A Szerbiai Református Keresztyén Egyház
ISTENTISZTELETEK
Június 9-én rendhagyó ünnepi istentiszteletre került sor a bácsfeketehegyi református templomban. Az istentiszteletnek két esemény adott rendhagyó jelleget. Az egyik az, hogy Bácsfeketehegyen már évek óta június második hétvégéjén tartják a falunapi és meggynapi ünnepségsorozatot. Ebbe a rendezvénysorozatba az idén először a helybeli református egyházközség is bekapcsolódott. A másik esemény is ritka pillanatnak számít egy-egy gyülekezet életében, így Bácsfeketehegyen is. Az ünnepi istentiszteleten a gyülekezet új lelkipásztora Nt. Orosz Attila bácskai esperes úr hirdette az igét a Józsué 1, 1-9 alapján.
Az ünnepi érzés hangulatát fokozta az a tény is, hogy vendégeink voltak a szigetszentmiklósi Székely Miklós Városi Kórus tagjai, Kőrösi Orsolya karnagy vezetésével. Már megérkezésükor, június 7-én pénteken este is felléptek templomunkban. Most viszont a vasárnapi istentiszteletünket is ünnepélyesebbé tették szolgálatukkal. A szigetszentmiklósi kórus bácsfeketehegyi szolgálata mindannyiónk számára emélkezetes marad.
Kedves vendégeket is köszönthettünk közöttünk: Kovács Sándor presbiter testvérünk a szigetszenmiklósi Kossuth utcai Református Egyházközség képviseletében érkezett hozzánk, majd régi ismerősünk, Szabó András testvértelepülésünk, Kunhegyes polgármestere is köszöntötte a gyülekezetet, végezetül a kishegyesi Önkormányzat képviseletében dr Celluska Frindik Erzsébet polgármester asszony köszöntötte a vendégeket és a gyülekezet tagjait.
A feketicsi, Húsvét első napi, délelőtti istentiszteleten Ft. Dr. Csete Szemesi István püspök úr hirdette a feltámadás örömüzenetét János 20rész 10-18 v. szakasza alapján, amelyet vázlatosan közlünk:
A felolvasott Igeszakaszban olyasmi van leírva és elevenedik meg lelki szemeink előtt , ami a világtörténelem addigi szakaszán sem történt, de utána sem. Valami először történik. Isten üdvtörténeti cselekedeteinek egyik első nagy tudósítása, információ átadása ez, amikor Mária Magdaléna másodszor is kijön a sírhoz, Péterrel és Jánossal együtt, akiknek nemrég megjelentette, hogy üres a sír. Ezt a két tanítvány is megtapasztalja az üres sír látványát, de Jézus egyelőre nem nekik mutatja meg magát a feltámadott testben és visszamennek a többiekhez. Mária Magdaléna maga marad és sírva néz be a kőszikla sírba s meglátja a két angyalt.
Az Úr Jézus, Aki valahol kívül áll még, mielőtt találkozna vele, megengedi neki, hogy Mária gyásza, fájdalmának feszültsége feloldódjon. Nehogy villámcsapásszerűen érje Azzal való találkozása,Aki előélete nyomorúságából, vétkeiből, mélyre jutásából megszabadította. Az angyalok teszik fel a kérdést miért sír? mintegy felajánlva ezzel segítségüket.
Mária elmondja, hogy nem találja Jézus testét, eljött hogy legalább a bebalzsamozás tettével vigasztalódjon. Ez a párbeszéd a mennyei lényekkel megszakad, mert Mária valami hatalmas erőt érezve közel, figyelmen kívül hagyja és visszahajolva, az ellenkező irányba néz, ahol meglát valakit, de azt a kertésznek nézi. Úgy gondolja, hogy beosztásánál fogva a kertész többet tud a történtekről, talán tudja, hol van Jézus teste. Ekkor következik be a teljes feloldás: Jézus nevén szólítja a régi hangsúllyal és hangszínnel. Ekkor tudja meg az emberiség első tagja, mégpedig az ókorban alacsony rangban levő nő, hogy van feltámadás, Aki előtte áll, nem a kertész, hanem szeretett Mestere, a előbb nyomorúságból megmentője, most meg a gyászból vigasztalója: Jézus az.
