig megtörtént, hiszen a II. Vatikáni Zsinat nyomán 400 éves lemaradást hozott be a római egyház és a Biblia iránti nyitottsága, a Krisztus kegyelmének megfogalmazása terén jelentkező gazdagság nem kerülheti el figyelmünket, mert ezzel a reformációt tagadnánk meg. Elindult egy folyamat, amelyben ma az ökumenikus szellem nélkülözhetetlen. A cél nem az, hogy a másik fél legyen református, hanem az, hogy az Igazsághoz jusson közelebb. Keressük közösen az igazságot, mert az Igazság nem itt és ott van, hanem az Igazság Krisztusban van és csak az egymás iránti nyitottságban lehet ezt közösen megtalálni. Ha szenvedélyesen közösen keressük az igazságot, akkor a reformáció igazsága beteljesedett. Mindenki maradjon a saját felekezetéhez hű, de Krisztusban egymás iránt tiszteletben éljünk..” Eddig az idézet.

Imádkozzunk így egymásért, különböző felekezetű tagjai Krisztus Egyházának, hogy a Megváltónk által ránk bízott kincset megtartsuk az Ő dicsőséges visszajöveteléig, amikor nem azt nézi, milyen hagyományhoz tartozunk, hanem azt, hogy: hogy szerettük viszont Őt, az egész Egyház Fejét, Aki magát adta érettünk, hogy megszabadítson a bűn és halál rabságától és megnyitotta előttünk az üdvösség kapuját.

Ámen.

Dr. Csete Szemesi István, nyug. püspök

EGYÜTTES HÚSVÉTI ÖRÖM

Hallgassátok meg Ünneplő Keresztyén Testvéreim Isten Igéjét a Lukécs 24, 5-6 verseiből amelyet Isten szívünkre most:

Így szól Isten Igéje:

„És amikor megrémülve földre hajták orczájukat azt mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadott, emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galilleában volt.”

Vegyük figyelembe, drága Testvéreim, hogy Isten az örökkévalóságban van, mi pedig még itt vagyunk az időben. Csodája az, hogy Isten ez időben vissza vihet bennünket, nem kell hozzá időgép, mivel az örökkévalóságba ágyazta be az időt, és úgy mozgat bennünket. Ennek a két angyalnak az üzenetén át is ezt teszi, akik azt mondják az asszonyoknak, hogy tekintsenek vissza a múltba, mert elhangzottak azok a dolgok, amit mondott az Úr, de amit a sokk-hatásos élményükben, amikor az Úr Jézust keresztre feszítették, elfelejtettek. Ez pedig az volt, hogy Jézus megmondta, hogy ennek így kell lenni.

Isten ez időben vissza vihet bennünket, de előre is mozgathat bennünket lélekben, nem kell hozzá időgép. Különösen a mi lelkünk hajlékony, fogékony arra, hogy most a jelenvalóságban, a jelenvalóságból ott legyünk, oda álljunk mi is a feltámadás első tanúi mellé. Ott állunk most mellettük lélekben és halljuk Isten üzenetét. Isten mindig is üzen. Ezt a legnagyobb hírt, a legnagyobb győzelem hírét két mennyei követ által üzente meg néhány asszonynak. Isten a kevesek által is tud nagy dolgokat, világméretű folyamatokat elindítani.

Itt látjuk lelki szemeinkkel a néhány örömmel futó asszonyt, amint a tanítványoknak elmondják lelkendezve a csoda hírét, majd látjuk, ahogy a szent földet bejárják vagy a Saulból lett Pál apostol missziói útjait a Földközi tenger partjait szegélyező országokban. Egy ember által is Isten sok gyülekezetet alapított már az őskeresztyénség idején is. De a mi magyar református egyházunk történetében is: emlékezzünk baranyai reformátorunkra, Sztárai Mihályra, aki egymaga 120 református gyülekezetet alapított a legnehezebb törökvészes időkben. Sztárai ezekben a rémületes időkben vitte a kis falvakba is a félelemmentes élet üzenetét, az feltámadott Urunk jelenlétének jó hírét. Így jutott el hozzánk is, az örökkévalóságba ágyazott időbe, a XXI. századba is, ezeknek a templomban járó gyermekeknek, konfirmandusoknak szívébe is, az ifjúságnak, a középkorúaknak, az időseknek szívébe is ez a boldog üzenet, hogy a halál le van győzve és szabad, lehet, van jogunk együtt is örülni.

Itt kell átadnom annak a 3 éves református leánykának az üzenetét, -bár karácsonyi üzenet, de összefügg az Úr Jézus Krisztus földi útjával. Ezt a kislányt annyira megragadta a pacséri református „Csemeteház” óvodában és családjában a karácsonyi élménye, hogy amikor csak örülni lát valakit: azt kérdezi: „most karácsony van?” Igen a gyermekek először is a karácsonyi örömben fogják fel először is Isten jóságát, de eljutnak, mint ez a kislány is eljut majd a húsvéti hitre, a feltámadott Jézusban való örömre. És ez az öröm „nem illan” , mint ahogy életének nehéz szakaszában nagy költőnk, Tóth Árpád mondta, egy versében, ahol ez hangzik el: „Az öröm illan, ints neki. Még visszavillan szép szeme…” Nem, az öröm nem illan. Az igazi, Istentől adott öröm itt van bennünk és közöttünk, itt vagyunk most a kétezer év előtti öröm tanúi lélekben. Ott volt ez az öröm egyházunk múltjában is, szenvedéseik között ez tartotta meg a gyülekezeteket, családokat, egyeseket amikor menekülni kellett a háborúk, üldözések idején. Vagy amikor a családban gyász volt, szomorúság volt, akkor is az Élő, a feltámadott Krisztus járt előttük, járt előttünk. Mindenki, aki csak hitt benne, örömöt hozott életében.

Isten nemcsak a felnőtteket, de a kicsinyeket is szereti, a 8-ik zsoltár is kijelenti ezt: „a csecsemők szájával erősíted meg a te hatalmadat”…Az Úr szereti a legidősebbet is, de ezeket a kicsinyeket, akiket felhoznak az egyházba, hogy részesüljenek a keresztség szent sákramentumába, a fiatal páokat is, akik ezután kötik össze életüket szent szövetségbe, és erre kérik majd az áldást. Istennek ez a Krisztusban kinyilvánított szeretete minannyiunk iránt az együttesd öröm kristálytiszta forrása. Ezzel oltsuk szomjúságunkat, amellyel az örökkévaló, Élő Isten iránt érzünk.

De nézzük meg, kedves Testvéreim, hogy milyen volt a húsvét, a feltámadás ünnepe az első keresztyének között? Sok régi irat tudósít minderről, hogy az első keresztyének: MINDEN NAP ÜNNEPELTÉK A FELTÁMADÁST. Minden nap összejöttek, ha tehették. Ugyanis nagy részük rabszolga volt. De hallunk esetekről, hogy a rabszolgatartó házában fejezték ki kölcsönösen egymásnak örömüket és maga a rabszolgatartó is megtért. Az első keresztyének nem tudtak betelni egyszerűen a feltámadás örömével. Később, amikor a keresztyén egyház intézményessé vált, a vasárnap volt az ünnplés napja, amit akkor és most is: nevezünk „Úr napjának”.

Szeretett Testvéreim, a múltból vett szép példáink, mint az első keresztyéneké vagy a középkor küzdelmein átvergődött hitvalló eleink, vagy most mi, a XXI. században: azt a feladatot kapták és azt a feladatot kapjuk most is, hogy hírvivői legyünk az Élő Úr Jézusnak, most szeretnék egyszerre mindannyiótokra mutatni és azt mondani egyenként is neked testvérem: legyél te is tanúja, hírvivője, missziónárusa az Úrnak az elkövetkező hétköznapokban is! Ha ez a szolgálat nem volt eddig elég erős valakiben, legyen ezután az még erre az én gyenge kis bizonyságtételemre is. Isten naggyá tud tenni kicsiny dolgokat, mint ahogy most a TV nyilvánossága elé vittem annak az Úr Jézust ilyen zsenge kis korában megismert gyermeknek a gyermeki bizonyságtételét. „ Ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kis gyerekek, semmiképpen nem mehettek be Isten országába” olvassuk az Úr Jézus szavait a Máté evangéliuma 18. részében.

És most induljunk tovább, megyünk mint egy diadalmas sereg Krisztus nyomában, ott vagyunk, mint ahogy a 490. énekünkben is énekeljük: „Velem vándorol utamon Jézus, gond ésfélelem el nem ér…”Bizony velünk vándorol, veled vándorol utadon Jézus. Akkor is, amikor tudatában vagy ennek, de akkor is, amikor az élet gondjai elfeledtetik ezt, vagy elcsüggedsz, Ő melléd lép, mint az emmausi tanítványok mellé és enyhülést ad.

Így tégy bizonyságot az Élő Krisztusról, hogy az Ő tagja vagy és az Ő ígéretében biztos vagy mikor azt mondta János evangéliuma 14-ik részében, hogy „az én Atyámnak házában sok hely van, elmegyek, hogy helyet készítsek néktek…”

Az Úr Jézus ígéretei alapján az új ég és új föld mérhetetlen térségei várnak ránk és a Mennyei Jeruzsálem és nekünk adja a jövőt a feltámadás által, mint ahogy most is velünk van, hiszünk ígéretében, amikor azt mondta: „Íme, én tiveletek maradok, minden napon a világ végezetéig.

Ámen

Dr. Csete Szemesi István, ny. püspök

ÚJÉVI IGEHIRDETÉS

Lekció: Jn 14, 1-6

Textus: Jn 14, 1

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.“ Az új esztendő első istentiszteleti alkalmán elcsendesedünk és figyelünk arra az igére, amit Jézus mondott, és amelyikben üzenetet találunk, olyat ami minket elcsendesít, megnyugtat, reménységgel tölt el. Jézus ezeket a gondolatokat akkor mondta el a tanítványainak, amikor már készülődött a halálra. Már nagyon kevés idő volt hátra a nagypénteki eseményekig. Ő idejében, alaposan felkészítette övéit, az Ő tanítványait arra az időre, amikor Ő már nem lesz velük. Jól tudta, hogy nyugtalanság fogja betölteni az ő szívüket. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, és higgyetek ébnennem“. Jézus már tudta, hogy mi vár rá. Tanítványai hallani sem akartak arról, hogy Ő meg fog halni. Mi lesz ővelük? Hogyan fogják majd végezni az egész világra szóló kiterjedő szolgálatot, az örömüzenetnek a hirdetését? Azt tudták, hogy Jézusból erő árad feléjük, és az az erő képessé teszi őket minden szolgálatnak végzésére. De ha nem lesz többé velük, akkor mit csinálnak ők egyedül? Ne nyugtalakodjék a ti szívetek, se ne féljen, hangzik a jézusi biztatás egykor a tanítványok felé ma pedig felénk.

Az új esztendő első napjaiban a mi szívünkben is ott van a nyugtalanság, a bizonytalanságérzés és talán a félelem is. Olyan világban élünk, amelyben mindenkinek van oka a nyugtalanságra és a félelemre. Mindenki nagyon is tisztában van vele, hogy a nyugtalanság és a félelem a létbizonytalanság miatt van. Minden félelemnek és nyugtalanságnak a mélyén tulajdonképpen a halálfélelem van. Ezért mondja Jézus a tanítványoknak: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen. Azt hiszem így az új esztendő kezdetén a félelmes és nyugtalankodó szívű emberek között senki sincsen, aki ne szeretne megerősödni és bátran nekivágni ennek az új esztendőnek, amely ismeretlen, amelyikről nem tudjuk, hogy mit hoz reánk, és nem tudjuk, hogy milyen próbák elé állít bennünket. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, hangzik ismét a jézusi biztatás. Mivel vígasztalja Jézus a nyugtalankodó embereket? Azzal, hogy elindul egy úton, amely nem a nagypénteki keresztfán és a sírgödörben végződik. „Az én atyámnak házában sok lakóhely vamn, elmegyek oda, hogy nektek is helyet készítsek.“ És ha majd elmegyek, akkor újra visszajövök, hogy magamhoz vegyelek titeket. Ezzel az üzenettel valójában a félelemnek a gyökerét tépi ki szívünkből Isten. Nincs okunk félelemre és nyugtalanságra, ha visszatekintünk az elmúlt esztendő eseményeire, bármilyenek is voltak azok, megtanulhatjuk azt, hogy Isten vezet bennünket. Egyik bajból és veszedelemből a másikba is belevisz, de ott se veszi le rólunk a kezét. Azt mondják, hogy aki fél, az semmire sem tud menni, csak a bátor emberek viszik valamire az életben. Az is biztos, hogy bátorsága nem lehet annak, akinek szívében nincs hit.

Félelem is lehetne a szívünkben, hiszen mindennap érezzük, hogy egyre nehezebb, egyre közelebb sodródunk a véghez, és gyengül a mi erőnk. Egészen kicsi, jelentéktelen események kiborítanak bennünket, és nincs ellenállóképességünk, könnyen meghátrálunk, megfutamodunk. Milyen sok ember futamodik meg körülöttünk. Nemcsak azokra gondolunk, akik elmennek más országokba és gyökértelenné lesznek. Talán azok is, akik azt mondják, nem érdemes már élni. Nagyon nagy nyomorúság származik abból, hogyha ez a bátorság, az életnek a bátorsága, vagy az életre való bátorság hiányzik a mi szívünkből. Jézus azt mondja: az én Atyámnak házában sok lakóhely van, gyertek velem azon az úton, amelyen én haladok. Ezt támasztja alá az ige, amikor erről olvasunk, hogy: „Én vagyok az út az igazság és az élet.“ Én vagyok az út mondja Jézus, amely nemcsak azt jelenti, hogy Ő megmutatja milyen úton haladunk tovább, hanem azt mondja magáról, hogy Ő az út. Mi az értelme a jelentése ennek az igének? Az, hogy Ő velünk jön. Benne vagyunk, mozgunk és élünk és nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Én vagyok az út mondja Jézus, és veletek megyek egyik esztendőből a másikba és én fogom a kezeteket a kórházban, a megpróbáltatások közepette, ott leszek veletek munkahelyeteken, ahol az életnek válságos eseményeit élitek át. Rám mindig számíthattok, hogy majd ott leszek mellettetek akkor is, amikor már a család tagjai is lassan-lassan elmaradnak tőletek, és én fogom a kezeteket nagypénteken keresztül húsvét hajnaláig, mennybemenetel napjáig el nem hagylak titeket, és utána még közelebb leszek hozzátok, megerősödhettek és reménységetek lesz: Én vagyok az út az igazág és az élet.