Máriának feladatot ad Jézus, ugyanazt a feladatot, amit nekünk is ad ma: hogy mondja el, mondjuk el tanítványtársainknak és mindenkinek hirdessük meg, hogy élő és feltámadott Urunk van, Aki azt mondta: Íme, minden napon veletek vagyok a világ végezetéig.
A felolvasott igerész üzenete, benne Urunk üzenete az: hogy nemcsak nagy nyomorúságunkból és próbatételeinkből Szabadító Ő, hanem teljes bizonyossággal: örök életünkre, üdvösségünkre nyitotta meg a kaput. Mária Magdolna hallotta és látta ezt meg először, de lelki szemeinkkel mi is, ezen az ünnepen is, de a hétköznapok mindegyikén is ezzel az erőteljes vigasztalással lát el bennünket Urunk.
Az ünnepi Istentisztelet keretében a Püspök úr három gyermeket keresztelt meg:
" Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
És lön, hogy mikor elmentek az angyalok ő tölök a mennybe,mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg a dolgot, a melyet az Úr megjelentetett nékünk".
Lukács evangéliuma 2 rész 11 és 15 vers
Ft. Dr. CSETE SZEMESI ISTVÁN püspök úr karácsonyi Igehírdetésének alapjául a fennti igeversek szolgáltak.
A gyülekezet számára a felolvasott Igének több üzenete is van. Az első és a legfontosabb, hogy " született néktek ma a Megtartó ". A "néktek": a mondat egyik fontos eleme itt. Valójában "részes határozóként"szerepel (abban is "részes névmásként") más szóval azt jelenti, hogy részesei vagyunk - te is, én is és minden hívő- ennek a világra szóló eseménynek.Valaki: határozott felőlünk, mégpedig Isten az Ő örökkévaló tanácsában, hogy megvált bennünket a bűntől és haláltól. Mi is, a többi Krisztus követővel együtt is, részesei vagyunk az akkori régi történéseknek, mert lélekben átéljük, átérezzük Jézus születését. Azt, hogy Isten nekünk adta testbe öltözött Igéjét, drága Jézusunkat s ott Bethlehemben minket is megajándékozott vele. Ez a gyermek a Megtartó és a Megváltó. Megtartó és mindig és mindenkor velünk van a világ végezetéig, Megváltó , mert saját vérével törölte el és mosta le a gyarló, halandó, vétkes ember bűneit.
Igénk második üzenete egy késztetés. Tettekre késztetés.Meghallván az angyalok üzenetét a pásztorokat is olyan késztetés kerítette hatalmába, hogy azonnal útra keljenek, elinduljanak Bethlehembe. Ők voltak azok a kiváltságosak akik előszőr láthatták meg Jézust. Majd mind többen és többen ismerték meg, jöttek vele kapcsolatba, igényelték közelségét, hallani akarták mondanivalóját, tanítását. Velünk is megismertették Jézust a szüleink, a nagyszüleink és ez a mi feladatunk is az utánunk jövő nemzedékkel, mert Jézus igazi megismerése eredményezi az összetartó, egységes gyülekezeteket.Így alakultak ki valamikor is azok a közösségek ahol az Igét olvasták, továbbadták és ilyen ma is ez a mi közösségünk.
A harmadik üzenet meg éppen olyan fontos mint az előzőek.A legfontosabb, hogy megismerjük Jézust az általa mutatott tettekben és imádsággal kerüljünk kapcsolatba Istennel. Ez a kapcsolat tőlünk is függ és naponkénti életvitel alakulhat ki belőle. Erre törekedjünk.. Jézus születésének ez az igazi célja, örök üzenete, hogy megismerjük, igényeljük Őt, kövessük egy életen át szelíden, de határozottan, megingás nélkül a két legnagyobb Istentől adott erővel a szívünkben, a szeretettel és a békességgel.