Ha visszatekintünk az elmúlt esztendőre, akkor eszünkbe juthat a sok-sok út, amelyen jártunk. Mindenki utazott, még az is, aki el sem hagyta lakóhelyét. Mindannyian elég hosszú utat tettünk meg, 365 napig tartó utat, és ennek az útnak nagyon sok tanulsága van. Gondoljunk vissza azokra. Az örvendetes eseményekre, legyen tele a szívünk azért, amit átéltünk. A szomorú percekre és órákra is gondolhatunk. A veszélyes pillanatokra, amikor egészen közel voltunk a halálhoz. Nem a mi ügyességünk és találékonyságunk, hanem Isten segítő, megmentő és szabadító keze emelt ki bennünket a mélységből, a fenyegetett helyzetekből. Egy olyan út áll előttünk ebben az esztendőben is, amely még rengeteg ismeretlen tartogat számunka. Ugyanakkor reménységgel kell, hogy eltöltsön bennünket az a tény, hogy ezen az úton nem egyedül kell járnunk, hanem egy olyan útitárssal, aki soha nem hagy cserbe, aki fogja a kezünket, örömben és bánatban egyaránt. Bízzuk sorsunkat, életünket, erre a biztos útitársa az előttünk levő új esztendőben is, arra, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz.

Ámen.

Orosz Attila

A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK

Pál apostolnak a Korintusi első levél 13. 8.

A Biblia legszebb részéből olvastam fel az Igét, úgy is szokták nevezni ezt a részt, hogy a szeretet himnusza. Még egy nem vallásos ember is gyönyörködik, amikor hallja ezeket a szavakat. Most azonban nézzük meg, hogy mit jelentenek e szép szavak.

E világ szeretet hiányában él. Egy idős ember, amikor érezte, hogy nem sok ideje van hátra ebből a földi életből azt mondta a családjának, hogy ha ő meghal, akkor a fejfájára azt írják neki, hogy „meghalt szeretet éhségben.”

Nézzük meg, hogy hogy van a mindennapi életben az, hogy a szeretet soha el nem múlik. Ha pár évtizedet idegenben töltünk és hazamegyünk, látjuk, hogy a régi ismerős házak elöregedtek, a családi ház is mintha fogyna, elöregszik. A régi jó erőnek örvendő ismerősök megváltoztak, elfogyott az arcukról a mosoly, erejük is elfogyott, látásuk, hallásuk is meggyengült és már sokan a szomszédságból elfogytak, meghaltak. De a bútorok is elöregednek, elfogynak. Régi gyermekkori iskolánk is már elfogyott,a kortársak is megfogytak. A régi terek, erdők, ligetek is elfogytak.

Azt is nézzük meg most hogy a nem anyagi dolgok hogyan fogynak el. Egy ifjú pár nagy szerelem után megkezdte a közös életét.Pár hét múlva a fiatal férj elkáromkodta magát, ezt hallva a fiatal feleség megretten, eddig csak szép szavakat hallott a férfitől, most meg így is tud beszélni? Máskor meg a fiatal asszony szólalt meg így: hogy anyád biztos jobban csinálta volna. A fiatal férj is meg- rendült. Lassan múlik a szeretet, mi lesz pár évtized múlva ki tudja? Lám a szeretet fogy, a békesség, a jóság, a megértés, a szép szavak is.Egy fiatal házaspár minden munkanapon kézenfogva mentek a mukahelyükre. Elmúlt egy - két évtized és még mindig kézenfogva mentek a munkába is és hazafelé is. Egyszer csak a feleség egyedül ment a munkahelyére feketében. Mi történt? Megtudták, hogy a férj öngyilkos lett. Elfogyott a szeretet.

A tanúlság, a bűn megeszi a szeretetet. Akármennyire is szépen jól tudunk élni, a beszédünkkel, a természetünkkel, a lényünkkel, a bűn jön elő amiben születtünk, és felemészti az emberi kapcsolatokat, a barátokat elveszítjük.

Ha elfogy a szeretet, akkor miért írja az apostol, hogy a szeretet soha el nem fogy? Tévedett? Lám a bűn megeszi a szeretetet, még azt a kicsit is ami van az emberben, akkor mi a teendő?

Egy hat-hét éves kigyermek mindennap látta, hogy a szülei este Bibliát olvasnak, az apa röviden elmagyarázta a bibliai részt és hangosan imádkozott az apa és az anya is. A gyermek ezt figyelte csendben. Egy nap megkérdezte a kisgyermek az anyját: - Ki az az Isten, akihez ti imádkoztok?

Tudod, kifiam Isten a „ forrás”. Olyan forrás, mint ahogy a folyóknak is vannak forrásai és később más folyók is csatlakoznak hozzá és egy nagy hosszú folyó lesz belőle. Isten is forrás. Ott van Nála a szeretet, a békesség, és kifogyhatatlan. Ez az Isteni szeretet a mennyből állandóan árad az emberek szive felé. Aki kinyitja a szivét a szeretet előtt, abba beömlik a mennyei szeretet és szereti a másik embert, meg tud bocsánati a másik vétkes embernek. És ez a szeretet soha el nem múlik. A golgotai kereszten is áradt a gonosztevők szive felé Isten szeretete. Az egyik megnyitotta a szivét és elismerte, hogy bűnös, és méltán szenved a kereszten. Elismerte azt is, hogy Jézus igaz, nincs benne semmi bűn. Sőt hitte, hogy Jézusnak van egy örök országa, ahol Ő a király. Kérte is a gonosztevő, hogy „ emlékezz meg rólam a te országodban „. Jézus azt válaszolta neki: „ Még ma velem leszel a paradicsomban.”

Isten szeretete soha el nem múlik. Ez a szeretet megtudja változtani a bűnös embert. Ott a kereszten a latort, a századost változtatta meg. Pál apostol is egy nagyon bűnös ember volt. Üldözte a keresztyéneket, és sokakat az ő parancsára megvertek, börtönbe vetettek, sőt meg is öltek. El is ismerte Pál apostol, hogy ő a bűnösök között az első, mert üldözte Jézus Krisztust.Mindenki bűnben születik. Meg kell engednünk, hogy Isten szeretete áradjon rajtunk keresztül a másik ember és Isten felé. Így soha el nem múlik a szeretet. Isten szeretet. Ő sosem múlik el.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, te ott a kereszten a mi bűneinket vitted fel a keresztre és helyette szeretetet adsz. Köszönöm, hogy az én bűnömért is szenvedtél, kérlek rajtam keresztül is a te soha el nem múló szereteted áradhasson, mert így lehetek kedves Isten előtt, és ezért kaptam életet, ez az élet értelme, hogy szeretem az Urat, és felebarátomat. Kérlek hallgass meg, és dicsőitelek hatalmas tettedért! Ámen.

Az Úr ezt mondja Jeremiásnak a Jeremiás könyve 31.rész 3.versében.” Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen”.

Marton Ilona, lelkésznő

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

János evangéliuma 1O. rész 17-18. versében így: " Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet..."

Boldog, aki megbékél Teremtőjével.

Szeretett Testvéreim!

Mit használnak nehéz gondjaink? Mit használ nekünk mi jaj-szónk, Minden reggel fohászkodásink, hogy rosszul van a mi sorsunk? Keresztünket és bánatunk Csak nagyobbítja sírásunk. Oh legyünk csak kis csendességben, S magunkban megelégedjünk, Várjuk Őtőle békességben, Azt, amit rendelt felőlünk...

Boldog, aki megbékél Teremtőjével és odahajtja vállait a teher alá csendesen, amit Ő kimért neki.

Mindannyian érezzük a jelen szenvedéseit. Sokfajta nehézséggel küszködünk: családi, egészségügyi, munkahelyi problémák keserítik meg az életünket. Ezalól a keresztyének sem kivételek, hiszen sokszor talán még nagyobb és súlyosabb gondokkal küszködnek, mint a hitetlenek.

Mi azonban abban különbözünk a hitetlenektől, hogy nekünk reménységünk van, mely nem szégyenít meg. Még akkor sem, ha mások nevetségesnek tartják a mi reménységünket. „A jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk…”-írja Pál apostol. A jelen szenvedései tehát ellentétben állnak a jövendő dicsőséggel. Ezt a témát Pál három pontban fejti ki:

1./ Előszöris a teremtett világ sóhajtozásáról ír: „a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára…”

2./ Másodszor az apostol megemlíti Isten gyermekeinek sóhajtozását, mert nem csak ez a világ, hanem mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva testünk megváltására.

3./ Harmadszor szól a Lélek sóhajtozásáról, mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

A Lélek tudja igazán, hogy mit és hogyan kell kérnünk. Mi csak azt tudjuk, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Sokszor nehezen viseljük el, amikor hibázunk, vagy nem tudunk elég jók lenni. Ha valami nem megy, vagy nem úgy sikerül, ahogyan szerettük volna, akkor csalódottak leszünk, összetörünk, letargiába, depresszióba esünk. Ezekben az állapotokban perceket, órákat benne lenni is hosszú idő, és vannak olyanok, akik éveket, sőt, évtizedeket töltenek el így. Szembesülünk a korlátainkkal, amit sokszor életképtelenségnek könyvelünk el, mondván: mi nem erre a világra valók vagyunk. Ebből a gondolatmenetből eljuthatunk az önvád, a harag, a szorongás kínzó állapotába.

Nagyon nehéz ilyenkor elfogadni és hinni azt, hogy Isten ezeket az állapotokat is fel tudja használni a mi javunkra. Pedig ez így van. Sokszor nem tudjuk felfogni, megmagyarázni, hogy Isten miért bocsát ránk betegséget, lelki szenvedést, amit még lehet, hogy nehezebb feldolgozni, elviselni, mint a testi kínokat. Az Ige szerint tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. Isten nem akar vádolni minket, nem is akar lemondani rólunk, hanem a nehéz helyzetekben is bátorítani akar: „Gondolt ránk megaláztatásunkban, mert örökké tart szeretete…” -mondja a zsoltáros.

Jézus többször is elmondta azt, hogy Ő nem az egészségesekhez jött, hanem a betegekhez. Amikor gyengék vagyunk, akkor vagyunk erősek, mert minél üresebbek vagyunk, annál több hely marad bennünk az Úr Isten erejének. Ez jelentheti a győzelmet a nehéz helyzetekben. Hálát kell adnunk Istennek, hogy Ő nem elítélni akarja az emberiséget, hanem megmenteni. Ezért küldte el Egyszülött Fiát ebbe a világba. De azt is tudni kell, hogy Isten Igéje azért ítél meg minket, hogy abba belenézve rádöbbenjünk gyarló voltunkra és megpróbáljunk másként élni, s ezáltal az örök kárhozattól megszabadulni. Ez a cél, amihez elérni igyekszünk.

Az egészen bizonyos, hogy a leghosszabb szenvedéseink is egyszer véget érnek. Mint ahogyan az egyik szép katonadalban megfogalmazódik: „Minden elmúlik egyszer, Minden végéhez ér, Minden december új májust ígér…” Tengeren az apály nem húzódik vissza örökké, a dagály ismét visszatér. Az éjszaka nem borul ránk véget nem érő sötétséggel, egyszer felvirrad a hajnal, és ránk ragyog a nap aranyló fénye.

Lehet, hogy minket is súlyos próbára tett az Isten. Lehet, hogy elveszítettük azt, akit nagyon szerettünk. Lehet, hogy elveszítettük tárgyainkat, vagyonunkat, vagy a betegség fájdalmai kínoznak. Lehet, hogy a barátaink, ahelyett, hogy vigasztalnának, minket okolnak mindazokért a nyomorúságokért, amik értek minket. Sőt, még a családunk is hátat fordít nekünk és magunkra hagy minket. Sokszor ott van a szánkon a panasz, amit a 445. ének szerzője így ad vissza: „Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, hogy ha szeretsz, miért súlyt vessződ engemet?”

A Zsidókhoz írott levélben ott találjuk a választ: „Akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad…” Nyilván nehéz ezt elfogadni, de jó tudni, hogy az Úr Jézus Krisztus minden kínunkat és félelmünket már átélte, és érti is azokat. Hálát kell adnunk az Ő szeretetéért. Egy lelkigondozó mesélte el azt, hogy amikor a depresszió mélységeit járta, egyik kollégája kioktatóan a fejéhez vágta azokat a szavakat, melyeket Jób barátja, Elifáz vágott oda a szenvedő Jób fejéhez: „Íme, sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted; most, hogy rád jött a sor, zokonveszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!”

Ez a lelkigondozó sokakon segített, és éppen azok fordultak el tőle, amikor ő szorult segítségre. Sok baj és nyomorúság közt hátat fordíthatott volna az Úr Istennek. De Isten megőrizte hitét. Meggyógyította a depresszióból, amikor az orvosok bevallották, hogy nincs segítség számára. Ennek ellenére nem bánta meg, hogy másokon segített, mert Isten mindig adott neki annyi erőt, amennyi mások segítsége nélkül is elég volt számára.

Milyen csodálatos lenne, ha egyre többen mondhatnák el magukról az ének szavait: „Sok baj között, erőd volt és örömöd, szárnyával takarva védett…”

„Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Még a betegségek, a szenvedések is. Lehet, hogy Isten nem gyógyít meg a betegségemből, mert a betegséggel is célja lehet, de még akkor sem tagadhatjuk meg Őt, ha nem úgy alakul az életünk, ahogyan szerettük volna. Máté evangéliumában olvassuk: „Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” Egy fiatal hölgy mesélte önmagáról azt, hogy 33 évesen kemoterápia várt rá mellrák miatt. Félt, hogy 3 éves kisfiának anya nélkül kell felnőnie, és félt, hogy nem lesz elég erős, hogy kibírja a kezelést. Tudta, hogy Isten, a gyülekezet, a szerettei fontosak számára, a külsőségek, az öltözködés nem lényeges. Azután elkezdett hullani a haja. „Tudtam, hogy a hajam elveszítése nem fontos, mégis napokig sírtam miatta…” – mesélte, majd így folytatta: „Állandóan Istenhez imádkoztam, hogy a lényeges dolgokra tudjuk koncentrálni, de semmi sem tudott kizökkenteni a kétségbeeséstől. Tudom, hogy ez csak a hajam, de kérlek, vígasztalj meg segíts nekem. Könnyekkel a szememben kinyitottam a Bibliámat, és szemem ezeken a szavakon akadt meg: „Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva…” Addig a napig nem tudtam igazán hinni, hogy Istennek az ilyen apró dolgokra is gondja van, de ott, abban a pillanatban megértettem, hogy bármilyen kicsi, vagy bármilyen nagy is a problémánk, Isten törődik velünk és segít nekünk.”

Szeretett Testvéreim! Sokfajta nehézség keseríti meg az életünket. Sokszor úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, mert a gondok elhatalmasodnak felettünk. De könyörögnünk kell, hogy legyen erőnk végighaladni azon az úton, amit Isten jelölt ki számunkra.

Mindannyian tapasztaltuk, hogy a várakozás milyen nehéz dolog. Várni egy új munkával kapcsolatos döntésre, várni egy orvosi vizsgálat eredményére, várni arra, hogy egy akaratos gyermek visszatérjen Istenhez- rengeteg időt töltünk el várakozással. Sokszor arra gondolunk, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha Isten alkalmazkodna a mi időbeosztásunkhoz. A várakozás azonban hasznos is lehet. Ha visszanézünk eddigi életünkre, láthatjuk, hogy amíg várnunk kellett, megtanultunk imádkozni. Elkezdtük az életünket annak tükrében nézni, ami Isten elképzelése lehet számunkra. Megtanulhattuk azt is, hogy nem mindig tudjuk a helyes választ a körülöttünk zajló eseményekre- de Isten tervei jobbak és nagyobbak annál, amit mi valaha is el tudtunk képzelni.

„Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Bízzunk az Úr Istenben, mert Ő mindig hűséges volt hozzánk a múltban is, és hűséges lesz a jövőben is. Ezt a reményteljes üzenetet vigyük magunkkal. Ámen

Írta: Cseri Kálmán

P Ü N K Ö S D

„..én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek…” János ev. 14, 16.

Jézus búcsúzik a tanítványaitól. A tanítványok félnek, hogy egyedül maradnak. Jézus félelmüket eloszlatja ezzel az ígéretével, hogy másik Párfogót ad. Az Atya másik Párfogót ad, aki velük lesz, sőt bennük lesz.

Jézus szavaiból három fontos dolgot tudunk meg:

I. Miért nevezi Jézus a Szentlelket Pártfogónak? Nagyon gazdag kifejezés ez. A Szentlélek Vígasztaló is, Ő tud megvigasztalni bennünket a nagy bajban, nyomorúságban is. Ennél még többről beszél Jézus. Pártfogó azt jelenti, hogy Valakit odahívhatok, hogy segítsen, Valaki mellém áll és elmondja helyettem, amit kell, képviseli érdekemet, mert én járatlan és erőtlen vagyok. Pártfogó azt jelenti, hogy Valaki új reményt, erőt ad. Mindenki rászorul erre a biztatásra. Sok a kedvét vesztett ember, harcol valamiért, él ezen a világon és belefárad az életbe, a csalódásokba, nem is gondolják, hogy lehet mindent újrakezdeni. Nagyon kell nekünk a Pártfogó a Védőügyvéd, amikor a Sátán vádol majd bennünket a lelkiismeretünkben, mert nem tartottuk meg az Igéjét. Ez a pünkösdi ígéret: van Pártfogónk A Szentlélek, aki mellém áll, segít, sőt mindörökké velem van, bennem marad.

II.Miért van szükségünk pártfogóra? Egy történettel hadd magyarázzuk el. Egy két éves kifiú elkóborolt otthonról. Leült egy forgalmas út mellett és nézte az autókat. A közelben kaszálta a füvet egy ember. Feltűnt neki az elhagyott gyermek a útszélen. Vihar is közeledett, segíteni akart neki. A gyermekhez ment és nevét kérdezte, de a gyermek nem tudta megmondani a nevét. Ahogy nézegette az ember a gyereket, úgy látta, hogy hasonlít egy ismerősére. Fogta a gyereket és elvitte oda. Kiderült, hogy annak a családnak a kisgyermeke volt. Az apa mérgében meg akarta verni a gyermeket, de megmentője kérte hogy ne bántsa. S beszélt a kisfiú helyett, elmondta mi hogyan történt. Így kóboroltunk mi is el otthonról, az Atyánktól. Magunk se tudjuk már hol vagyunk, csak érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön, s nem tudunk hazatalálni. Ezért jött utánunk Jézus, aki felemel bennünket az élet országútjáról és hazavisz az atyai házba. S mikor majd az ítélőszéke elé állunk, Ő válaszol majd helyettünk, és kéri az Atyát, hogy Őérette ne büntessen minket!
Jézus amikor eltávozott övéitől, biztosította őket, hogy így sem maradnak egyedül, hanem az Ő Lelke által továbbra is velük marad. A Szentlélek nálatok lakik és bennetek marad. Ilyen Istenünk van, nem hagyja, hogy meghaljunk, ha el is kóboroltunk, hanem két kézzel nyúl utánunk. Olyan Pártfogót küld, hogy megmeneküljünk a bűnünk miatti ítélet elől. Ezzel megnyitotta az Isten országába vezető utat, mert a Szentlélek kisérő, hogy el ne tévedjünk az úton. Nélküle elvesznénk és eltévelyednénk. Valamint a Szentlélek ezen az úton elindít és végigkísér. Ezért van szüksége RÁ mindannyiónknak.

III. Kik kaphatják meg ezt a nagy ajándékot? Mindenki, aki elfogadja. Olyan ügyvéd Ő, akit hívni kell és segítségre készen áll. János Jelenések 3,2O” Ime az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót ahhoz bemegyek és annál maradok”. Az kapja, aki hittel befogadja. Alapigénk szerint a világ nem kaphatja meg, mert nem fogadja el. A világ az, aki nem számol Istennel az életében. De aki felismeri élete sok csődjét, aki elhiszi, hogy van Pártfogó Jézus személyében, aki kész befogadni Őt és Szentlelkét, annak megnyílik a szeme és lát , és akkor megnyitja a szívét is. Akinek a szíve is megnyílik, az engedelmeskedik az Ige parancsainak. Az ilyen ember más lelkülettel kezd élni, rábízza magát mindenestől az Urra és bízik abban, hogy minden rendben lesz. Új ember lesz, Isten Lelkétől áthatva, vezérelve lesz. Sőt igyekszik másokat is Jézushoz vezetni, s így nem csak vele lesz a Szentlélek, hanem BENNE is. Más lenne az életed, ha befogadnád a Szentlelket és engednéd, hogy éljen benned. Isten most kínálja nekünk is, fogadjuk el a Nagy Ajándékot. Imádkozzunk és higgyük el: ”Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le ránk.”

Volt egy kislány. Aki nemcsak kicsi korában anyáskodott, hanem később is. Az iskolában is.
A kisebbekre ráadta a kabátot, megkötötte a kendőjüket, megfésülte őket, meg néha hazakisérte a kisebbeket. Elhatározta, hogy ő tanitó néni lesz. Gyógypedagógus lett. A lelkésznek is elmodta a munkában szerzett tapasztalatait. Közben férjhez ment. Amikor a lelkészhez elment, örömmel számolt be a munkájáról, de most másról is beszélni kezdett. Szereti azokat a gyermekeket, akikkel dolgozik, de most valami egész másról beszélt nagyon-nagy örömmel, éspedig arról, hogy egy gyermek a szive alatt nő. Ez a gyermek más, mint azok, akikkel dolgozik. Ez benne van: Itt van belől, mondta. Ez egészen az enyém.

Igen így volt ez az első Pünkösd alkamával is. Addig a tanítványokkal volt Jézus, most ezután Bennük volt „ a szivük alatt”. Így kell bennünk is lenni a Szentléleknek.

Ámen.

Marton Károly, lelkipásztor - esperes

HÚSVÉT A FELTÁMADÁS FÉNYÉBEN

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják élnek.“ Jn 5, 25

A húsvét a keresztyén világ egyik legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe. Mi református keresztyének a húsvétot tekintjük valójában a „halottak napjának“. Ezért a mostani húsvéti ünnepen az egyik legvitatottabb és legnehezebb témát járjuk körül, a Szentírás tanítása alapján. Ez pedig a feltámadás kérdése.

Felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e az, amit a fent idézett bibliai vers állít? Lesz olyan idő, amikor a halottak meghallják Isten Fiának a szavát és feltámadnak? Elmondható-e erről az időről, amelyben mi élünk, hogy a halottak hallják Isten Fiának szavát? Az egész Szentírás legnehezebb kérdései közé tartoznak ezek. Nemcsak a Szentírás embereit gyötri ez a kérdés, a mi kérdéseink is ezek. Talán úgy is mondhatnánk, hogy életünk létkérdéséről van szó. Nemcsak temetési szertartások alkalmával, a koporsó mellett állva foglalkoztat, amikor mások fájdalmában osztozunk, hanem egész életünket betölti ez a kérdés. A halállal szinte naponkénti találkozásunk van. Betegségek és fájdalmak gyötörnek, amelyek mind-mind a halál előhirnökei. Akár akarjuk, akár nem, szembetaláljuk magunkat vele. Érezzük, hogy testünkben hordozzuk a halál csíráját. Meg kell döbbennünk, ha arra gondolunk, hogy mindenünkre a halál ütötte rá a maga pecsétjét, s mindent és mindekit elszakít tőlünk, azt is, aki kedves nekünk. Egyetlen egy biztos dolog van az életünkben: a halálnak a ténye. Mindenre találunk valamilyen magyarázatot, csak éppen a halál előtt állunk tehetetlenül. Magát a feltámadás kérdését sem tudjuk megérteni. Csak kételkedünk benne.

Igazából nem is arra van nekünk szükségünk, amit mi mondhatunk a halálról és a feltámadásról. Van illetékesebb is, aki szólhat ebben a kérdésben. És ez az, aki maga már megjárta azt az utat, amely még előttünk van. Legyőzte a halált, amelyik nekünk a legnagyobb ellenségünk. Ebben az igében az szólít meg minket, aki ezen a nehéz úton segítségünkre akar jönni: aki a halálból az életre akar vezetni. Az a Krisztus áll meg ezen az ünnepen is közöttünk, aki elmondhatta magáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él.“ (Jn 11, 25) Jézus a földbe vetett gabonamaggal szemléltette a halálnak és a feltámadásnak titkát. Az ősszel a föld mélyébe vetett gabonamag elrothad, és tavasszal kihajt belőle az új növény. Vele is ugynaez történt. Nagypénteken elvetette Isten őt a föld mélyébe. Meghalt, és három nap múlva dicsőségesen feltámadt ugyanabban a testben, amelyet megfeszítettek. Isten majd a vetés idején, amikor életünk lejár ezen a földön, a markába vesz és elvet a föld mélyébe. Ott elrothadunk, porrá leszünk. De tavasszal, majd az utolsó ítéletkor, amikor Jézus Krisztus ismét eljön erre a földre ítélni elveneket és holtakat, ezt a porrá lett embert feltámasztja, és beveszi a maga örökkévaló országába. Miképpen fog ez megtörténni? Lehetséges-e, hogy a porrá lett ember ismét életre keljen? Ezekre a kérdésekre nem tudunk megfelelni. A hívő ember csak egyet tud mondani: Istennél semmi sem lehetetlen. Nála a lehetetlennek tűnő kérdések is lehetségesek lesznek. Az az Isten, aki egyetlen szavával létre tudta hívni ezt a világmindenséget, aki fenn tudja tartani és igazgatni a teremtett világot, aki fel tudta támasztani az Ő egyszülött Fiát a halálból, miért ne támaszthatna fel minket is? Igénk úgy beszél Istenről, mint aki mind ez ideig munkálkodik. A mi megtartatásunkon munkálkodik. Így is mondhatnánk: előkészít a feltámadásra itt a földön. Nem tudjuk miképpen lesz a halottak feltámadása. Csupán annyit tudunk, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta Isten a halálból. Ezt a feltámadt Krisztust emberek látták. Hitetlen tamások győződtek meg arról, hogy valóban az a Krisztus áll előttük, akinek a megfeszítését szemlélhették. Nem célunk, hogy a hitetlen embereknek fejtegessük a feltámadás titkát. Szem nem látta, fül nem hallotta dolog ez. Csak hittel lehet hozzá közelíteni.