Nt. OROSZ ATTILA lelkipásztor – esperes úr igehirdetése 2011. szeptember 24-én a bácsfeketehegyi gyülekezetben
Bibliaolvasás: Lk 14, 15-24 Alapige: Lk 14, 15 és 24
"Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik ő vele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat."
Kedves Testvéreim!
Ebből a jól ismert igeszakaszból, példázatból két üzenetet szeretnék kiemelni. A nagy vacsoráról szóló példázat két nagy igazságot mond el. Az egyik egy nagyon fájdalmas csodálkozás. A kegyelem királyi vendégésére meghívottak a boldog és örömteli sietség helyett, sűrű mentegetőzéssel, elzárkóznak a meghívás elfogadásától. Úgy is mondhatnánk, hogy elutasítják azt.. Az elhívott nép, kibúvót kereső néppé lett. A másik mondanivalója a példázatnak az, hogy a mennyei gazda nem jön "zavarba" ennek ellenére sem. Asztala megtelik, a vendégség nem marad el. Boldog ember az, aki a hívogatás kényszerének enged és hazatalál.
Ez a példázat az Isten országáról szól. A nagy vendégség, a nagy lakoma mindig az Istennel való közösséget, az Ő királyi uralmának a megvalósulását példázza. Kérdés, hogy kik fognak részt venni az Isten lakomáján? Ez a mi mai kérdésünk is. Miért nem kerültek be azok, akiket eredetileg meghívott a gazda? Azért, mert valami mást fontosabbnak találtak.
Aki nem azonnal és készségesen fogadja el a meghívást, az kimarad. Itt valójában nem cselekedetekről van szó, hanem valaminek az elfogadásáról vagy elutasításáról. Nekem most fontosabb elfoglaltságom akadt, minthogy az Isten dolgaival foglalkozzam. Az Isten még ráér és majd megvár engem. Ilyen és hasonló, sokszor gyarló gondolatok gyakran fogalmazódnak meg bennünk. Majd, ha nem tudok mással foglalkozni, akkor esetleg számításba jöhetnek az Isten dolgai. Számtalanszor hallottam már az emberektől, hogy elmegy a templomba, mert ott kell lennie, mert ezt megkívánja a közfelfogás. Azután még azt is hozzáteszi, hogy főleg faluhelyen nincs más időtöltési lehetőség vasárnap... Kérdés számunkra, hogy mire való a templom és az istentisztelet? Miért járunk oda? Istenélmény nélkül van-e értelme a keresztyén élet gyakorlásának, beleértve a templomlátogatást is? Mindannyiunk életében, családunkban, munkahelyünkön, gyülekezetünkben vannak nézeteltérések, feszültségek, napi gondok, létszükségleti problémák. Olyan élethelyzetek, amelyek kitöltik időnk nagyobb részét, lefoglalják gondolatainkat, magukra vonják figyelmünket. Ne engedjük meg, hogy mindezek a dolgok háttérbe szorítsák, elfeledtessék vagy kitöröljék életünkből a kegyelmes Atyára való odafigyelést és a neki való hálaadást.
Isten az ő Fiának a mennyegzőjére hív. Mi lehet ennél fontosabb, mint maga az élet. Az az élet, amelyet a vele való közösség itt is kiteljesít, és amin semmit sem változtat még akkor sem, ha egyszer véget ér a földi vándorlásunk, mert aki Őnbenne hisz, ha meghal is él. Ezt kínálja a mi Urunk nekünk, erre hív bennünket, erre mondjuk mi nagyon sokszor, hogy nem érünk rá. Az, aki így viselkedik nem vehet részt a szent vendégségben, mert nem fogadja el a meghívást.