Nem tudunk felelni arra a kérdésre, hogy miképpen lehetséges a halottak feltámadása, de bizonyságot tudunk tenni arról, hogy az anyaszentegyház közösségében, a feltámadott és ma is élő Krisztus testében megtapasztaltuk az Ő új, örökéletre támasztó erejét. Mi az anyaszentegyházban minden istentiszteleten tanúi vagyunk a bennünk munkálkodó Krisztusnak. Lehetséges az, hogy a halottak meghallják Krisztus beszédét, és átalmenjenek a halálból az életbe? Igen, lehetséges. Húsvétkor mint haldokló és halott emberek megyünk az Isten házába, és úgy távozunk el, mint akik megmenekültek a kárhozatból, a halálból. Jó lenne, ha a mostani húsvéti ünnepek alkalmával is minél többen megtapasztalnánk ezt a csodát.

Ámen.

Orosz Attila esperes - lelkipásztor

Lekció: Lk 2, 1-20

Textus: Ján 3, 16

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“

 

ISTEN VÉGTELEN SZERETETE

Ünneplő Gyülekezet, Kedves Testvéreim! Lassan ismét mögöttünk van egy év, elérkeztünk karácsony havába, egészen pontosan karácsony ünnepéhez. Amikor újra a karácsony csodájáról kell szólnunk, elbizonytalankodva tesszük fel a kérdést magunknak: vajon tudunk-e még valami újat mondani a csodálatos karácsonyi eseményről? Emberileg nézve egészen biztos, hogy nem, de Isten Szentlelke újra és újra megvilágítja előttünk a karácsony csodájának üzenetét. Nézzük meg most, mit is üzen Isten számunkra 2012 karácsonyán?

A karácsonyi evangélium vagy más kifejezéssel a karácsonyi örömüzenet, nemcsak a karácsony napján a templomokban megjelenő gyülekezeteknek szól, hanem kivétel nélkül mindenkinek, az egész világnak. Tehát nem csupán azoknak kell tudomást szerezniük róla, akik meghallgatják az ünnepi igehirdetést, hanem hívőknek és hitetleneknek, templombajáróknak és templokerülőknek, keresztyéneknek és nem keresztyéneknek egyaránt. Mindezt figyelembe véve nézzük meg röviden, hogy miről szól a karácsony, és hogyan válik teljessé a mi ünnepszentelésünk karácsonykor? A karácsony Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Mint minden születésnapi ünnepléskor, úgy most is a múltba tekintünk vissza. Megemlékezünk az első karácsony minden szépségéről és áldásáról, és visszagondolunk a magunk sok-sok kedves, örömteli vagy szomorú karácsonyára. A karácsonyi evangélium arra is figyelmeztet bennünket, hogy karácsonykor ne csak a múltra, hanem a jelenre és a jövőre is tekintsünk. Így lesz a mi ünnepszentelésünk ez esztendő karácsonyán is teljes és Isten igéjének mindenben megfelelő.

Sokan a szeretet ünnepének is mondják a karácsonyt. Itt elsősorban Isten kimondhatatlan szeretetére kell gondolnunk, hiszen „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ (Jn 3, 16). Karácsonykor megszületett az Úr Jézus Krisztus, a mi Megváltónk. Eljött az Embernek Fia ebbe a világba. Édesanyától született, mint bárki más, pólyába helyezték, akárcsak a csecsemőket azóta is, ugyanúgy osztozott a gyermekkor nyomorúságában, mint akárki a korabeli gyermekek közül. Az evangélium leírása szerint, még bölcsője sem lehetett az istállóban, ahol először találkozott a világgal. Ifjúkoráról keveset tudunk. Szinte az ismeretlenségből emelkedett ki. Minden más név fölé nőtt így, mint páratlan személy, akinek nincs elődje és uódja, mert Ő az Embernek Fia. A kivételességét és páratlanságát szemlélteti az a tény is, hogy az egész emberiség az ő születésétől számítja az időt. Benne a láthatatlan és örökkévaló Úr öltözött emberi testbe. Az az Úr, aki teremtette a világot és az embert. Nemcsak teremtette, hanem fenntartja és kormányozza a mindenséget. Ő az, aki Ura életnek és halálnak, egészségnek és betegségnek, jelenvalóknak és eljövendőknek. Ez a véghetetlen hatalmú Úr lett testté karácsonykor. Ő nem csupán a maga országába és korában élőkhöz jött el, hanem minden idők és helyek valamennyi emberéhez. Amiként egyszer testben megszületett, eljött úgyanúgy ma is beleszületik karácsonykor, karácsony előtt és után egyaránt a szívekbe. A mi karácsonyi kérdésünk így hangzik: vajon az Embernek Fia beleszületik-e a mi és az én személyes életünkbe, életembe? Ezzel a kérdéssel állít karácsonyi döntés elé bennünket az Úr?

Karácsonykor a legtöbb ember szívét egyfajta csodálatos érzés hatja át. Ilyenkor talán jobban tele van az emberek szíve szeretettel, mint máskor. Ennek egyik megnyilvánulási formája az ajándékozás, a karácsonyfa feldíszítése, a különböző ünnepi programok. Ezeknek az a hátrányuk, hogy eltakarják előlünk azt, akinek legjobban kellene örülnünk - Jézus Krisztust. Karácsony ünnepének ő áll a középpontjában. Ő hozza el nekünk az igazi szeretetet és békességet. Az a szeretet, amely nem tőle származik, az hamis szeretet. Az igazi szeretet és békesség, amely be kellene, hogy töltsön minden szívet, Jézusnak a békesség fejedelmének az ajándéka. Ott, ahol e két dolog nem hiányzik, boldogság van.

Ügyeljünk arra, hogy a karácsony ne ún. népünnepély legyen, hanem Krisztus ünnep. Karácsonykor mi is ajándékozzunk szeretteinknek, embertársainknak, jóakaratot, szeretetet, megértést és békességet. Végezetül a karácsonyi evangélium egy különösen nagyon szép és mindig időszerű igeversével kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat.“ (Lk 2, 14)

Ámen.

Orosz Attila lelkipásztor - esperes

REFORMÁCIÓI IGEHIRDETÉS - 2012

Hallgassuk meg Isten Igéjét, amint irva található a Jelenések könyve 2 részé-nek 25-ik versét:... „amitek van azt tartsátok meg, amíg eljövök”..

Kedves Testvéreim! A reformáció ünnepén mindig is feltesszük a kérdést, mi is a lényege annak, amit a mai napon ünneplünk? Csak történelmi emlékünnep-e ez vagy pedig sokkal több? Bizony több, mert azt ünnepeljük, hogy négy és fél évszázada Isten embereket küldött, akik az evangéliumot helyesen hirdették ismét, vagyis azt a jó hírt, hogy a bűnbe került emberiség minden egyes tagja Isten előtt megállhat bátorsággal, ha az ő kegyelmében hisz és bizalommal fordul bűnének bocsánatáért Istenhez.

A reformáció kora előtti évszázadokban a Szent Írás tanítása helyett inkább a hagyományok kerültek túlsúlyba, tehát az amit az ember csinált, az ember mondott, az ember épített valamiféle bábel toronyként, ami beárnyékolta, el-fedte Isten Igéjének a tiszta voltát és Istennek kegyelemből való idvezítését.

A reformátorok ismét az Isten Igéjének a szuverenitását ismerték el és szinte ugyanaz a folyamat játszódott le, mint az Úr Jézus születése előtti korszakban. Akkor is az ember dolgozott ki, csipkézett ki saját magának megfelelő, kellemes de Isten Ígéjétől távol álló, vele meg nem egyező rendszert, aminek rettenetes gyümölcse a keresztfára adott Megváltó, az emberi nem legnagyobb félrelépése.

Ez történt a középkori egyházban élőkkel is, a drága kincset az evangélium hirdetését, Isten élő Igéjének tekintélyét kezde felváltani, majd majdnem teljesen felváltotta az emberi tekintély és bölcsesség hirdetése, amit nem vetettek össze, nem mértek le az Ige mérlegén.Ebben a szomorú helyzetben adott a Szent Lélek világosságot, kegyelmi ajándékot a kor legnagyobb istenkeresőinek, Luthernek, Kálvinnak, Zwinglinek és a nemzeti reformátoroknak Európa sok országában, hogy ISTEN IGÉJÉT ismét a szomjas szívekre helyezzék.

Sajnálatos, hogy mint az Ő és Új szövetség mesgyéjén is, az emberi bölcsességet és hagyományokat tisztelők: heves ellenállásába ütközött az Isten Igéjének az újra felragyogtatása. A reformátorok minden támadástól a Szentírásból táplálkozva védekeztek, megvallva azt, s mi is valljuk, ha szivünk- ben Krisztus a király, akkor nekünk senki nem árthat.

A reformáció egyházainak a szabadsága abban fejezödőtt ki és ma is ebben fejeződik ki, hogy az élő Isten minnél teljesebb szolgálatába állhatunk, az emberi tévtanításoktól óvakodva, megszabadulva és az emberi tekintély felett: Isten szavának a tekintélyét tartjuk teljes tiszteletben. A felolvasott szent Ige alapján ezt is akarjuk megtartani.

Azért akarjuk mindezt megtartani, hogy örvendezhessünk Teremtő, Megváltó és Megszentelő Istenünknek, boldogok legyünk Vele, ahogy a Szentírás alapján Kálvin már Genfi Kátéjában is így összegezi ezt, valamint a második Helvét Hitvallás is.

A reformáció tehát Isten Igéjénekaz újra való felfedezése több évszázados lelki süketség után és a Szent Lélek gyümölcseinek meglátása ugyanannyi idei lelki vakság után és azokbnak a begyüjtése naponként.

Isten a reformátorokat és most minket is közvetlenül vezet Igéje által és nem emberi közvetítőket, közbenjárók által. Maga ihleti meg és teremti ujjá az emberi szívet. Isten Szent Lelkét nem lehet bezárni intézményekbe, központokba. Nem földi intézmény bizonyítja Krisztust, hanem Krisztus maga, szuverénül embertől nem befolyásolhatóan bizonyítja az Ő Egyházának létét, gyülekezeteit, hozzá tért és benne élő tagjait.

Az Egyház tekintélyét a Szent Lélek mutatja meg szabadon és enem örökletesen, nem emberi kormányzati tekintélyen alapul.

A reformációban, az akkoriban is, és a külömböző keresztyén hagyományokban élő egyházak reformációiban a Biblia igaz tanítása fejeződik ki: Isten Szent Lelkét alázatosan hagyni kell, hogy az Egyházat át és áthatva megujítsa azt és szakadatlanul megtöltse az egyházi élet minden keretét és formáját. Mindebben mindeneket az Igéhez kell mérni és viszonyítani.

Református örökségünk javait, kincseit szívesen osztjuk meg minden igaz kereső, más felekezet tagjaival, annélkül, hogy elvárnánk, hogy hagyományukat másképp nevezzék.

Ezt nemzeti vonalon is hisszük, hogy így van, idézve a katolikus Illyés Gyula versét: A reformáció genfi emlékműve előtt.” címűt, amelyben felteszi a kérdést:

„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem..” hangzik a rövid megfellebezhetetlen válasz.

Ezt úgyszintén ökuménikus vonalon is hisszük. Idézem Dr. Szathmáry Sándor református theológiai tanárt:..” Nyilván olyan értelemben nem ért célhoz a reformáció, hogy a katholikus egyház nem vált reformátussá.Ez azonban nem is lehetett cél. A cél az volt, hogy az egyház Krisztus igazságához, a Bibliához jusson közel. Ez pedig megtörtént, hiszen a II. Vatikáni Zsinat nyomán 400 éves lemaradást hozott be a római egyház és a Biblia iránti nyitottsága, a Krisztus kegyelmének megfogalmazása terén jelentkező gazdagság nem kerülheti el figyelmünket, mert ezzel a reformációt tagadnánk meg. Elindult egy folyamat, amelyben ma az ökuménikus szellem nélkülözhetetlen. A cél nem az, hogy a másik fél legyen református, hanem az, hogy az Igazsághoz jusson közelebb. Keressük közösen az igazságot, mert az Igazság nem itt és ott van, hanem az Igazság Krisztusban van és csak az egymás iránti nyitottságban lehet ezt közösen megtalálni. Ha szenvedélyesen közösen keressük az igazságot, akkor a reformáció igazsága beteljesedett. Mindenki maradjon a saját felekezetéhez hű, de Krisztusban egymás iránt tiszteletben éljünk..” Eddig az idézet.

Imádkozzunk így egymásért, különböző felekezetű tagjai Krisztus Egyházának, hogy a Megváltónk által ránk bízott kincset megtartsuk az Ő dicsőséges visszajöveteléig, amikor nem azt nézi, milyen hagyományhoz tartozunk, hanem azt, hogy: hogy szerettük viszont Őt, az egész Egyház Fejét, Aki magát adta érettünk, hogy megszabadítson a bűn és halál rabságától és megnyitotta előttünk az üdvösség kapuját.

Ámen.

Dr. Csete Szemesi István, püspök

AKIT JÉZUS SZERETETT

János 21,4-7 21,15.

Köszönjük Urunk, hogy egészen Rád bizhatjuk magunkat. Kérünk, cselekedd meg Urunk, hogy halljuk, értsük és megértsük szavadat. Szóljál hozzánk Igéd és Lelked által. Köszönjük Uram, hogy itt vagy, szeretetnénk hallani Téged, szólalj meg közöttünk, hogy szolgád hallja szódat, és cselekedj velünk úgy, ahogy eltervezted. Legyen meg mindenben a Te akaratod.

Szeretett Testvéreim! Ez a mai vasárnap húsvét és mennybemenetel vi. pünkösd között van, Jézus feltámadása és a Szentlélek kitöltetése között 4O ill. 5O nap telik el, amikor Jézus feltámadott testben bármikor meg-jelent a tanitványoknak. Tudjuk, hogy a feltámadás estéjén is, amikor együtt voltak a tanitványok a bezárt ajtók ellenére Jézus megállt a szoba közepén és igy köszöntötte őket: Békesség néktek. Nyolc nap múlva ismét együtt voltak amikor Tamás is köztük volt, szintén zárt ajtók mögött, és eljött Jézus, hogy Tamásnak is hitet adjon, hogy ő él, ő feltámadt a halottak közül. Majd amikor elmentek halászni, és nem fogtak semmit, amint a felolvasott igéből hallottuk, Jézus a parton várta őket. Milyen izgalmas idő volt ez a tanítványoknak számára, soha nem tudták mikor és hol jelenik meg Jézus. Bármerre mentek kereshették Őt, akár bezárt szobában is, hisz váratlanul beléphetett. Akár úton voltak, ahogy az emmausiakhoz is odacsatlakozott. Minden pillanatban megjelenhetett, megszólíthatta őket a legváratlanabb helyzetekben és időpontokban.

Két tanitványról szeretnék most beszélni, ahogy igerészünk is kettőről beszél. Péterről és Jánosról. Szeretném elmondani róluk, hogy a legkomolyabb tanítványok voltak. Tudjuk, hogy három tanítvány volt, akiket az Úr a legkomolyabb pillanatokban maga mellé vett. A megdicsőülés hegyén Vele voltunk a hegyen – írja Péter. Gyógyításaiban, különösen olyan esetekben, amikor már meghalt a beteg, - Jairus lányánál, - mindenkit kiküldött Jézus a szobából, ők hárman maradtak. A Gecsemánéban is hárman voltak ott, amikor vért verítékezett, amikor harcolta a legkomolyabb harcát.

Ezek közül kettőt szeretnék most meglátni, ebben az egészen izgalmas időszakban, hogy most hogyan viselkednek. Az első: - Péter. Szerette az Urat. Amikor Jézus azt mondja, hogy el kell mennie és jelzi a szenvedéseit, ő az aki azt mondja: kész vagyok Uram veled meghalni is! Soha meg nem tagadlak, soha meg nem botránkozom benned, ha ezek mind, akkor sem, mert nagyon szeretlek Téged. Ezt a szeretetét többször is megvallotta az Úrnak és biztos vagyok benne, egész szívével hitte, hogy ez igy van. Hitt saját szeretetében. A nagy „én”, amelyik azt hiszi, mindent meg tud csinálni, bízik saját szeretetében, úgy van, hogy igazán, egészen odaadtam az Úrnak életemet. Látjátok Pétert, aki sokszor elmondta, s még most is elmondja, ebben a részben is. „Ezek után” amik itt történtek, a nagy összeomlás után, ott a főpap udvarán, amikor ő az egyedüli, aki megtagadja Jézust. A többiek egy sem. Pedig ő mondta: ha mindenki, én soha.

Péternek végig kell járnia a gyakorlatban, valóságosan, mit ér a szeretete. A felolvasott igében azt olvassuk, hogy Péter ott marad az Úrral egyedül. Nem lehetett könnyű Péternek mindezek után, a tagadás után. Péter és Jézus beszélgettek, hogy miről nem tudjuk, de Jézus kérdése szinte utal arra, amikor azt mondta, hogy a többieknél sokkal jobban szereti Jézust. „Simon, Jónának fia: szeretsz-e engem? Jobban szeretsz engem ezeknél?” Megint csak azt mondja, van bátorsága újra elmondani. Nagyon egyszerűen így válaszol: „Uram, tudod, hogy szeretlek téged!”

Ezek után is még mindig bízik a saját szeretetében? Ez a kérdés hadd érjen most a szívünkig: Szereted Jézust?

Istennek egy nagyon komoly hívő szolgája mikor erről az Igéről beszélt, csendesen ezt mondta: csak ezt válaszolhatnám: Uram Te mindent tudsz, tudod, hogy nem szeretlek Téged! Hogy mondhat ilyet? Ez az ember egy kicsit már ismerte önmagát, a bukásait, a csődjeit, bűneit, az életét, amelyik mind erről beszél. Jó volna ha ma azt válaszolnád te is: Uram, mindent tudsz, ismered otthoni, munkahelyi életemet, hogyan bánok gyermekeimmel, ismered a házaséletemet. Vajon mered-e mondani: Uram, ez mind arról beszél, hogy szeretlek Téged. Nem kellene-e kimondanod: tudod, hogy magamat szeretem. Téged is csak az ajándékaidért szeretlek… Olyan könnyen dobáljuk ezeket a szavakat: Uram én szeretlek, az életünk pedig egészen mást mond. Pedig Jézus mindent tud.

Most azok között a körülmények között ahol élsz, amire azt mondod, hogy ezt már nem lehet kibírni, ezeket az embereket magam körül, ezeket a gyerekeket, vagy felnőtteket, egyszerűen nem birom már – most érjen, érjen utól Jézus kérdése: „Simon, Jónának fia – szeretsz –e engem?! Szeretsz engem és ezt nem birod? Hát ha már ennyit sem birsz, ha ezt sem tudod vállalni értem, akkor „az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad” Jel2,4. Mennyi feltétel van bennünk sokszor, hogy Uram így, Uram úgy, ezt így nem lehet birni, ezt nem tudom csinálni.

Most a panaszaidba, jogaidba, igazadba hadd hangozzék bele a kérdés: Simon, Jónának fia szeretsz te engem? Hát ennyit nem birsz? Jó volna őszintén válaszolni. Talán nekünk is ki kellene mondani annak a komoly keresztyénnek a mondatát – Uram, te mindent tudsz, Te tudod, hogy magamat szeretem, magamat féltem, magamat sajnálom. Uram te mindent tudsz. Hogy megváltozna minden, ha újra tudnád őt szeretni, és újra érte csinálni mindent. Jézus szeretne velünk újra találkozni „ezek után” amik történtek – hogy újra másképp lehetne minden.

És milyen érdekes, milyen furcsa dolog történik a beszélgetés végén, Ez a tanítvány, aki nagyon világosan és bátran még most is elmondja, hogy :Szeretlek Téged! - Jézus, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy hazudsz Péter, - rábizza a juhaiat.

Jó volna ha megértenénk, Jézus csak bukott tanítványra tud rábízni valamit. Addig, csak megrendült azért valahol benne ez az önbizalom, s rábízza juhait, rábízza az anyaszentegyházat, rábízza a kulcsokat.

Péter, ez a nagy halász, pünkösdkor óriási nagy halászatot végez, - háromezer ember tér meg a prédikációjára, valóban emberhalász lett. És valóban kiderül, hogy szereti az Urat. Eljut oda, amit Jézus előre megmondott: „Mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged és oda visz, ahova nem akarod.” Jn 21,18 - ahhoz a kereszthez, amiben Péter majd megdicsőíti az Urat.

Most már látjuk, hogy mit mondott Péter maga felől: szeretem az Urat, jobban mint bárki.

És most látjuk ezt a másik tanitványt, ő is mond maga felől valamit. Mert hiszen ez az evangélium János evangéliuma, s igy mindig ő mondja maga felől: „Szólott az a tanitvány, akit Jézus szeret.”

Feltesszük a kérdést: hogyhogy, Jézusnak voltak kedvencei? Ő a szeretett tanítvány, és a többi? Jézus is kivételezett? Nem kivételezett! János írja meg a Ján. Evangéliuma 13.részében : „Mivel szerette Övéit”, - mindet, - „mindvégig szerette őket.” Értsük meg, a nap süt jókra és gonoszokra egyaránt,- mondja a Biblia, de lehet egy olyan ember, aki kiáll a napfényre és úgy érzi, rám süt a legjobban. Ő állt arra a helyre, hagyta magát szeretni.

Ez az egyszerű üzenete a mai istentiszteletnek: engedd, hadd szeressen Isten! Vannak gyermekek, akik nem engedik magukat szeretni. Nem lehet szeretni, elszalad ha megsimogatják, egyszerűen nem hagyja magát. Vannak makacs, durcás, elforduló gyerekek, nem lehet őket szeretni. János engedte magát szeretni. Olyan jó volna ilyen emberré lenni, aki tudja, mert megtapasztalta sokszor, nagyon sokszor: a tanítvány, akit szeretett az Úr.

Mit mond az Ige Róla, Jézusról? Mindvégig szerette az Övéit. Hogy mennyire nem volt kivételező, Júdásnál látjuk. Az utolsó vacsoránál neki adja a bemártott falatot, ami a kedvencé. Minden családban a kedvencnek adták a bemártott falatot. Jézus Júdásnak adja. Ez a mondanivalója: Júdás, most is szeretlek! Tudom hova mégy, mit csinálsz. Uram Te jól ismersz engem…

Ének.

Ismerte Júdást is, kezdettől fogva tudta, hiszen sokszor olvassuk: tudta, hogy ki fogja elárulni. Még a Gecsemáné kertjében is kedvesen szól: Barátom! Nem azt mondja, hogy ellenségem, hanm barátom. Mindvégig szerette, az árulása legmélyéig, mindvégig. Jézus nem volt kivételező. Újra mondom, János az a tanítvány volt, aki hagyta magát szeretni. Nem a saját szeretetében bízott.

Bízott az Úr szeretetében. A két mondat teljesen ellentétes mondat. Péter azt mondja: szeretlek Uram. János azt mondja: tudom, hogy szeretsz Uram. Jézus szeretetében bízott és ez a szeretet fogyott el. Kicsi, gyenge embernek ismeri magát. A nagy Péter mellett itt van egy kicsi, gyenge ember, aki nem mer bízni magában, semmiben sem. Egy gyermek, aki ott nyugszik az Úr Jézus keblén. Jó volna , ha ilyen emberré lehetnél, lehetnék.

Jánosnak volt ideje. Mert ahhoz, hogy engem szeressenek, ahhoz idő kell. Kell hogy időt adjanak annak, aki szeretni akar, hogy megsimogathasson, megölelhessen. Nem kell elfutnom tőle, mert mindig van csinálnivalóm. Van - e időd arra, hogy az Úr Jézus szerethessen? Szoktál - e pihenni a szívén? Csendességed után, tudsz -e csendben lenni igazán? Várni, hogy mit mond? Jánosnak volt ideje, hogy hallgassa mit mond. Tudsz - e figyelni, amikor Jézus beszél? Vagy mindig csak beszélsz és mondod a magadét?

Valaki mondta: reggel nem érek rá Bibliát olvasni, de mindig imádkozom. Azt feleltem: tudod mit csinálsz? Olyan vagy, mint aki felhív valakit telefonon, elmondja amit akar, de nem várja meg, hogy a másik mit mond. Sajnos akkor már sietek, vár a dolgom, nem érek rá. János ráért nyugodni Jézus kebelén. Es ez a tanitvány ismerte Őt a legjobban. Olyan csodálatos az, amikor újra és újra Jézusról beszél. Olvasd el János evangéliumát.

Jézus Péterre bízta a juhokat, (a nyájat) a kulcsok hatalmát, az anyaszentegyházat és Jánosra, ott a kereszt alatt rábízta az anyját. Milyen nagy bizalom kellett ehhez? Sőt sokkal többet bízott rá. Önmagát. János írja:”Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged.” Jn.17,3.

Téged! János egy kicsit ismerte Jézust. Újra mondom, ha olvasod a János evangéliumát, folyton fogod hallani: én, én, én, de ezt Jézus mondja. „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jn. 14,6. „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Jn.11,25. Rábízta önmagát. János pedig erről beszél..”Élek többé nem én, - ahogy Pál apostol mondta,-bennem a Krisztus. Amikor a Jelenések könyvét írja, akkor látja Jézust és ott megint Jézus jelenti ki magát rajta keresztül. „Én vagyok az élő, pedig halott voltam és élek örökkön-örökké.” Figyeld meg, ha olvasod majd az evangéliumot, a leveleket, a Jelenések könyvét, - egy emberi élet szólal meg, amelyik ismeri az Urat. Így jelenti ki: az a tanitvány, akit szeretett Jézus.

Milyen jó volna, ha igy ismernéd meg, hogy szeret és önmagát adta érted és önmagát adja neked.

Amikor Pétert akarja az Úr szeretni, mert Ő különös képpen szeret, mikor ott áll előtte, hogy a lábait megmossa, mit mond Péter? „Az én lábaimat nem mosod meg soha!”Aztán pedig azt mondja: „Uram, ne csak a lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!” Ján 13,8-9.

Látjátok, Péter mindig diktál. Őt úgy lehet szeretni, ahogyan ő engedi.

Nem úgy, ahogy az Úr akarja szeretni. Ez a lábmosó szeretet nagyon megalázó Péternek, emlékezzünk végig az egész életére, amikor Jézus szenvedéseit kezdte jelenteni: „Péter előfogván Őt, kezdte feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg tevéled!” Máté 16,22. Amikor el akarják fogni Jézust, Péter jön a karddal. Persze hogy szereti, védi de, mindig ő!

Hagyod - e magad úgy szeretni, ahogyan az Úr akar?

Túrmezei Erzsébet egyik versének címe: Gyermek a rendelőben. A gyermek így szól: két kérdést teszek fel bácsi, aztán engedem a fogam kihúzni. Az első: értesz -e a fogakhoz? A válasz: látod a Jancsikát, meg a többieket, akik itt vígan szaladgálnak, nekik is kihúztam a fogukat, csak értek a fogakhoz. Másik kérdés: és szeretsz-e engem? Mikor megkapja erre a választ, azt mondja: Most jöhet fogó, fúró, kalapács. Mindent csinálhaszt velem, ha szeretsz engem.

Ha egyszer megérezted és megtapasztaltad, hogy tényleg szeret, akkor most jöhet betegség, kórház, szenvedés, jöhet halál, bármi az életedben. Ért hozzám. Biztos, hogy nem fogja elrontani, ha kezébe adod az életedet,- ért hozzád és szeret. Eljutsz -e oda, ahová a gyerek a rendelőben: soha többé nem akarok kételkedni. Megismertük az Isten irántunk való szeretetét.

A két tanítványt látjuk itt egymás mellett és két kérdéssel szeretnénk befejezni. Az egyik kérdés, amit Jézus tett fel Péternek, igy hangzik: „Simon Jónának fia, szeretsz- é engem?” Arra szeretnélek kérni titeket, soha ne hagyjátok a Biblia kérdéseit válasz nélkül. Azok nem szónoki kérdések, nem a levegőben hangzanak.