Itt érkezünk meg a példázat fordulópontjához. A gazda hív másokat. Jézus itt kiélezi, sarkítja a dolgokat. Ilyen a hétköznapokban szinte egyáltalán nem történhet meg, hogy az eredetileg meghívottak elutasítják a meghívást és helyette a házigazda behívja azokat, akik éppen arra járnak. Emberileg nézve ez a helyzet teljes mértékben felfoghatatlan. Arra is tanít bennünket ez a példázat, hogy Isten országában megtörténnek olyan dolgok, amikre mi nem is gondolunk. Akiket másodszor hívott meg a gazda, elfogadták a meghívást és részt vettek a vendégségben. Kik vannak az Isten országában? Azok, akik elfogadták az Isten hívását. Lehet, hogy olyan emberekről van szó, akiket kigúnyol a világ, a társadalom perifériájára taszítottakról. Ez viszont ebben az esetben semmilyen jelentősséggel nem bír. Isten hívta őket a vendégségbe, ők pedig komolyan vették a meghívást és engedelmeskedtek neki. Ez a komolyanvétel a hit. Pontosan erre figyelmeztet Jézus bennünket ebben a példázatban, hogy gyakran van akadálya annak, hogy Isten hívásának engedelmeskedjünk. Számolnunk kell azzal is, hogy ilyen akadály mindig fog létezni, amely meggátol bennünket abban, hogy visszakerüljünk az Istenhez. Az a kérdés is felmerül bennünk, hogy mi a megoldás, pontosabban mi a helyes és járható út számunkra ebben az esetben? Naponta meg kell harcolnunk, hogy az útban álló feladatokat félre tudjuk tenni, kitakarítsuk életünkből az akadályokat, a gátló tényezőket és azt tudjuk mondani: igen Uram, meghallottam a Te hívásodat és elmegyek a vendégésbe.
Először az én Uram előtt kell megállnom, azután majd megvárnak a feladataim.
Végezetül még egy kérdésről kell beszélnünk, hogy megértsük a példázat üzenetét. Ez pedig a korabeli meghívási szokás, amely különbözik az általunk megszokott gyakorlattól. Az akkori szokás szerint a példázatbeli vacsorához hasonló alkalmakra két meghívást kaptak a vendégek. Az elsőben benne volt a gazda megtisztelő szándéka. Aki ezt tudomásul vette, az volt a megtisztelt személy, az a meghívott.
A második meghívás a pontos időpontra vonatkozott, egy végleges megszólítás volt ez. A példázatbeliek az előzetes meghívás alapján hivatalosak voltak. A baj ott kezdődött, amikor a Jézus Krisztus evangéliumában megszólaló végső hívásra határozott nemmel válaszoltak. Az Isten kegyelme azonban itt is megmutatkozott, nem jött zavarba. Mivel Isten szeretete mérhetetlen, azért kapuja szélesre van kitárva, amely befogadja a kegyelem koldusait, az Isten szeretetére vágyakozókat. Jézus példázata legyen üdvös intelem nekünk, Isten mai hivatalosainak. Ehhez kérjük Urunk segítségét és olyan jó lenne, ha minden nap hálát tudnánk adni ezért a kegyelemért.
Ámen.
A mennybemenők házi feladata
2011. Áldozócsütörtöki istentisztelet Zomborban
Kezdőének: XLVII: 1,3
Főének: 324: 1-6
Közének: 322: 4-5
Záróének: 327: 1-3
XC: 1
Bibliaolv.: Ap. Csel 1, 4-14
”És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe. Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt.”
Imádkozzunk!
Magasztalunk dicsőséges Megváltónk, Jézus Krisztus. Köszönjük ezen a napon, hogy nemcsak eljöttél utánunk a mennyből, hanem visszamentél a mennybe. Köszönjük, hogy nem magunkra hagytál és megígérted, hogy minden napon velünk vagy a világ végezetéig.