Nagyon megdöbbentett mikor rájöttem, hogy ítélet előtt Isten mindig kérdez. Elkezdve Ádámtól: Hol vagy? Kaintól: Hol van a te testvéred? Ítélet előtt Isten kérdez. Hadd érjen a szívedig a kérdés:

Szeretsz engem? Tudod-e mondani: Uram mindent tudsz, tudod, hogy nem szeretlek Téged.

Ki tudod-e mondani őszintén, igazán tapasztalatból, hogy mikor meg kellett volna vallani Őt, hallgattál. Amikor oda kellett volna adni valamit, visszafogtad. Jó volna ha elkezdené pergetni az Úr életed filmjét. Ha megállnál egy-egy filmkockánál, - én voltam? Tudsz -e erre a kérdésre őszintén válaszolni?

Jó volna, ha a másik kérdés még mélyebben ott maradna a szívedben,most igy kérdezünk: Jézus, Istennek Fia, szeretsz engem? Mered ezt kérdezni szemben állva a kereszttel? Végigjártad most újra a szenvedéstörténetet? Mered -e kérdezni, mikor látod a korbácsot, a töviskoronát, az átszögezett kezeket, mered -e kérdezni? Jézusnak az egész élete válasz erre a kérdésre. Ha soha nem hallottad, halld meg világosan: Úgy szerette Isten e világot, benne téged is, hogy Jézust adta… Halld a választ: bármit tesz, a válasz világos, tiszta, egyszerű. Tudod -e majd kimondani: a tanítvány, akit Jézus szeret.

A két kérdés elhangzott, - fogsz -e választ adni? Olyan jó volna, ha Tamással együtt, aki talán kételkedtél sokszor, - Tamással együtt kimondanád ma: „Én Uram, és én Istenem!”

Ima: Köszönöm Úr Jézus, hogy egy kicsit látom már magamat. Áldalak, hogy tudom, tőlem semmi nem telik. Kösz. Hogy nem bizom szeretetemben, hűségemben, akaratomban, odaszánásom-ban. Annyi nagy szót mondtam már Uram. Kösz. H. most nem vársz tőlem fogadkozást. Áldalak, hogy szabad csendben megállni Előtted. Hadd igya be a szivünk, szemünk, egész lényünk azt a halálos szeretetet, amit kijelentettél a kereszten. Hadd járjon át bennünket egészen és hadd tudjuk sugározni tovább ebbe a szomjas világba. Úr Jézus kérlek, hadd tudjuk otthon élni, hadd élhess Te bennünk. Kösz. Uram, hogy ezt akarod, erre hivtál el. Áldj meg minket, hogy teljes szivvel, igazán bízzunk szeretetedben életünk utolsó napjáit, - dicsőségedre.

Nt. Marton Ilona lelkésznő Igehirdetése, elhagzott az újvidéki rádió áprilisi műsorában

 

 

 

Nt. OROSZ ATTILA lelkipásztor - espres Igehírdetése

Lekció: Lk 2, 1-20
Textus: Ján 3, 16

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

ISTEN VÉGTELEN SZERETETE

Ünneplő Gyülekezet, Kedves Testvéreim!

Lassan ismét mögöttünk van egy év, elérkeztünk karácsony havába, egészen pontosan karácsony ünnepéhez. Amikor újra a karácsony csodájáról kell szólnunk, elbizonytalankodva tesszük fel a kérdést magunknak: vajon tudunk-e még valami újat mondani a csodálatos karácsonyi eseményről? Emberileg nézve egészen biztos, hogy nem, de Isten Szentlelke újra és újra megvilágítja előttünk a karácsony csodájának üzenetét. Nézzük meg most, mit is üzen Isten számunkra 2011 karácsonyán?

A karácsonyi evangélium vagy más kifejezéssel a karácsonyi örömüzenet, nemcsak a karácsony napján a templomokban megjelenő gyülekezeteknek szól, hanem kivétel nélkül mindenkinek, az egész világnak. Tehát nem csupán azoknak kell tudomást szerezniük róla, akik meghallgatják az ünnepi igehirdetést, hanem hívőknek és hitetleneknek, templombajáróknak és templokerülőknek, keresztyéneknek és nem keresztyéneknek egyaránt. Mindezt figyelembe véve nézzük meg röviden, hogy miről szól a karácsony, és hogyan válik teljessé a mi ünnepszentelésünk karácsonykor?

A karácsony Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Mint minden születésnapi ünnepléskor, úgy most is a múltba tekintünk vissza. Megemlékezünk az első karácsony minden szépségéről és áldásáról, és visszagondolunk a magunk sok-sok kedves, örömteli vagy szomorú karácsonyára. A karácsonyi evangélium arra is figyelmeztet bennünket, hogy karácsonykor ne csak a múltra, hanem a jelenre és a jövőre is tekintsünk. Így lesz a mi ünnepszentelésünk ez esztendő karácsonyán is teljes és Isten igéjének mindenben megfelelő.

Sokan a szeretet ünnepének is mondják a karácsonyt. Itt elsősorban Isten kimondhatatlan szeretetére kell gondolnunk, hiszen "úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16). Karácsonykor megszületett az Úr Jézus Krisztus, a mi Megváltónk. Eljött az Embernek Fia ebbe a világba. Édesanyától született, mint bárki más, pólyába helyezték, akárcsak a csecsemőket azóta is, ugyanúgy osztozott a gyermekkor nyomorúságában, mint akárki a korabeli gyermekek közül. Az evangélium leírása szerint, még bölcsője sem lehetett az istállóban, ahol először találkozott a világgal. Ifjúkoráról keveset tudunk. Szinte az ismeretlenségből emelkedett ki. Minden más név fölé nőtt így, mint páratlan személy, akinek nincs elődje és uódja, mert Ő az Embernek Fia. A kivételességét és páratlanságát szemlélteti az a tény is, hogy az egész emberiség az ő születésétől számítja az időt. Benne a láthatatlan és örökkévaló Úr öltözött emberi testbe. Az az Úr, aki teremtette a világot és az embert. Nemcsak teremtette, hanem fenntartja és kormányozza a mindenséget. Ő az, aki Ura életnek és halálnak, egészségnek és betegségnek, jelenvalóknak és eljövendőknek. Ez a véghetetlen hatalmú Úr lett testté karácsonykor. Ő nem csupán a maga országába és korában élőkhöz jött el, hanem minden idők és helyek valamennyi emberéhez. Amiként egyszer testben megszületett, eljött úgyanúgy ma is beleszületik karácsonykor, karácsony előtt és után egyaránt a szívekbe. A mi karácsonyi kérdésünk így hangzik: vajon az Embernek Fia beleszületik-e a mi és az én személyes életünkbe, életembe? Ezzel a kérdéssel állít karácsonyi döntés elé bennünket az Úr?

Karácsonykor a legtöbb ember szívét egyfajta csodálatos érzés hatja át. Ilyenkor talán jobban tele van az emberek szíve szeretettel, mint máskor. Ennek egyik megnyilvánulási formája az ajándékozás, a karácsonyfa feldíszítése, a különböző ünnepi programok. Ezeknek az a hátrányuk, hogy eltakarják előlünk azt, akinek legjobban kellene örülnünk - Jézus Krisztust.

Karácsony ünnepének ő áll a középpontjában. Ő hozza el nekünk az igazi szeretetet és békességet. Az a szeretet, amely nem tőle származik, az hamis szeretet. Az igazi szeretet és békesség, amely be kellene, hogy töltsön minden szívet, Jézusnak a békesség fejedelmének az ajándéka. Ott, ahol e két dolog nem hiányzik, boldogság van.

Ügyeljünk arra, hogy a karácsony ne ún. népünnepély legyen, hanem Krisztus ünnep. Karácsonykor mi is ajándékozzunk szeretteinknek, embertársainknak, jóakaratot, szeretetet, megértést és békességet. Végezetül a karácsonyi evangélium egy különösen nagyon szép és mindig időszerű igeversével kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket: "Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat." (Lk 2, 14)

Ámen.
(Elhangzott Maradékon 2011. december 24-én a karácsony esti istentiszteleten)

AZ ELJÖVENDŐ GYERMEK ÍGÉRETE

Nt. CSÁNYI ERZSÉBET lelkipásztor Igehirdetése Zomborban 2011. december 11-én

"Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk és az uralom az ő vállán lészen és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!" Ézsaiás 9,6

Kedves testvéreim! Isten kegyelméből advent harmadik vasárnapján gyűltünk egybe, hogy az Ő igéjére figyeljünk és az Ő szavát hallva útmutatást kapjunk életünk folytatására nézve. Várjuk karácsony közeledtét. Készülődünk már lélekben az ünnepre. A felolvasott igéből, Ézsaiás próféciáján keresztül halljuk meg Isten üzenetét, mely elmondja, hogy a várakozás nem hiábavaló, mert Ő csodálatos tanácsot ad Krisztus által, Lelke által pedig megerősít, hogy a békesség töltse el szíveinket és így tudjuk szeretni Őt, mint Urunkat és embertársainkat is, mint önmagunkat.

1. Az Úr Jézus eljövetelét nagy várakozás előzte meg. Hosszú-hosszú évszázadok imádsága. Sokan, sokáig, évszázadokon keresztül könyörögtek, hogy az Úr küldje el azt a Messiást, aki által majd megszabadítja az Ő népét.

A várakozás nagyon nehéz és nyomasztó tud lenni – egy-egy nehéz élethelyzetben. Amikor várni kell egy eredményre az orvosnál, amikor várni kell egy donorra, amikor várni egy operáció után, hogy vajon sikeres lesz-e a műtét… De már a fiatalok is átélik a türelmet próbáló várakozások nehézségét egy-egy dolgozatnál, év végi osztályzatnál, felvételi eredményénél, mely befolyásolja életük további folytatását. S amíg várakozunk, sok minden megfordul gondolatunkban: a lehetséges elképzelések alapján szövögetjük a jövőt… Ez olykor lehangol, amikor rosszra gondolunk, olykor pedig a reményt erősíti bennünk.

Isten népének is saját elgondolása volt, hogy hogyan, miként történhet majd a Messiás eljövetele.

Egyrészt sokan vártak szabadulásra, másrészt pedig sok mindennel el voltak foglalva az emberek akkor is, mint ahogy ma is. Mindenki intézte a maga ügyes-bajos dolgát. Harcoltak a római elnyomás ellen. Intézték a saját életük különböző megoldandó kérdéseit.

S amikor oly nehéz és kilátástalan volt már az élet, amikor már oly sötétnek tűnt minden – felragyog a reménysugár, s Isten elküldi a várva várt Szabadítót.

S ez annyiszor ismétlődött a történelem folyamán – számtalan ember életében, amikor legreménytelenebbnek tűnt egy-egy élethelyzet – egyszercsak csoda történt és jött egy útmutatás, egy válasz, egy segítség.

Jézus is a lehető legváratlanabb pillanatban és a legkevésbé várt módon érkezett meg és lett emberré.

Várakozásainkban tehát ne csak a magunk elképzelésre számítsunk, hanem mindig számoljunk – az Úr segítségére. Ő a megfelelő időben elhozza a szabadítást, az útmutatást. Ne feledjük el ígéretét, hogy "Ő velünk lesz minden napon a világ végezetéig!"

2. Ézsaiás próféciájában az eljövendő Messiásnak a nevét - lényeget megragadóan és mély üzenetet hordozva találóan nevezik először is: csodálatos tanácsosnak. Hiszen az Ő tanács mindig csodálatos. Ő mindig úgy mutat utat nekünk, mindig úgy tanácsolja életünket egy-egy "tanácstalan" helyzetben, hogy az a javunkat szolgálja. S Reá hallgatva biztos úton haladhatunk tovább, ahol áldása kíséri életünket. Lehet, hogy nehéz és rögös utunk, de Benne bízva biztos célba ér. Ő sohasem a pillanatnyi helyzetet, sikert, eredményt veszi figyelembe, mint a földi tanácsadók. Mert vannak földi tanácsadók is. Nem is kevesen, akik bizony sokszor próbára teszik hitünket. Sokszor próbálnak akadályt gördíteni életünk útjába. Gyakran megszólnak bennünket, hogy nem kell ezt ennyire komolyan venni, nem kell ennyire "mulyának", "lemaradinak" lenni, hiszen becsülettel ma nem nagyon lehet érvényesülni, boldogulni.

S bizony sokszor látják még gyermekeink is, hogy nem mindig a becsületes győz. Nem tanulva, "puskázva" is sikerül olykor ötöst kapni… Mindek annyit "strapálni magunkat" – mondják olykor a vagány gyermekek. Igen ám, de hiába próbálnak ravasz módon ügyeskedni, előbb –utóbb számot kell adni majd a tudásáról és akkor derül majd ki a valós tudás.

S ha hamis tanácsokat követve nő fel valaki – mi lesz belőle? Felnőve sem fog becsületesen dolgozni, küzdeni – még kevésbé mások javát nézni… Óvakodjunk a hamis tanácsadóktól! Vigyázzunk életünkre! Becsüljük meg, hogy nekünk van egy csodálatos tanácsadónk – forduljunk Hozzá naponta – hogy mindig biztos úton járhassunk.

3. Ha sokszor nehéznek bizonyul, akkor se csüggedjünk, mert Ő kész megerősíteni bennünket. Hiszen a következő neve: erős Isten.

Aki erős, az bírja a próbát, a megpróbáltatást. Kitartóan járja élete útját.

Nekünk szükségünk van arra, hogy naponta merítsünk ebből az "erő-forrásból", mert így tudunk csak járni életünk sokszor "erő-feletti útjain". Figyeljünk az Ő halk és szelíd szavára, amikor igéje által szól hozzánk, hogy megerősítse lelkünket. 4. Ha így cselekszünk - a békesség Fejedelmének tölti be a mi szíveinket az Ő igaz békességével. S ez az amire annyira vágyunk ezen a világon.

Oly siralmas látni a sok békétlenséget, viszályt, haragot, gyűlöletet… S mindez egy olyan lavina, mely csak "lefelé" húzza az embert. De bárhol, bármilyen körülmények között is él valaki – mindig van kiút. Mindig van lehetőség a szabadulásra, a gyógyulásra, a békétlenségből – a békességbe. Ezért jött el érettünk Jézus Krisztus, hogy lehetővé tegye az utat az örökkévaló Atyához. Jézus által Istent mennyei Atyának szólíthatjuk – s Ő mint Atyánk meghallgatja kéréseinket, megbocsátja vétkeinket és újult lehetőséget ad. Megtisztulva kérhetjük, hogy adjon nekünk csodálatos tanácsot, mely életünket a békesség útján vezeti és a tőle kapott erővel – mint a béke követei hirdethetjük a karácsony drága üzenetét. Legyen Istené a dicsőség a földön az embereknek pedig igazi békesség. Ámen

Imádság: Mindenható Istenünk! Örökkévaló mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy Téged nem hiába várunk, te "betérsz hozzánk és megáldassz bennünket, ahogy énekünkben is szól a drága ígéret. Segíts türelmes várakozásra.

Adj bölcs tanácsot, melyet követve különbséget tudjunk tenni a jó és a rossz között – s adj erőt, hogy mindig a jót tudjuk választani.

Bocsásd meg a rossz döntéseinket Krisztus érdeméért.

Űzd el szívünkből a kételkedést, a reménytelenséget.

Erősíts meg, hogy Benned bízva tudjunk kitartóan, hűséggel szolgálni és mások felé is a békesség evangéliumát hirdetni. Köszönjük, hogy meghallgatod imádságainkat és megadod mindazt, ami a javunkat szolgája. Legyen áldott ezért a Te neved – örökkön-örökké. Ámen.

A MARADÉK MEGTÉR

Nt. BÉKÁSSY ZOLTÁN néhai zombori lelkipásztor Igehirdetése

(Elhangzott 1991-ben a debreceni Nagyerdei templomban)

forrás: Református Évkönyv 1992

 

A JÓ PÁSZTOR

Nt. MARTON KÁROLY bánáti esperes úr prédikációja

" Dávid Zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem". Zsolt. 23,1

1. Ebben a világban két út között lehet választani az Isten útja, és a világ útja között. Isten útján Jézus Krisztus megy elől, és akik ráhallgatunk, követjük Őt. Követjük a jó Pásztort. Ő vezet, oltalmaz bennünket és ő hadakozik az ellenségeinkel. Mi, akik ráhallgatunk olyanok vagyunk mint a bárányok, rá vagyunk utalva a Pásztorra. Nekünk nincs fegyverünk, se szarvunk, se éles fogunk, se veszedelmes karmaink. A bárányt is ha elkapja valami vadállat, nem tud semmivel védekezni, csak keservesen sír. Mi Isten bárányai csak az imádságban kérhetünk segítséget. Az ember bárányoknak legnagyobb ellensége a Sátán. A Sátán hatalmas tudással, erővel rendelkezik és az Isten bárányait különösen kedveli, figyeli és támadja. Azt mondja Jézus, hogy mint ordító oroszlán szerte jár( a főldön) keresve, hogy kit nyeljen el. Egyedül a mi jó Pásztorunk tud megvédeni és megszabadítani tőle. A másik úton járnak a világhoz tartozók, a farkasok. Nem félik Istent, kinevetik azokat akik Istenben hisznek, rendszeresen vétkeznek, a lelkükkel nem tőrődnek.

Mindannyian farkas természettel születünk meg, azaz bűnösen. Foggal körömmel harcolunk a magunk igazáért. Isten Igéje és Szentlelke formál át bennünket bárányokká. Hallgatjuk az Igét és ráhull, belehull az Ige a szívünkbe és megfogan, majd kikel. Ezek után az Ige vezet bennünket életünk folyamán. A farkas természet átváltozik bárány természetté. A jó Pásztor mindentől megvédi juhait. Egy kislány mondta: " Én farkas ember vagyok, megszerzek mindent amit akarok." Persze az ő tudata még nem fogta fel a kimondott szavak valótlanságát és a tényt, hogy a farkas ember magára van utalva, egyedül magára, mert az ilyeneknek nincs pásztora, nincs oltalmazója. A mi nagy Pásztorunk elűzi a farkast és minden más veszedelmet. Bárcsak mi is elmondhatnánk: Az Úr az én pásztorom! Legerősebb, leghatalmasabb az istenfélők pásztora.

Nem a fog és a köröm különbözteti meg a farkast a báránytól. Nem, hanem a szív. Egyedül és csak a szív. Ha valaki a szívébe fogadja a Jézus Krisztust, annak már bárány természete lesz. Az ilyen személy többé nem tudja elviselni a tisztátalanságot, az igazságtalanságot, nem a világi élet dolgai a legfontosabbak a számára. Az ilyen új élet a szívében éhezi minden nap az Ige olvasását, imádkozik, segít, meglátogatja a gyükezet tagjait. Egy holland presbiter akinek nagy vállalata van mesélte, hogy amikor befejezi a munkát, hazafelé bemegy meglátogatni egy idős embert, vagy egy sok gyermeket nevelő családot, vagy azokat ahol a gyász köszöntött be. Azt mondja, hogy ha nem ezt teszi úgy érzi hogy, az a nap a semmibe veszett. Ilyen, és ez a bárány természet.

2. Az Úr az én pásztorom, nem szükölködöm! Jézus a jó Pásztor. Ő az aki lelkileg, testileg táplál. Olyan sokaknak elsivatagosodott a lelke és az élete. El, mert nincs jó Pásztora. A jó Pásztor nyája nem kimerűlt, nem agyonhajszolt juh, hanem friss és vidám. A Sátán belehajszolja a farkasait a borzalmas hajszába, és életuntá teszi őket. Örökös félelemben élnek, nehogy lebukjanak piszkos, törvénytelen tetteik miatt, egész életük feszültségben, bizonytalanságban múlik el . Ezek között sok az öngyilkos Van-e neked belső - lelki nyugalmad? A zsoltáros szavai szerint "…csendes vizekhez terelget engem…" Természetesen jelképesen van ez mondva, mert a víz az Ige, ezen keresztül táplál bennünket az Atya szeretete. Rengetegen éhezik a szeretetet és nem találják a megoldást. A megoldás nagyon egyszerű, az Igében rejlik. A jó Pásztor olyan mint egy jó anya, együtt érez a gyermekével, mindent ami javára van, megad neki, de egyben figyelmezteti a veszedelmekre és igyekszik a jó úton tartani. Az ilyen személy nem szűkölködik, semmiben sem szenved hiányt. A farkasok meg rohannak a szeretet keresés közepette a drogba, szexbe, a gyilkosságba, a pénzbe és minden ocsmányságba, de szeretetet nem találnak.

Kedves Testvérem, Te mit iszol? Vizet, azaz Igét, vagy valami mérget? Az Úr vize csendes, nyugodt. " Lelkemet megvidámítja." Jó dolga van- e a lelkünknek, vidám- e? Talán tele vagy elégedetlenséggel, nyugtalansággal? Kérdezzük meg magunktól, hogy lelkem, jó dolgod van-e a testemben vagy pedig nyomorogsz?" Vessződ és botod megvígasztal engem." Isten nemcsak vigyázza, oltalmazza, de neveli is a juhait. Más szóval, a javunkat akarja. Amit tesz azt szeretetből teszi, mert bennünk is olykor-olykor feltör a bűnös vágy, a kisértés. A természetben is van, hogy elcsavarog egy-egy juh, s bizony a pásztor bottal utánamegy, visszatereli, néha még a kutyák is végzik dolgukat, de ez mind szertetből történik.

Ima : " Nem félek, mert velem vagy." Mered- e mondani, hogy semmitől se félek, mert a jó Pásztor velem van!? Atyánk igéje által nap mint nap megtölt szeretettel és e szeretetből jut másnak is. Erre vár a felebarátod, hogy szeretetet kapjon és akkor Ő is vágyik juh lenni. " Az Úrnak sátora az emberekkel van!" Jel, 21, 3. Kérd, hogy legyen veled a jó Pásztor, és te is Vele! Ámen.

 

PÜNKÖSDI ERŐT KAPTOK

Pünkösd előtti vasárnapi igehirdetés Zomborban 2011. június 5.

Kezdőének: 160
Főének: 330: 1-3
Közének: 154
Záróének: 62: 1, 4, 5

Bibliaolvasás: Lk 24: 45 – 50; ApCsel 2,1-13.

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: "Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatjuk őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól" Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: "Mi akar ez lenni?" Mások azonban gúnyolódva mondták: "Édes bortól részegedtek meg."

”Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel. Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket.”

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, köszönjük a vasárnap csendjét. Megvalljuk bűnbánattal, hogy annyira pörög az életünk, hogy ünnepelni is elfelejtünk lassan. Áldunk, hogy a mi legnagyobb ünnepünk – a vasárnap - Jézus Krisztus nagy tettéről – feltámadásodra emlékeztet, amit értünk tettél isteni hatalmaddal, irántunk való nagy szeretetedből.

Köszönjük megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy az elkövetkező pünkösd is arra emlékeztet, hogy ígéreteidet megtartod. Emlékezünk ez órában nemzeti szétszaggattatásunk 91. évfordulójára, amelyet testvéreink és sorstársaink tegnap ünnepeltek Nagytrianonban a palota előtt így védelmezve a jövő kibontakozását.

Urunk, hálásak vagyunk azért, hogy ez órában is megszólítasz minket, engedelmeskedhetünk bátorító és vigasztaló szavadnak. Cselekedj velünk irgalmasságot. Kérünk Urunk, hogy ma ne csak Ígédről hangozzék itt gyarló emberi beszéd, hanem légy Te magad az, aki Szentlelked által meggyőzöl minket az igazságról. Kérünk, hogy emberi beszéd mögött hadd érzékeljük a teremtő Ígéd erejét. Szólj bele az életünkbe a mi javunkra. Teremts egészen újjá minket, hogy Veled közösségbe kerülve áldássá lehessünk mások számára is. Könyörülj rajtunk és tedd együttlétünket valódi istentiszteletté.

Ámen.

Alapige: ApCsel 1,8

"Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig."

Igehirdetés

Keresztyén Gyülekezet, kedves testvéreim!

Így Áldozócsütörtök után - mához egy hétre sorrakerülő - pünkösdi ünnep előtt - foglalkozzunk a pünkösdi események és a szereplők történetetével. Lukács evangélista olyan szemléletesen ír le, hogy szinte magunk előtt látjuk!

Jézus mennybemenetele után tanítványai és szűk családjának néhány tagja naponta összejött egy jeruzsálemi lakásban és imádkoztak. Az egész magatartásukat egy bizonyos erőtlenség jellemezte. Igaz, megjegyzi a Szentírás: kitartóan imádkoztak, de egyelőre még sejtelmük sem volt arról, hogy mitévők legyenek, és - ha durván hangzik is - meg kell állapítanunk, hogy senkinek nem volt haszna abból, hogy ők voltak. Annál meglepőbb, hogy egyik óráról a másikra előáll Péter és azt javasolja: ne bújjanak össze félve, hanem menjenek ki az utcára, ahol nagy ünnep lévén akkor igen sokan tartózkodtak, és mindjárt programot is javasol a társainak: beszéljenek az embereknek Jézusról, Jézus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről. Mindarról amit ők, mint szemtanúk átéltek, és hívjanak Jézushoz másokat is.

Ez egészen meglepő és váratlan javaslat volt. Az meg még inkább meglepő volt, hogy ez az írástudatlan halászember milyen prédikációt mondott ott el. Minden szó a helyén volt, az egy megszerkesztett beszéd volt, odaillő ószövetségi igékkel illusztrálta, amit mondott, és nagy erővel szólt arról, hogy Jézust az ott levők feszítették keresztre, de ez nem véletlen baleset volt, nemcsak a hivatalosok rosszindulata miatt történt, ez Isten örök tervébe illik. Jézus nem a saját bűnei miatt szenvedte el a halált, hanem az emberiség – a mi bűneink büntetését hordozta. Ezért, aki benne hisz, azt már nem sújtja Isten igazságos ítélete. Aki Jézusban hisz, bűnei bocsánatát és új életet, örök életet kap. Térjetek meg hozzá! Ez volt a summája Péter prédikációjának. Azt olvassuk: szíven találta a hallgatókat az, amit mondott. És még azon a napon mintegy háromezer ember hitre jutott és ennek a jeleként megkeresztelkedett.

Péter olyan erővel prédikált, ahogyan korábban csak Jézust hallották. Másnap Péter és János olyan erővel gyógyítottak meg egy gyógyíthatatlan beteget, ahogyan korábban csak Jézustól látták. Amikor azok, akik ott voltak és hívők lettek, hazamentek és minderről beszámoltak, olyan erővel hangzott az ő egyszerű bizonyságtételük, hogy otthon is sokan hívőkké lettek, és néhány év alatt a Földközi tenger egész medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel. Valami különös erő kezdett áradni pünkösdkor. És amikor emiatt a tanítványokat börtönbe zárták, ezt is különös erővel viselték.

Mi történt voltaképpen? Ők is ekkor értették meg, hogy most teljesedett be Jézus ígérete. Ő megmondta világosan, hogy eljön egy nap, amikor "erőt kaptok és tanúim lesztek." A mennybemenetele előtt azt mondta: maradjatok Jeruzsálemben, amíg felruháztattok mennyei erővel. Ezt nem értették, mit jelent, és nem tudták, meddig kell erre várni, de komolyan vették. Engedelmesen ott maradtak, és pünkösd napján átélték: most teljesedett be ez az ígéret. Ez az az erő, ami nem belőlük fakad, nem az ő produktumuk. Ennek az erőnek a munkáját ők is mintegy nézik, noha rajtuk keresztül munkálkodik Jézus.