Köszönjük, Úr Jézus, a mai lehetőséget is, hogy beszélhetünk Veled, hisz hallótávon belül vagy. Köszönjük, hogy tapasztalhatjuk erődet, szeretetedet, hatalmadat, egész valóságos jelenlétedet. Bocsásd meg valahányszor elsodródunk Tőled. Köszönjük, hogy ahol ketten vagy hárman a Te nevedben össze jönnek, Te ott vagy közöttük. Mi most ezért jöttünk ide, mert Tégedet keresünk, Tőled szeretnénk világosságot adó, biztató, leleplező, feloldozó Igét hallani. Veled szeretnénk találkozni. Veled szorosabb közösségben továbbmenni az utunkon. Segíts minket ebben.
Kérünk, vedd el a fáradtságunkat, a szétszórtságunkat. Csendesíts le bennünk mindent, ami még zakatol. Adj külsőképpen is csendet, és ajándékozz meg útmutató, életet támasztó, bennünk az új életet erősítő, tápláló Igével, ami Tőled származik. Mint hitvalló elődeink is tették e szent helyen, hadd tudjunk mi is azzal a boldog hálaadással és bizonyossággal továbbmenni, hogy Te vagy itt velünk, Te szólsz hozzánk, Veled folytathatjuk az utunkat. Szólj hozzánk Urunk, ment hallja a Te szolgád! Ámen.
Alapige: Ap. Csel 1,8 és Mk 16,19-20;
”Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig”.
”Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala.”
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban, szeretettel köszöntelek benneteket ezen a szép ünnepen. Mert ünnep ez a mai a javából, mégpedig a mennybe készülődő emberek ünnepe. A szürke hétköznapok közé beékelődve ünnepeljük az áldozócsütörtököt, Jézus Krisztus menybemenetelének ünnepét. Jézus eltávozott tanítványaitól úgy, hogy többé nincsenek földi beszélő viszonyban és testi szemmel nem, láthatják, de minden nap velük van, mindnyájukkal, a világ végezetéig. A magyar elnevezés is megtéveszthet bennünket, reformátusokat – mert mi nem „áldozunk” mint a római katólikus testvéreink, akiknél ekkor történik a fiatalok első áldozása. Mit is ünnepelünk?
Jézus Krisztus mennybemenetelét ünnepeljük a mai napon, aki azért ment a mennybe, hogy előttünk megnyissa az ajtót és elkészítse a helyet számunkra. Akik a keskeny úton járnak, tudniuk kell, hogy Urunk igérete szerint ez az út a mennybe torkollik, oda visz. Valahogy úgy, mint a mozgólépcső. Életünknek egy adott pontján Isten megszólit: jer gyermekem! És kegyelemből válaszolhatunk, ráléphetünk a mozgólépcsőre és az visz minket. Készüljünk arra a napra, e szép alkalommal amikor Isten minket is bevezet a mennyei csarnokba. Ezért az Úr Szent Lelke segítségével a mai alkalommal három dologról kivánok szólni: egy parancsró1, egy kérésről és egy feladatról.
1. Egy parancs hangzott el mennybemenetel napján, amit a tanitvanyok igyekeztek tőlük telhetően meg is tartani. Ez volt a parancs: Ne távozzanak el Jeruzsálemből (ApCsel 1,4) Vajon miért mondta ezt Urunk? Valószinű azért, mert a tanítványok bárhova is elmentek volna, csak ne kelljen Jeruzsálemben maradniuk, ugyanis ott egyre több veszély fenyegette a keresztyéneket. Bármikor Mesterük sorsára juthattak volna. Emlékezzünk csak, nagypéntek után már volt egy engedetlen lépés az életükben: visszatértek eredeti foglalkozásukhoz. Még Péter hite is megbicsaklott és magaval rántotta a tobbieket is. "Elmegyek halaszni" (Jn 21,3) - mondta, és a többiek sem álltak ellent. Aki nincs lelkileg a helyén, csak ilyen dolgokra - vagy még csunyábbakra - képes. Ezért mondta Jézus az övéinek: maradjanak Jeruzsálemben, ne tavozzanak el onnan, ugyanis a mennyei erő ott kitöltetik rájuk. Nem Galileában vagy Betániaban, hanem csakis Jeruzsálemben. Hát maradtak, mert tudták, hogy Jézus ezt a helymeghatározást komolyan gondolta, ehhez csak alkalmazkodniuk kellett.
A mi engedetlen szivünk sajnos megszokta, hogy szünet nélkül ellentmondjon Istennek. Erre a Sátán még az Édenben megtanitott. Azóta is szünet nélkül ez folyik, sajnos még a hitben jarók életében is. Valami gyerekes dacc - ellentmondás - megmaradt bennünk azóta is: miért legyen úgy, ahogyan Isten mondta, én másként látom a dolgokat. Amikor Isten rendjérről van szó a konfirmálók között, mindíg előbukkan ez a kérdés: De miért? És e kérdés mögött az a lázadó magatartásunk bujkál, hogy azért se legyen úgy, ahogyan Isten megmondta. Csak azért is! Péteréknek is a legnehezebb volt ennek a megtanulasa és feltételezem , sokan küszködünk hasonló gondokkal. Az engedelmesség mindig nagy dolog volt és az is marad. Isten nem hiába mondotta: "Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a balványimádás" (1 Sám 15, 23). Igen súlyosan haragszik Isten ellenszegülésünk és engedetlenségünk miatt. Többek között ezért a vétkéért vetette meg Isten Sault és állitotta félre a királyi méltóságbó1. Hát ezek után nem szörnyű, apró vagy nagy engedetlenségeinkre csak úgy könnyedén legyinteni? Hadd fájjon ma minden engedetlenségünk. Mennybemenetel napja pontosan ezekkel - a menny fiaihoz - méltatlan dolgainkkal szembesit. Jézus nem tévesztette el, amikor arra kérte őket, hogy maradjanak Jeruzsálemben. Pontosan tudta, miért kéri őket erre. És ma is tudja, mire kéri az övéit – Téged és engem. Jézus ma ezt így mondaná: Ha rád bizott egy fontos feladatot, abban légy hűséges végig! A világ minden kincséért se fordulj vissza! Nehezségek vannak? Hát persze, hogy vannak! Lesz még több is! Ilyenkor lehet bizonyitani, hogy kiben hiszünk, ki a mi Megvaltónk! A tűzoltók sem fordulnak vissza, akármilyen nagy tűzzel találják szembe magukat. Őket tűzoltásra képezték ki. Mi lenne, ha v isszafordulnának? Minket Isten országának képviseletével bízott meg itt e földön, minden körülmények között. Vajon tesszük-e a dolgunkat, vagy inkább kifogásokat keresünk?
2. A várakozásról szólva, az Úr a tanitványokat nem semmittevésre biztatta, hanem az igéretek bevárására, egyszerűbben fogalmazva a várakozásra. Első látásra nincs ebben semmi különös, várakozni - azt gondolnánk - nem nagy dolog. Pedig – gondoljunk csak bele: nagyon is az! Akinek ki kell várnia esetleges daganatos betegségének eredmenyét, attól kell megkérdezni, mit jelent a várakozás? A közelmúltban Japánt sújtó földrengésben és azt követő szökőárban sok ezer ember esett áldozatúl. A túlélők nagy gondja a tájékoztatás és kapcsolattartás volt, mivel a telefon meg egyéb híradás műszaki feltételei is tönkrementek. Az egyik kisváros polgármesteri hivatalának kapujára a nyomorúságba jutottak ezernyi kis szelvényt erősítettek, amikkel hozzátartozóiknak üzentek ill. várták híradásukat! Gondoljuk csak meg, annak sem könnyű, aki már évek óta imádkozik züllött fia/családtagja megtéréséért, vagy kibírhatatlan szomszédjáért. Ezek az emberek tudják csak igazán, mit jelent a várakozás. Vagy azok a lelkipásztorok, akik évek óta imádkoznak gyülekezetükért, annak megújulásáért. És fordítva: azok a gyülekezetek, amelyek imádkoznak lelkipásztorukért és az Íge hírdetésénék folytonosságáért. Ma Isten azzal biztat, hogy ne veszitsük el a türelmünket! A tanitvanyoknak sem mondta meg Urunk, hány napot, esetleg évet kell várniuk, csak annyit mondott, hogy várakozzanak. Tudunk-e türelmesen várni? Van-e kitartás bennünk a várakozásra? Nem sértegetjük-e Istent türelmetlenségünkkel? Ő intézi a dolgokat, még ha sokszor nem is úgy, ahogy mi elképzeljük – de, merjük türelmesen végezni a dolgainkat: bizonyosan eljön az az idő is, amikor véghezviszi, amit elrendelt felőlünk!