Mert Jézus ugyan felment a mennybe és látható módon testben már nincs velük, de ezek szerint lelkileg, Szentlelke által mégiscsak itt van. Sőt, most már nemcsak velük, hanem bennük. Ez furcsán hangzik az ember materialista gondolkozásra beállított agya számára, de ezt élték át. Belülről ad nekik olyan gondolatokat, amelyek nem rájuk jellemzőek, hanem Jézusra. Belülről kapnak olyan indítást, aminek a következtében egyértelmű, mit tegyenek. És belülről jutnak eszükbe olyan gondolatok, jutnak olyan döntésekre, amelyeken keresztül Jézus irányítja őket. A lelkileg jelen levő Jézus, Jézus Lelke, a Szentlélek.

Ezért mondhatjuk azt, hogy a Szentlélek munkája hasonlít az elektromos áramhoz. Az áram sem látható. Ránézek egy vezetékre, de ránézésre nem tudom megállapítani, hogy feszültség alatt van, vagy nincs. De az áram jelenléte vagy hiánya a hatásából kétségbe vonhatatlanul megállapítható.

A Szentlélek is láthatatlanul volt jelen, de kétségbe vonhatatlanul megállapítható volt, hogy milyenek voltak a tanítványok Szentlélek nélkül a maguk tanácstalanságában és erőtlenségében, és milyenekké váltak, amikor kapták a Szentlélek ajándékát, és mire tudta használni őket Jézus Krisztus. Ahogyan az áram, a feszültség nem a vezetékből ered, hanem ha az a vezeték valami módon össze van kötve az erőművel, az erőforrással, ugyanígy ez az erő sem a hívőből ered, hanem aki kapcsolatba került az élő Istennel, abba beleárad ez a mennyei erő. Jézus azt ígérte: maradjatok Jeruzsálemben, amíg felruháztattok mennyei erővel, és majd ennek a hatásából következtethettek arra, hogy jelen van. Ez az erő, vagyis a Szentlélek egyrészt átalakítja azt, aki kapja ezt az ajándékot, másrészt - ahogy itt Jézus mondta - hitelesen tud Jézusról beszélni másoknak, azoknak a javára, életének a megoldása végett, és őket is ide segíti.

Mi történt tehát az első pünkösdkor? Az, hogy az az Isten, aki megteremtette és irányítja ezt a világot, Jézus Krisztus személyében egészen közel lépett hozzánk, hogy segítsen rajtunk. A Szentlélek személyében pedig még közelebb lépett a hívőkhöz, be egészen az emberbe, és ott belül hajt végre olyan változást, amit mi sem magunkban, sem egymásban nem tudunk elvégezni, és ennek a következtében Jézus tanúi is lesznek ezek az emberek.

A Szentlélek nem személytelen erő, hanem élő személy, maga Isten. A Szentlélek adja ezt az erőt, és aki ezt kapja, az kétségbe vonhatatlanul tud erről bizonyságot tenni. A Szentlélek ott volt már a teremtésnél is, és ott van minden ember újjáteremtésénél. Szentlélek nélkül lelkileg érzéketlenek, tehetetlenek, lelkileg halottak vagyunk. Pál apostol olyan szemléletesen mondja, hogy akiben nincs Isten Szentlelke, annak a számára egyszerűen bolondságnak tűnik mindaz, amit Isten mond, mert nem érti. Kicsik vagyunk hozzá, nem érjük fel ésszel. A Szentlélek segíti el a hívőt tisztánlátásra, helyes önismeretre, igaz Isten-ismeretre. Aki kapja Isten Szentlelkét, az előtt egyszerre kinyílik a Biblia. ”Erőt kaptok, miután a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek." Ezt a munkát Isten áldott Lelke sokféleképpen, sokunk életében végzi ma is.

Pünkösd azért történt, hogy ilyen csoda minél több emberrel megtörténjék. Ne felejtsük el azt, hogy ezeknek a csodáknak, a Szentlélek embereket újjáformáló munkájának társadalmi kihatása is van. Mi arra várunk, hogy ebben a nagy világkáoszban rendbe jöjjön az országunk politikai és gazdasági rendszere. Vannak többen, akik azt mondják: nem lehet ott kezdeni, mert a gazdasági válságnál mélyebb az erkölcsi válság, erkölcsileg kell megújulnia népünknek. Ez igaz, de kevesen vannak, akik komolyan veszik, hogy az erkölcs is valaminek a következménye már.

Az élő Istenbe vetett hitnek a gyümölcse egy olyan erkölcsiség, aminek aztán van kihatása a gazdaságra, a kultúrára, az egészségügyre, az emberi együttélésre - mindenre. Ez mindig a Szentléleknek a munkája. Mert akit Isten Lelke újjáteremt, azt nem a széthúzás és a pártoskodás jellemzi, hanem egy cél felé törekszik mindenki. És ha Isten Lelke sokakat újjáteremt, akkor nem lenne minden tizedik magyar alkoholbeteg, akkor nem bomlana fel minden harmadik, lassan minden második házasság. Az Istentől újjáteremtett emberek örömmel vállalják a gyermekáldást szerényebb körülmények közé is. Az ilyen ember nem lopja el a másikét, és nem teszi tönkre a közösségét, mert az ilyen ember felszabadult arra, hogy Istennek éljen és másokért éljen. Ez a Szentlélek munkája. Az, hogy olyan emberek jöjjenek létre lehetőleg minél nagyobb számban, tömegesen, akikről a neves erdélyi költő, Reményik Sándor ír az egyik versében:

AKAROM
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem.
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig.
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit a tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

A hangszer mi vagyunk. A művész a Szentlélek. Nincs olyan hegedű, még ha azt Stradivari készítette is, akkor sem, amely magától előadna egy zeneművet. Valakinek kézbe kell vennie. De ha igazi mester veszi a kezébe, akkor hiányos húrú hangszeren is elő tud adni művet. Volt erre példa a zenetörténetben. Mi csak a hangszer vagyunk, de ha az Isten vesz a kezébe, és azt tehet velünk, amit akar, akkor tanúi lehetünk a szó mindenféle értelmében.

Ha szabad ilyen egyszerű bátorítást mondani: tedd életedet a Mester kezébe! Aztán hadd tegyen veled, amit akar, mert akkor zökken a helyére mindannyiunk élete. Akkor válunk azokká, akiknek Isten eltervezett, és mindez a Szentlélek munkája. Az ilyen emberek tudnak messze a képességeiken felül is teljesíteni, és valósul meg az életükben Isten szép terve.

Mit tehetünk mi? Ha elolvassuk a Szentlélek munkájára vonatkozó igéket, ott mindenütt arról van szó: a Lélek cselekszik. Azt mondja Jézus: "kaptok Szentlelket." Azt mondja a másik idézett igében: "várjatok, amíg felruháztattok mennyei erővel." (Lk 24,49). Kitöltetik a Lélek, betöltötte őket a Szentlélek. Meddig kell várnom? Amíg beteljesíti. Mire kell várnom? Arra, hogy azt, amit megígért, beteljesítse. Ezért kell ismerni, hogy mit ígért meg. Tudjam, hogy mire várok. És amikor Isten elérkezettnek látja az időt, megadja.

Sokszor az jut eszembe, hogy Szentlélek nélkül olyanok vagyunk, mint aki csónakban evez. Húzzuk az evezőt, aztán néha egymást vádoljuk: nem jól húzza. Ha ügyetlenkedünk, körbe forog a csónak, és nem jutunk sehova, de mégis elfáradtunk. Evezünk, evezünk... Szeretnénk valahova megérkezni.

Aki átéli a Szentlélek jelenlétét és erejét, az pedig vitorláson ül. Fúj a szél, és én csak a vitorlát állítom megfelelő szögbe, hogy minél inkább a szél ereje érvényesüljön és haladunk előre. Nem kell nyögni, izzadni és veszekedni. És ha nem fúj a szél? Néhai idős lelkipásztor Édesapám ezt mondta: akkor foltozzuk a vitorlákat fiam és várjuk, hogy a Szentlélek szele odaérkezzék. Ezért az ilyen ember szüntelen reménységben él. Várja a többet, a még többet, az újabbat, amit Isten az Ő mérhetetlen gazdagságából ad nekünk. A pünkösd végső kérdése az, hogy erőlködés vagy erőnyerés az életünk? Erőlködünk, önerőből valamit el akarunk érni, vagy kitárjuk magunkat bizalommal Isten előtt és várjuk az Ő Szentlelkét, amit Ő ad újra és újra.

Mert egyszer mindnyájan megérkezünk az örökkévalóság kapujához is.És az üdvösség ajtaját semmilyen emberi erővel kifeszíteni nem lehet. Az vagy kinyílik magától az érkező előtt, vagy bezárva marad örökre. És azok előtt nyílik ki magától, akik már itt kapcsolatba kerültek Istennel és kapták az Ő Szentlelkét. Mert az Ő Szentlelke nemcsak az itteni terheink hordozásához meg a róla való hiteles tanúskodáshoz ad erőt, hanem ahhoz is, hogy átlépve majd a mulandó világ és az örökkévaló határát, mindörökké a mi Urunkkal legyünk. Az Ő kezéből kérhetjük el mindnyájan ezt az erőt. Nemcsak azt, hogy bírjuk és kibírjuk a napi terheket meg egymást, hanem ezt a mennyei erőt is, ami új életet jelent, új távlatot, új célokat, új eszközöket. Ami valóban újjáteremtő erő.

Pünkösd a megdicsőült és mennybement Jézus ünnepe, de mondhatjuk így nyugodtan, hogy a keresztyén egyház születésnapja is. Ha a keresztyén egyház születését ünnepelnénk, akkor az pünkösdkor lehetne. Isten Lelke az, ahogy azt a Heidelbergi Káté is mondja, Isten igéje és Szentlelke által a semmiből teremt, gyűjt össze gyülekezetet. A Szentírás azt mondja, hogy Isten az erő, a szeretet és a józanság Lelkét adja mindenkinek. Bennünk van-e ez a Lélek? Mert akkor józanul látunk bizonyos kérdéseket. Akkor józanul tudunk dönteni a saját életünkről, a családunkról és a jövőnkről. Politikai meg a gazdasági kérdésekben is adja Isten az Ő józan Lelkét, a józanság Lelkét, és így tudunk majd dönteni. Vagy a Szentlélek kormányoz minket - mondja Kálvin -, vagy örökösen tévelygünk, s mindig útkeresők maradunk. Mi már rátaláltunk az útra? Az út Jézus Krisztus. Ő adja az erő, szeretet és józanság Lelkét. Kérhetjük ezt: Uram, add nekem a józanság Lelkét, hadd tudjak különbséget tenni ebben a világban forgolódva az igaz és hamis, a tiszta és a tisztátalan, a világos és a sötét között! Olyan nagy szüksége van ennek a világnak a józanság Lelkére.

Keresztyén Gyülekezet, legyetek egyek Krisztusban, tudjatok együtt szolgálni, megérteni és elfogadni egymást. Isten igéjét együtt hallgatni, és a hallottakat megcselekedni. Ilyképp kívánok áldott pünkösdi ünneplést!

Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk azért, mert te nem parancsokat és tilalmakat helyezel elénk, hanem ajándékot kínálsz. Köszönjük, hogy nem az érdemeink szerint ajándékozol, még csak nem is szükségünk szerint, hanem a te kimondhatatlan gazdagságod szerint.

Köszönjük a Szentlélek ajándékát. Köszönjük, hogy nem foltozgatni vagy átfesteni akarod az életünket, hanem egészen újjá teremted azt.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor magunkban bízva erőlködünk. Húzzuk az evezőt és mindenkire haragszunk: nem haladunk eléggé.

Adj nekünk bátorságot és benned való bizalmat, hogy átszálljunk ebből a csónakból a te vitorlásodba. Adj nekünk hitet, hogy kérjük és várjuk Szentlelkedet.

Köszönjük, hogy nem a félelem lelkét adtad nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Köszönjük, hogy mennyei erőt kínálsz. Azt az igazi új életet, aminek nem lesz vége akkor sem, ha utolsót dobban a szívünk, és lefogják a szemünket.

Kérünk, Istenünk az ősi zsoltárimádsággal: taníts minket a te akaratodat teljesítenünk, és a te jó Lelked vezéreljen minket az egyenes földön (Zsolt 143).

Ezzel a bizalommal könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban, közelebbről a mi népünkért és ezen belül hitünk cselédjeiért. Adj e népnek lelki felébredést.

Könyörgünk egyházunkért. Szaporítsad a gyülekezeteket az üdvözülőkkel. Könyörgünk azokért a fiatalokért, akik keresik a helyüket az életben. A pályaválasztás és társválasztás útján te tanácsold őket. Könyörgünk azokért, akik munka nélkül és otthon nélkül tengődnek. Könyörgünk azokért, akik egyedül küzdenek az életben, árván, özvegyen és elhagyatottan keresnek Téged. Erősítsd meg mindazokat akik szolgálatukkal életeket és otthonokat védenek. Őrizd meg az idei kenyerünket is. Könyörgünk a gyűlölködőkért, vedd ki a szívükből. Könyörgünk a nélkülözőkért, betegekért, foglyokért, gyászolókért.

Kérünk, Urunk, tégy minket tanúiddá, akiknek van miről, mert van Kiről beszélnünk és ezt tudjuk mások iránti nagy szeretettel tenni úgy, hogy az életünk tanúsitsa azt, amit hirdetünk. Újítsd meg, kérünk, a velünk való szövetségedet. Újítsd meg mindannyiónk életét.

Ámen.

Az Úr imádsága

Áldás

Békássy Albert