Egy hívő barátom mesélte, hogy gondjaiba mélyedve nagyon sietett az utcán, szívében egy óriási, szinte megoldhatatlan nehézséggel küszködve. Ekkor hirtelen a járdan egy sorompó zárta el az utját. Felnézett és a következő figyelmezetető felirat ötlött a szemébe: "Vigyázat, fenn dolgoznak!” Szinte mennyei kijelentésnek vette és azonnal felvidult a szive: Köszönöm Istenem, hogy odafenn dolgoznak! Ma különösen időszerű ez a kijelentés: Jézus azért ment fel a mennybe, hogy dolgozzék a mi üdvösségünkért, de nemcsak azért. Ő azért imádkozik, hogy sokunknak a szive lecsendesedjék és betöltsön minket is a menny öröme és csendje. Mert csak azok tudnak ma is türelmesen várni, akik tudják, hogy ők teszik itt lenn a dolgukat, de az igazi munka fenn folyik a mennyben. Merjük jobban rábízni magunkat mennyben munkálkodó Gazdánkra!
3. Mivel töltötték a tanitvanyok a mennybemenetel és a pünkösd közötti tíz napot? Imádsággal. Tíz napon keresztül nagyrészt imadkoztak, ez pedig ugyancsak el kellene gondolkoztasson minket! Az imadságra mar nem kaptak felszólítást, csak a várakozásra. Az imadságot tudták már maguk is. Ha már együtt vagyunk, akkor imádkozzunk, ne teljen el az idő hiába. Kedves testvérek, ugy-e mennyi időnk telik semmittevéssel? Hányszor vagyunk együtt és egyszerűen csak telik az idő! Legjobb esetben. Ha nem, akkor jut idő egymást szapulni, kigúnyolni vagy tragár vicceket mesélni! Erre mindig jut idő! És jut idő a dicsekvésre, az önsajnálatra és a panaszkodásra. Erre is jut idő. Es jut idő a szappanoperákra és a szamítógépes játékokra! Csak imádkozásra nem jut idő, vagy nagyon kevés, vagy ha jut, akkor meg belealszunk. Nagyon egyszerűen szeretném megkérdezni: mennyi időd jut az imadságra? Egyáltalán szoktál-e imádkozni? Jó lenne azt is felmerni, hogy Európában - vagy közelebbről - itt a Délvidéken, hány gyülekezetben van hivatalos imaóra, ahol azért gyűlnek össze az emberek, hogy dicsőítsék, imádják az elő Istent és elé tárják dolgaikat, keserveiket és kéréseiket. Bizony adósok vagyunk mindezekkel! Mégis a mennybemenetel valami másról akar meggyőzni. Lehet, hogy igy van, de ezutan lehet másként! Akik a mennybe készülnek, azok tanuljanak meg imádkozni! És szeressenek is imádkozni. Az imádságnak egyetlen mozgatórugója van: a szeretet. Akik szeretik egymást, azok szeretnek beszelgetni is egymassal. Szeressük Jézust és akkor szeretünk imádkozni. A földi élet a Benne hivőknek olyan, mint a jegyesség. Szeretünk találkozni, beszélgetni, de a mennyben lesz teljes az egység, amikor a test a Fővel, a Vőlegény menyasszonyával egyesül.
Edison, az izzólámpa faltalálója, amikor elkeszítette az első prototipust, rábizta megbizható szolgájára, hogy nagy gonddal vigye át a raktárba és tegye biztonságos helyre, nehogy eltörjon . A szolga átvette a lámpát és az első lepcsőnél megbotlott és elesett, eltörve a lámpát is. Nagy lett a harag, ám Edison lecsendesedett. Jellemző, hogy amikor a következő prototipus is elkeszült, ki vitte be a raktárba? Ugyanaz, aki az elsőt! Valami hasonlót cselekszik Urunk is. Nagyon sokat vétettünk, méltatlanok vagyunk Urunk bizalmára, nem tesszük a dolgunkat, és mégis: Ő ismételten ránk bízza ugyanazt a feladatot!
Kedves Testvereim, Urunk bizalma inditson minket is dicsőítő imádságra, hálára és munkára. A menybemenetel Jézus földi életének záróeseménye. Nem csupán Jézus életén belül kell megkülönböztetni a feltámadástól, hanem a keresztyén gyülekezet hitén belül is sajátos teológiai jelentősége van. Jézus maga sokszor megjövendölte: „elmegyek, hogy helyet készítsek néktek, majd ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek…” (Jn14, 2-3). Áldozócsütörtök is ajándék, mint minden ünnep, az ajándékozó Istenről tanít, ki karácsonykor adta egyszülött Fiát, nagypénteken a bűnbocsánatot, húsvétkor a feltámadást, pünkösdkor a szent Lelket.
Ma egy parancsot, egy kérést és egy feladatot kaptunk Tőle. Parancsot, hogy maradjunk meg elhivásunkban; kérest, hogy tanuljunk meg várni és az imádkozás nem könnyű, de gyönyörűséges feladatát. Jézus egy ilyen napon elment a mennybe és kinyitotta az ajtót, hogy Vele egykor mi is bemehessünk oda. Számitanak reánk. Reád is! Ámen.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy mennybenmeneteledről részletesen szólsz nekünk egyen egyenként. Ezzel hitünket erősíted, hogy könnyebben bízzunk Benned. A jövőben pedig Reád bízzunk úgy magunkat mint Anyaszentegyházunkat.
Bocsásd meg, hogy mégis oly sokféle kételkedés, bizonytalanság, kishitűség, sokszor egyenesen hitetlenség van bennünk. Amikor ezt megvalljuk, szívünket megnyitjuk előtted és kérünk, segíts hitünk alapjait komolyan vennünk; bizalmat, békességet, reménységet támassz a szívünkben.
Segíts különösen jelenlétedben élni. Soha ne akarjunk Ádámként elbújni előled. Szeretnék megszabadulni félelmeinktől is, hiszen akit te szemmel tartasz, és aki minden helyzetben számíthat a védelmedre, annak semmi oka nincs félnie, de minden oka meg van arra, hogy ne féljen. Adj országunk lakóinak imádságos lelkületet, nékünk pedig reménységet arra, felelős elöljáróink bölcsességgel olyan döntéseket hozzanak, amelyek elhozzák a jog és igazság teljes körű alkalmazását mindannyiunk javára nemcsak ebben az országban, de Európaszerte és a nagyvilágban mindenütt. Kűld el kérünk Szentlelkedet, hogy erre a szabadságra juthassunk és erősítsd meg bennünk az ígéreteidre épülő reménységet. Köszönjük ezt a mai ünnepet, köszönjük ennek az evangéliumát, örömhírét. Kérünk, segíts megőrizni ezt a szívünkben és
bátoríts minket Szentlelkeddel, hogy másoknak is tovább adhassuk.
Ámen.
Együtt és fennhangon imádkozzunk az Úrtól tanúlt imádsággal:
”Mi Atyánk… ”
Áldás
Hirdetések
Záróének: 327: 1-3
XC: 1
Békássy Albert